Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

1-2. szám - Hankó Zoltán: Vízerőművek gazdaságossági számításának alapelvei a Szovjetunióban

Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 1—2. sz. Szeszt ay K: Vizépitéstani kérdések a Szovjetunióban irat szerkesztősége — a tervezési és építési gyakorlat szempontjai szerint — a közölt tanulmányokhoz sok esetben megjegyzéseket, utalásokat fűz. A legidőszerűbb kérdéseket érintő, vagy új kutatási eredményekről beszámoló tanulmányokat a szerkesztőség „vitára bocsátja". A fenti példákból is láthattuk, hogy az ilyen kérdések megvitatása során kibontakozhatnak a felvetett elgondolások további fejlesztésének és alkalmazásának lehetőségei, valamint tisztázódhatnak a szerző téves feltételezései is. A viták gyakran több évfolyamon át is tartanak és a felvetett problémákhoz nemcsak a „hivatásos kutatók", hanem az építési gyakorlatban dolgozó mérnökök is hozzászólnak. Vízerőművek gazdaságossági számításának alapelvei a Szovjetunióban* H A N K Ó ZOLTÁN A helyes mérnöki tervezés elválaszthatatlanul összefügg a gazdaságossággal. A műszaki feltételek több megoldást is lehetővé tesznek, melyek mind általános elrendezésben, mind részleteikben különbözőek lehetnek, bár műszakilag egyenlő értékűek, vagy legalább is egymáshoz közelállóak. Végső fokon a költségelemzéseken alapuló összehasonlító vizsgálatok nyújtanak támpontot ahhoz hogy a műszakilag közel egyenlő értékű változatok közül a gazdaságos változatot kiválaszthassuk. A műszaki munka ugyanis nem öncél, a műszaki alkotásoknak mindig bele kell illeszkedniök a népgazdasági keretbe. Fokozottabb mértékben érvényes ez vízierőművek létesítésénél. Erőművek gazdaságosságának jellemzésére többféle eljárás honosodott meg. Ezek közül néhány, a Szovjetunióban alkalmazott eljárásnak az alapgondolatát kívánom ismertetni. Egyik értékmérő a vízerőmű által termelt kWó energiamennyiség egységköltsége. £ s ~ E' ahol s a kWó önköltségi ára (kopek/kWó), J az évi kiadások összege (kopek), E az egy évben termelt energia mennyisége (kWó). Az évi kiadások két részből tevődnek össze, amelyek 1. az amortizációs leírás és a fenntartás, 2. az üzemi költség. Ezek részletezésével nem kívánok foglalkozni, csak annyit jegyeznék meg, hogy az amortizációs leírás %-a valamivel kisebb a Szovjetunióban, mint nálunk szokásos volt, mert a befektetési tőke egyenletes törlesztésének idejét valamivel hoszszabbra veszik ; az alépítményeknél 70—100 évre, a vasszerkezeteknél 30—50 évre, a gépészeti és villamosberendezéseknél 18—20 évre. Ezzel szemben a hazai és nyugati gyakorlat a mély- és magasépítési szerkezetek leírásánál 50—80 esztendőt, a vasszerkezeti, gépészeti és villamosberendezéseknél 25—30 évet vesz alapul. Az évi kiadások összege meghatározható a * A Magyar Hidrológiai Társaság szovjet klubestjén 1950. június 14-én elhangzott előadás nyomán. vízerőmű összértéke formájában is. így J K — után számított % a 100 A Szovjetunióban a értéke a megépített és tervezett vízerőműveknél 3,5% és 6% között változik. A szovjet tervezési gyakorlat más értékmérőt is alkalmaz tájékozódó összehasonlítás céljára, éspedig a vízerőmű évi termelésének 1 kWó-jára vonatkoztatott tőkebefektetést, a k

e-1. így k

e = kopek/kWó, E ahol K a teljes tőkebefektetés (kopek), E az évi energiatermelés (kWó). Az előbbiek alapján azonban 100 J ; es J — sE, lí tehát k

e = l00-« k

e értéke elég tág határok között ingadozik, az alsó 30—50 kop/kWó értéktől felmehet 80—100 kop/kWó értékig is. Végül bizonyos esetekben használnak még egy értékmérőt, a teljes tőkebefektetésnek a leg* nagyobb teljesítmény (beépített teljesítmény) egy kW-jára eső költségét : k — ——kopek/kW. m Erről az értékmérőről könnyű áttérni a termelés önköltségére, ha ismerjük a kihasználási óraszámot hn-1 és az évi kiadások százalékos értékét a-át. Mert E = N

m-h

h ; J a 100 s így j• ~E x K = k 100 N

m-hh 100 hl, ' Mielőtt ismertetném azokat az elveket amelyek alapján a vízerőmű legnagyobb teljesítményét megválasztják, beszélnem kell az ú. n. energetikai és gazdaságossági jellemzőkről.