Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

11-12. szám - VIZSGÁLATOK ÉS MEGFIGYELÉSEK A PONTYOK HASVÍZKÓRJÁRÓL - Rimanóczi Endre: Néhány adat az 1952. évihasvízkór megfigyelésekről

Jll}!} Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 11—12. sz. Pontyok has vízkórjának vizsgálata Néhány adat az 1952. évi hasvízkór-megfigyelésekből RIMANŐCZI ENDRE ösztönözve attól, hogy a pontyok járványos hasvízkórját minél jobban megismerjem és tudatában annak, hogy tudományos dolgozóink csak a pontos feljegyzések, adatok birtokában folytathatnak rendszeres küzdelmet e betegség leküzdése érdekében, az előző évekhez hasonlóan, 1952-ben is igyekeztem megfigyelni minden olyan jelenséget, mely a hasvízkórral kapcsolatos és amelyekre az irányításom alatt álló tógazdaságokban alkalmam volt. 1. Megfigyelhető volt, hogy az egyívású, egészséges, azonos származású ivadék különböző helyeikre kihelyezve, közel azonos darabszámkiesést mutat. Ezt igazolják a mellékelt táblázat (1. táblázat) 1, 2, 3, 4. sorszám alatt feltüntetett adatai, melyek szerint a lábodi anyagnál 40%-os kiesést kaptunk átlageredménynek 6%-os ingadozással, míg a szentimrei anyagból átlagosan 34% ,volt a kiesés, 5%-os ingadozás mellett. Feltehető tehát, hogy az ivadék az eredeti ellenállóképességtől függően, fogékony a külső fertőzésekkel szemben. E kihelyezések után még megfigyelhető volt az is, hogy a kisebb átlagsúlyú (20 g) ivadék kisebb mértékben bete' gedett meg, mint a valamivel nagyobb (30 g) átlagsúlyú anyag. 2. A nagyobb ivadék már az ivás évében gyakran betegen kerül lehalászásra. Ez az anyag a feleltetés alatt rendszerint tovább pusztul. A legszigorúbb válogatással, csak az egészségesnek látszók kihelyezése .után ezekből a tóban igen nagyarányú (86—54%-os) a további veszteség. Az ezekre vonatkozó adatokat az 1. sz. táblázat 5, .6, 7, 8. és 9. sorszáma alatti tételek foglalják össze. Azt a szomorú tapasztalatot kell ebből a gyakorlat számára leszűrnünk, hogy a hasvízkór idült (fekélyes, ,,aszkóros") változatában megbetegedett ivadéktételek — különösen, ha már az őszi lehalászatkor is fertőzötteknek látszanak — a jövőévi tenyészanyagszükséglet szempontjából sajnos kevéssé jöhetnek számításba. Nem fertőzöttségük arányában, hanem a kihelyezéskor észlelt fertőzöttség két-háromszorosával kell számítani a kihelyezés után még várható veszteséget. 3. Alkalmam volt arra, hogy a hasvízkór heveny változatában megbetegedett állomány sorsát is figyelemmel kísérjem. Az adatokat az 1. sz. táblázat 10. sorszám alatti tételnél tüntettem fel. Ezt a bársonymalmi származású pikkelyes ivadékot teljesen egészséges állapotban halásztuk le és jól előkészített, nagy befogadóképességű teleltetőkben tároltuk (á 7000—7000) a 14 000 db-ból álló állományt. 'Az ivadék koratavasszal még teljesen egészségesnek látszott, és az első ellenőrző próbadobások alkalmával fertőzöttséget nem mutatott. Közvetlenül a kihelyezések előtt, március elején robbanásszerűen mindkét telelőben heveny (hasvizenyős és pikkelyborzolódásos) hasvízkórban elhullott hullákat szedtünk össze nap mind nap. Az első kihelyezésre alkalmas napon elvégeztük az ivadék kiválogatását és elvégeztük* a kihelyezést. Teljes telelőbontáskor láttam csak igazán, hogy a hasvízkór heveny változatában megbetegedett ivadéktétel mily komolyan károsult. A 14000 db ivadékból mindössze kb. a felét, 7600 db-ot tudtunk, mint egészségesnek látszót kiválogatni. Ezt a tételt azonnal ki is helyeztük az Ötvaskónyi-i tóba. A kihelyezés utáni időben — legnagyobb meglepetésünkre — akkor, amikor más tavakban az elhullások napirenden voltak —, az állományból elhullásról nem érkezett jelentés. A takarmányozás beállítása után úgyszólván, ez a tóegységünk volt az egyedüli, ahol a tervszerű takarmányfogyasztás mellett a halak fejlődése is az előirányzatnak megfelelő volt. A próbahalászatok során kifogott pontyegyedek a betegségnek semmi nyomát sem mutatták. A tervszerű takarmányfogyasztás kifogástalan fejlődésükben, súlygyarapodásukban kifejezésre is jutott. Sajnos, ezt a jó fejlődésmenetet megakasztotta a tó vízviszonyaiban augusztus /hó elején az aszály miatt bekövetkezett változás, mely augusztus hó középére a tó eredeti vízterületét 40%-kai csökkentette. Ennek tudható be, hogy a tó termelési tervétől elmaradt. A lehalászási eredmény, mely 93%-os megmaradással zárult, igen jónak mondható azért is, mert a lehalászott halak szétnövést nem mutatnak, egyenletesen fejlődtek, és a lehalászott állomány zöme súly tekintetében a II. és III. osztály határán mozgott. Meg kell itt említenem azt, hogy ezzel szemben az idült hasvízkórban megbetegedett állomány életbenmaradt egyedeinél igen nagy szétnövést, kiugró és súlyban igen elmaradt egyedeket lehet találni, mely nagy mértékben megnehezíti a megszabott súlyú piaci hal tervszerű termelését. E megfigyelés során szerzett tapasztalat alapján tehát feltételezhetjük annak a megállapításnak a helyességét, hogy a hasvízkór heveny változatában megbetegedett állomány egészségesnek látszó egyedei igen gondos kiválagotás mellett megbízhatóbb népesítő anyagnak tekinthetők, mint a hasvízkór idült változtában megbetegedett állomány egészségesnek talált egyedei és talán — mint biztosan átvészelt és így feltehetően szerzett immunitással rendelkező állomány — az egészséges, de még mégbetegedhető állomány-