Hidrológiai Közlöny 1954 (34. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Beretzk Péter: Halpusztító madaraink

Beretzk P.: Halpusztító madaraink Hidrológiai Közlöny. 34. évf. 1954. 5—6. sz. 239 sárga színével észrevétlenül beolvad a környezetbe. Átvonulása, idején áprilisban—májusban néhányad magával láthatjuk. Ősszel néha 20— 30 is számolható. Főtápláléka a pióca, béka, rovar, ebihal és apró hal. A hal pusztítása azonban haszna mellett alig jöhet szóba. Pusztuló természeti ritkaság, természetvédelmi törvényünk védelmébe vette. A törpegém (Ardetta minuta) a halastavak nádszegélyének is a fészkelő madara. A sík vizet nem szereti. A gémek között a legtehetségesebb alakoskodó, és így inkább a növényzettel benőtt részeket kedveli. Gerlenagyságú madárka. Táplálkozásáról alkalmam bőven volt meggyőződni. Fényképezés alkalmával napokig figyeltem apróságainak etetése alkalmával kiöklendezett begy tartalmát. Főeledele a béka. Sok rovart és piócát pusztít. Étrendjéből nem hiányzik az aprócska fehér hal sem. E kis madarat a halgazdaságokban inkább hasznosnak, mint közömbösnek kell tartanunk, tehát ne pusztítsuk. A bölömbika (Botaurus stellaris) a halastavakat csak vonulásában érinti; ilyenkor néhányadmagával mutatkozik. Rejtőző, éjszakai életet élő madár, a sás- és nádrengetegek madara. Nemcsak gyér számánál fogva, de táplálkozása miatt is közömbös madárnak kell tartanunk, s így feltétlenül kímélendő. A gémek között a legzömökebb. Tyúknagyságú, vörhenyes, földbarna színű madár, hullámos, sötétebb tarkázattal. A gémek közé sorolják még helytelenül a kanalasgémet (Platalea leucorodia). Életmódja és testalkata a gémektől merőben különbözik. Elnevezése megtévesztésre adhat okot, mert mint gémfajt a halakra veszedelmesnek tarthatják. Csapatosan jár és az iszapban sajátszerű kaszáló fej mozdulatokkal keresi apró vízi rovarságból, férgekből álló táplálékát. Megeszi a csigát, ebihalat s a véletlenül útjába kerülő apróhalat is felszedi. A legkedvesebb eledele a csík. Közömbös madár. Hófehér ragyogásával vizeink dísze. Feltétlenül kímélendő. A védelem, a vadászati tilalom rá is kiterjed. Meg kell említenem a nemes vagy nagy kócsagot (Egretta alba) és kisebb fajrokonát, a kis vagy fattyú kócsagot (Egretta garzetta). Mindkettő pusztuló természeti emlék. A kis kócsagból egyes esztendőkben főleg az őszi vonulásban ritkán még százas tömeget is láthatunk. Halastavaink mellett a kócsagok legfőképpen ivadék hallal vagy apró fehér halakkal táplálkoznak. Mint hazánkban még egy-két helyen néhány párban fészkelő, pusztulófélben lévő madarakat madárvédelmi törvényünk védelmébe vette. Lövésük, pusztításuk büntetést von maga után. Kissé túlsűrített tárgyalásban ,— ornitológiai előismereteket feltételezve — vettem sorra a halászat szempontjából szóba jöhető madarakat. Áttekinthető képet igyekeztem nyújtani azon madárcsoportokról, melyek jogosan, vagy alaptalanul vád alatt állnak. Célom az volt, hogy a tudomány mai állása alapján — részben megfigyelésekre, részben táplálékvizsgálatokra támaszkodva — tiszta képet nyújtsak madaraink szerepéről. Mint a felsorolásból is kitűnhet, nem egy olyan madarunk van, melyet mint halászati kártevőt kíméletlenül irtanak téves megítélés alapján (pl. szerkőket, egyes sirályfajokat stb. stb.). Ázt tudomásul kell vennünk, hogy minden húsevő madár (vagy emlős) megeszi a halat szükség esetén. Tehát nemcsak vízi, de minden vegyestáplálkozású és húsevő madár akkor, amidőn a földfeletti rovar és apró emlős világ a föld alá húzódik. A vizekben a hal megmarad s nagy szükségben a még nem halászó madár is ráfanyalodik a halhúsra. Tarka varjak, szarkák, réti héják, ölyvek örömmel eszik télen a halat, ha hozzájuthatnak. Halgazdaságainkra kártékonynak kell tartanunk azokat a madarakat, melyek nem halevők, de közvetett módon a haltáplálék fogyasztásával ártalmasak, és így gyérítik a haltermelés hozamát. A természetes haltáplálék sok madarunknak tápláléka (parti madarak, récék stb.), azonban ez kártétel szempontjából elhanyagolható, mert a parti madarak a halastavak sík mély vizéből táplálkozni nem tudnak, viszont a récék tömegesen csak koratavaszon és késő őszön, a vonulás idején jelennek meg, amidőn a plancton tenyészet minimális és ilyenkor a haltáplálék-csökkenés nem számottevő. — Feltűnő azonban ott a kártétel, ahol a mesterséges táplálék (kukorica, árpa, csillagfürt stb.) fogyasztása jön szóba. És itt úgyszólván csak egy faj a jelentős kártevő és ez a szárcsa (Fulica atra). Égyes években nagyobb tömegekben felszaporodik és a többezernyi szárcsának állandó, nap-nap utáni magfogyasztása érzékeny veszteséget jelent. Megfigyeltem, hogy a haletető csónakok nyomában az etetőhelyet jelző karók körül tömegesen gyülekeznek és bukdácsolva táplálkoznak. A szárcsa, mint a vadászatnak számottevő ízletes húsú alanya az előírt időben vadászható madár. Célszerű tehát a halastavakban a vadászati időben külön szárcsavadászatokat rendezni. Viszont a fészkelés és költés ideje alatt már pusztítása tilos. Halastavaink tehát védekezhetnek elszaporodásuk ellen a törvény szellemében, vadászással, amidőn gyéríteni lehet a fészkelők számát és emellett ízletes hús is jut a konyhára. Nemcsak a halgazdaság védelme, de a madaraknak észszerű távoltartása vagy pusztítása megkívánja azt a legelemibb követelményt, hogy halgazdáink ismerjék a vizek madarait, felismerjék pontosan halastavaink lakóit. Ne lássanak minden vízre telepedő madárban ellenséget. Néha még a madarász is csak távcsövezés után veszi észre, hogy küszvágó csér, vagy kacagó csér repül-e a tó felett. A különbség annyi, hogy egyiknek vörös a csőre, a másiknak fekete. Az egyik káros a halgazdaságra, a másik teljesen közömbös. Madártani szakismeret és távcső használata halgazdáinktól megkövetelendő. Igen kívánatos lenne továbbá, hogy a halgazdaságokban lőtt madarak ne kerüljenek a szemétdombra. A tudomány örömmel látná