Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

7-8. szám - Schréter Zoltán: A Bükk hegység régi tömegének földtani és vízföldtani viszonyai

Schréter Z.: A Bükk földtani viszonyai ségben, a Darndhegyen, valamint annak D-i nyúlványaiban. Előfordul még kis foltokban Felsőtárkánytól É-ra, a Bükk magas fennsíkján és a Szinva forrás közelében is. A wehrlit-gabbró-diabáz kőzettársaság egy magmából eredő, azonos korú kőzettársaság. A gabbró és diabáz a ladin emeletbeli agyagpalák és homokkövek közé nyomult be s azokat az éritkezési felületükön sokhelyütt metamorfizálta. Egyhelyütt, a Szinva forrás közelében a szaruköves mészkövet.is metamorfizálta a diabáz s az érintkezési felületen gyenge érckiválás nyoma is mutatkozik. Ez is bizonyítja, hegy a középső triásznál fiatalabbak voltak a diabáz feltörések s ha a hegyképződési folyamatokat figyelembe vesszük, a diabáz stb. kőzettársaság feltörését a legnagyobb valószínűséggel a Bükk főfelgyűrődési időszakára, az alsó és felső kréta közé eső ú. n. ausztriai felgyűrődés idejére tehetjük. A hegyszerkezet. (Tektonika). A Bükk erősen gyűrt és kissé felpikkelyeződött hegység, a Középső Kárpátok egyik takarójának részlete; szerkezetileg leginkább hasonló a Gömör-szepesi Érces hegység egy részéhez, amelyet szepesi takarónak neveznek, de talán önálló takarórészlet is lehet. Szélein hatalmas szegélytörések határolják. Az Upponyi szigethegységet, amely földrajzilag a tulajdonképpeni Bükk hegység nyúlványa, legnagyobbrészt az alsó karbon fiatalabb képződményei építik fel. Fbbe a ko-.ba kell helyeznünk a hegység legrégibb képződményeit, ha szem előtt tartjuk azt, hogy a Szendrői szigethegységben lelt korállok az alsó karbon korra utalnak, az Upponyi szigetet pedig a Szendrői sziget folytatásának tekintjük. A Bükk hegység legrégibb képződményei pedig a magasabb felső karbonba tartoznak. Ennélfogva az Upponyi sziget területén a felső karbonnál régibb gyűrődési fázisokról (pl. variszkuszi) esetleg beszélhetünk. A Bükk hegységben a felső karbon, perm, alsó- és középső triász képződményei megegyező dőléssel (konkordánsan) telepszenek egymás fölé és egyszerre, egyidejűleg gyűrődtek meg. A felső triász, jura és alsó kréta üledékei hegységünk területén teljesen hiányzanak. Feltételezhetjük az utóbbiak alapján, hogy az e;ső gyűrődések már a középső triász után, vagy a jura folyamán megkezdődtek (kimmeriai fázis). Minden valószínűség amellett szól azonban, hogy a Bükk hegység fő felgyűrődése akkor történt, amikor az Alpok és a Kárpátok főtömegének fő felgyűrődése végbement, tudniillik az alsó és felső kréta között. Ezt nevezte Stille, ausztriai hegyképződési időszaknak. Erre a mozgási időszakra van már tárgyi bizonyítékunk is. Ez a bizonyíték az a felső kréta korú tengerparti eredetű konglomerátum és 'homokkő, közbetelepülő hippuriteszes mészkőlencsékkel és vörös agyaggal, amely az Upponyi szigethegységnek előzetesen meggyűrt és lekopott f.-karbon képződményekből álló DK-i oldalára rátelepült. A Bükk DK-i oldalán vörös agyagot és szarukőkavicsot találunk a triász képződményei fölött s a felső eocén mészkő alatt. Valószínűleg ez is felső kréta képződmény, bár eddig az alsó eocénbe soroltam azokat. A felső kréta idejében a Bükk hegység nagyjából már készen volt s jelentősen továbbterjedhetett kelet, nyugat és délnyugat felé. A szorosan vett Bükk hegységet felépítő kőzetek uralkodólag É. felé dőlnek, és pedig a keletibb részeken ÉK felé, a középen É felé, a Ny-i és DNy-i részeken uralkodólag ÉNy felé, úgyhogy a hegység és a rétegek csapása általában Ny—K-i, illetve kissé É felé ívalakban hajló. Tehát a hegység felépítésében főleg D, DK, vagy DNy felé hajló, vagy kissé fekvő rétegboltozatok (antiklinálisok) és rétegteknők (szinklinálisok) vesznek részt. Néha normális álló redő, vagy teknő jelenlétét is megállapíthatjuk. Mindezek azonban nehezen nyomozhatok ki. Ügy tűnik fel, hogy a Bán völgy vonalában, Nagyvisnyó és Dédes közt a felső karbon agyagpala területen boltozat húzódik, amelynek ÉNy-i és DK-i szárnyában a permkori mészkövek szerepelnek. A Dédesi vár környékének permkor! mészkövei teknőt látszanak alkotni, amely ÉK felé lemélyül s a Szilasfő és Kemesnye alsó triász mészköveit, mint a teknő közepét fogják körül. A szilvásváradi Szalajka völgytől ÉK-re, a Kerekhegy felé húzódó, erősen gyűrt, hol ÉNy-ra, hol DK felé dülő mélyebb felső karbon agyagpala vonulat újból rétegboltozatnak látszik. Ettől DK felé, az Ablakoskő völgy- Bálvány—Nyárjujhegy táján a perm, majd az alsó és középsőtriasz rétegcsoportjai következnek átbuktatott állásban. Ezek a rétegcsoportok hasonló nagy rétegteknőnek (szinklinálisnak) északi és északnyugati szárnyát alkotják. A nagy teknő magja a Bükk magas fennsíkja. Ennek a teknőnek a legdélnyugatibb nyúlványa a Bélkő, ahol a k.-triász mészkő rétegei egészen merőlegesen állanak a teknő magjában s mindkét oldalán a szaruköves mészkő keskeny vonulatát, majd a k.-triász agyagpalák szélesebb vonulatát találjuk. A Bélkőben tehát normális, álló szinklinálisba megy át az ÉK-en még meghajlott, ferde teknő. A nagy teknő DK-i oldalán, a Sándorhegy—Peskő—Tarkő—Nagydél táján a szaruköves mészkő újból kibukkan hosszú vonulatban ÉNy-i, keletebbre É-i dőléssel a világosszürke mészkő alól, ez alól pedig a k-triasz agyagpala, jelezve a nagy teknő DK-i szárnyát. Ez a teknő azonban kétségkívül nem egységes; valószínű, hogy több pikkelyes feltolódás hatja át DNy— ÉK-i irányban, amiknek jelenlétét az egységes felépítésű mészkőfennsíkon kinyomozni nem lehet. Másképpen a meredek dőlésű triász mészkő nagy felszíni elterjedését megmagyarázni nem tudjuk. Csak egy helyen állapíthatjuk meg ilyen feltolódás jelenlétét; a Jávorkút—Disznóskút—Létrás vonala mentén, ahol a seisi korúnak vett selymesfényű agyagpalák egyfelől É felé a k.-triasz világosszürke-fehér mészkövek alá buknak, másfelől D-i irányban az ugyanilyen mészkövek fölé tolódtak. A Garadna völgy mentén nagyjából Ny—K-i irányú rétegteknő haladását tételezhetjük fel, amelyre É felől a Nagy Som—Andóbikk-Kőlyukgalya világosszürke-fehér mészkőfennsíkjának merev táblája kissé rátolódott. Ezt a mészkőfennsíkot is lényegileg nagyobb rétegteknőnek tekinthetjük, amelynek északi oldalán helyenkint újból kibukkannak a szaruköves mészkövek. Ezt is áthathatják feltolódási vonalak. A felső karbon és perm képződményei Nagyvisnyó és Dédes környékén gyengén gyűrődtek és kis feltolódások járták át a rétegcsoportot. A Bükk hégység diabázai — úgylátszik — a k.triasz agyagpaláknak nagyjából ferde boltozatának tengelye mentén törtek fel. Ez feltételezhető azért, rtiert az agyagpalába mind ÉNy-on, mind DK-en a szaruköves mészkő szélesebb sávja telepszik. A Bükk hegység déli részének hegyszerkezete igen bonyolult, úgyhogy arról kielégítő képet nehéz vázolni. Figyelemreméltó vonás az, hogy a Feketelen—Imókő táján a mészkővonulatok csapásiránya megváltozik és a nyugati részeken még DNy—ÉK-i irányú mészkővonulatok itt átfordulnak és nagyjából KDK-i csapásuakká válnak. A Hidegpataka—Belvácsrét—Miklóslúga mentén húzódó porfiritoid-diabáztufa vonulat ÉÉNy—DDK-i kisebb feltolódási vonalat jelölhet a szaruköves mészkövek területén. Mind a bervaháti, mind a Cserépfalutól É-ra és Kacstól ÉNy-ra lévő legfiatalabb kövületes fehér mészkövek átbuktatott helyzetben vannak, miután az idősebb agyagpalák, vagy szaruköves mészkövek alá dőlnek. Hogy a Lök völgy mentén kibukkanó fehér mészkőszigetek csak az agyagpalába települt mészkőzátonyok, lencsék-e, avagy ÉÉK—DDNy-i irányú feltolódási vonal mentén kibukkanó kis pikkelyfoszlányok-e, egyelőre nyilt kérdésnek kell tekintenünk. Az újabb szemlélet alapján a Bátori szigethegységben is normális rátelepülésűeknek kell tekintenünk a közép-triasz agyagpalák és kovapalák viszonyát. Az Upponyi szigethegységet felépítő felső karbon félig kristályos mészkövek északon igen meredek, DDK-i (kivételesen ÉÉNy-i) dőléssel, meredek sziklafalakkal kezdődnek, DDK felé haladva a mészkő és agyagpala váltakozása következik, majd az agyagpala