Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Kessler Hubert: A lillafüredi Anna-barlang forrásai

Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1—2. sz. Kessler H.: Az Anna-barlang forrásai Q] ivóvízellátási célokra kémiai és bakteriológiai szempontból kifogástalannak nyilvánította. Az első kedvező vizsgálati eredmények alapján javasoltam a Garadna forrással kapcsolatos tervek végrehajtásának ideiglenes felfüggesztését és az Anna-barlang forrásainak feltárását. Bár az Orsz. Közegészségügyi Intézet lelete biztató volt, a forrásnak mésztufában való fakadása még kétségessé tette eredejét. A karsztosodé alapkőzetből való eredetét a szakszerű forrásfoglalási terv elkészítése végett is fel kellett kutatni. A Palota-szálló építésekor végzett fúrások szerint a kb. 40 m vastag mésztufatömb dolomitalapra települt. Valószínűnek látszott, hogy a források — amennyiben önálló karsztforrások — ebből a karsztosodott dolomitból erednek. A vegyelemzés szerint mindkét forrás karszteredetű és így természetszerűen hasonlóságot mutatott, de az I. sz. forrás 14,0 n. fokos összes keménysége a II. sz. forrás 11,8 fokos értékével szemben és a különböző hőmérsékletek mégis különböző járatrendszerből, illetve mélységből való eredetre engedtek következtetni. A további vizsgálatok leírása előtt röviden ismertetem az Anna-barlang történetét és a régebbi feltárási munkákat. 1765-ben Fazola Henrik egri lakatosmester a nekézsenyi. upponyi és tapolcsányi vasércelőfordulások hasznosítása céljából kisebb vasgyárakat, ,,hámor"-okat létesített. Ilyen készült többek között a mai Hámor községben is, ahol a szükséges vízerő rendelkezésre állt. A magyar kincstár 1770-ben megvette ezeket a kis üzemeket és ekkor építették meg a hámori duzzasztógátat. A gát közelében fakadó bővizű forrás jobb hasznosítása, illetve több víz feltárása céljából 1833ban kb. 90 m hosszú tárót hajtottak a forrásjárat mentén a mésztufába. Ekkor akadtak rá azokra a kisebb-nagyobb üregekre, amelyeket később 1928-ban a Palota-szálló építésekor rövidebb mesterséges folyosókkal összekötöttek, járhatóvá tetsek és az idegenforgalom szolgálatába állítottak. A barlangjáratokat ekkor Révai Ernő erdőmérnök felmérte és a rendezési munkálatokkal kapcsolatban újra kibontatta az 1833-ban létesített és azóta nagyrészt beomlott tárót. A táró kibontása és továbbhajtása alkalmával nagyobb, laza mésztufában képződött üregekre akadtak. A munka végül annyira veszélyesnek látszott, hogy abbahagyták és a táró utolsó szakaszát újra betömedékélték. A víz elfolyásának biztosítása végett a tárótalpra betoncsövet fektettek. Ebből fakadt a már ismertetett II. sz. forrás. Az Anna-barlang abban különbözik a szokásos karsztüregektől, hogy nem a víz korrodáló és erodáló hatása hozta létre karsztosodó kőzetben, hanem üregei egyidejűleg a szabálytalanul lerakodó mésztufával képződtek. A kb. 40 m vastag mésztufapad a pleisztocén végén rakódott le a magasabb talpú Szinva-völgyből lezuhanó, a 1. ábra. Az Anna-barlang forrásainak és a kutatóvágatok helyszínrajza.