Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Beretzk Péter: A szegedi Fehértó madárrezervátuma

g Beretzk P.: A szegedi Fehértó madárrezervátuma Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1—2. sz. talajt (10. kép). Ilyenkor járhatatlanná lett a tómeder. A felső csontkemény kéreg alatt sokáig megmaradt a híg latyak, a bemerészkedő lábait a kemény földcserepek egy-kettőre összehasogatták. 9. kép. A mesterségesen víztelenített Fehértó. Foto: Beretzk P. Néhány hét alatt sivatag lett a tóból. A zöldülésnek indult sziki növényeket a birkák még zsengéjében lenyírták, az elkövetkező nyári hőség és a szárazság lehangoló, örömtelen életet teremtett. A víz- és növényzetnélküli kopár sivatagot elke10. kép. A hirtelen kiszárított Fehértó talajának mély repedései. Foto : Beretzk P. rülte minden élőlény, a szunnyadásra képes életek mélyen a föld belsejébe húzódtak. Szélviharok és forgószelek űzhettek kedvükre játékot a kietlen szikes pusztán. 1948. és 1949. év csapadéknélküli tele és száraz tavasza következtében előállott az a ritkán észlelt jelenség, hogy a Tisza tavaszi áradása során nem nőtt meg. Annyira sem, hogy a halastavak vízhez juthattak volna gravitációs úton. Oly mélyen állott a víz, hogy szivattyúk segítségével lehetett csak nagy költséggel vizet nyerni. 600 holdra már csak alacsony víz jutott. 18 év óta nem látott gyönyörű madárélet és fészkelés volt az eredmény. Az ősszikes rezervátuma ekkor víz nélkül szomorú látványt nyújtott. Az élet áttevődött a sekélyvizű halastavakba. Némi képet nyerhettünk a régi Fehértó madáréletéről. A szigeteken egymást érték a gulipán, sirály- és fecskefészkek. Bibicek, széki lilék, vöröslábú canlcók százszámra költöttek. Éjszakára madártömegek terítették be a tavakat. A magyar ornitológia új tudomány, mely csak a mult század utolsó évtizedeiben vett hatalmas lendületet, hogy rövid időn belül az első madarász nemzetek közé küzdj e fel magát a magyar is. Az ősi világ madáréletéből vajmi kevés feljegyzés maradt fenn, így a szegedi Fehértó régi életéből kevés madártani híradást ismerünk. Régebben is környéki vadászok szívesen látogatták a mocsárvilágot. Ezek eget-napot elsötétítő madártömegeket említenek. A mult század utolján vízivad-kivitel is volt Ausztria felé. Legalább is ezt bizonyítja egy osztrák madarász feljegyzése, ki egy bécsi üzlet előtt kiakasztott gojzerfürtből egy igen ritka vékonycsőrű gojzert szerzett meg magának. A madár eredete a szegedi Fehértóra vezetett. Hogy mily madarak és madárritkaságok kerültek elő a tavon, arra csak következtethetünk egy-egy szájrólszájra járó pelikán-, hattyú- és darutömegekről szóló meséből. A nagy madártömeget látszik igazolni az a sok madárvonatkozású hely elnevezés is mely ludas, madaras, hattyús stb. néven a mai napig is fennmaradt. A középkorban Magyarországon járt külföldi utazók legtöbbje megemlíti a magyar föld csodálatos madárbőségét. 1433-ban járt itt Bertrandon de la Brocquiere nevű francia lovag, ki Szegedről is megemlékezik, ezt írván „Szeged nyílt nagyváros és egyetlen mintegy egy mértföldnyi hosszú utcából áll. Környéke mindennemű gabonával megáldott termékeny szántóföld. Itt igen sok darvat és túzokot fognak, egész piacot láttam telve e madarakkal". (Tudományos Folyóirat 1820 é. III. kötet). És valóban, a szegedi darvászat sokáig híres volt és az ország darutoll szükségletének egyrészét a szegedi piac látta el. Eltűntek az alföldi ősmocsarak, eltűntek a berkek és lápok. Helyükön kalásztenger termi a magyar föld kenyerét. El kellett tűnni a régi világnak, mert parancsolta a fejlődés. A madarak útja azonban továbbra is itt vezet délnek és északnak. A Duna-Tisza vonulatát követve itt ömlik át ma is a vízi madaraknak sokasága a magyar ég alatt. Eltűnt az élőhely nagy része s így elhagyták a fészkelők a magyar földet. Alföldi folyóink megrendszabályozva folytatják út jókat a Fekete tenger felé. A keskeny — néhol alig pár lépésnyi széles — ártéri erdősáv kígyózása mutatja folyóink kanyargós útját. Ha néha egy-egy megkegyelmezett mocsári tölgyön, vagy magas nyárfán a réti sas, vagy nagyritkán a halászsas próbálkozik fészekrakással, ijedten menekül a tavaszi kirándulók zajos sokasága elől. Nincs nyugodt erdő s nem, maradt nyugodt víz az Alföldön. Éppen ezért van ma nagy madártani értéke a szegedi rezervátumnak. Madárvilága még töredékállapotban is páratlanul érdekes. Tudományos jelentőségét két körülmény teszi nevezetessé : a vonulás idején megforduló változatos és tarka vnadársereg, másrészt a még vissza-