Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

9-10. szám - Dr. Láng Sándor: A Duna alpesi vízgyűjtúterületének felszíne

S8Jf Hidrológiai Közlöny 33. évf. 1953. 9—10. sz, Láng S.: A Duna alpesi vízgyűjtőterülete A nagy jobbparti mellékfolyók itt az erdőhatár fölé emelkedő, gneiszből álló Kor Alperöl jönnek le (2100 m), míg a medencetérszínen a pliocénvégi-pleisztocén terraszok fölé a gráci öblözet pliocénkavicsos dombsorai emelkednek. Itt a harmadkor végén tengeröböl töltődött fel. A Mura legalsó szakasza, mely DK felé haladva végül a magyar határ mellé simul, a Vend dombok (Slovenske gorice) és a Stájer és a Nyugatmagyarországi dombvidék rögei közé bemélyiilő tektonikus árok, mely a Muraszombati medencében és a Muraközben — ahol a torkolata is van — medenceszerűen szélesül ki. Itt alacsony és fiatal folyóterraszok még előfordulnak. A Gráci medence elhagyása után a Mura a Stájer és a zalai dombvidékről kapja a hosszal>b mellékfolyókat (pl. Magyarországon a Kerka), míg a SlovensJce Gorice felől ezek aránylag rövidek. A felszínt sok helyen borítja vizet áteresztő kavicstakaró, azonban' az impermtábilis glaciális vályog is gyakori. 2. A Dráva völgye és mellékvölgyei. A Dráva a Keleti Alpok legbővebb vizű folyója. Vízgyűjtője nagyrészt Ausztriához tartozik. Kisebb részein Magyarország és Jugoszlávia, osztozik, egy csekély töredék pedig Olaszországhoz tartozik. Azon a fontos szerkezeti vonalon ered és alakult ki a Dráva legfelső völgye, amely a Keleti Alpok központi kristályos övét a déli mészkőzónától elválasztja. Legfelső völgye a Pustertal, amelynek közepén Dobbiaeónál (Toblach) völgyi vízválasztón ered a folyó 1160 m magasságban. Innen Ny-ra az Adige-Isarco egyik mellékfolyója, a Rienz folyik le. A Dráva vízgyűjtőterületének délnyugati kii szöglete a déltiroli Dolomitokra nyúlik, kb. a Drei Zinnen (Tre Citoie di Lavaredo, 3003 m) csúcsáig. A triászkori dolomit rétegek vannak nagy mértékben kifejlődve e festői tájon. A Dráva legelső jobbparti mellékpatakjai innen erednek. A legmagasabb pont itt 3182 m. Tovább azonban egészen VUlachig, a főleg triászkori mészkőből, vagy kevés palából és dolomitból álló Gailvölgyi Alpok területéről, — melyek szorosan a felső Drávavölgy jobbpartján húzódnak keskeny gerincként. — csak nagyon kicsiny mellékpatakokat vesz fel a folyó. A legnagyobb jobboldali mellékfolyóját csak a Gailvölgyi Alpok elhagyása után, Villachnál veszi fel a Dráva. Ez a Ga.il folyó, amely a Keleti Alpok és szerkezetileg már a Dinaridákhoz tartozó Karni Alpok—Juli Alpok között vágódott be. A Karni Alpok gailvölgyi szárnyán keskeny nyugat-keleti pásztában sorakoznak a kambriumi és szilurkori palák, 'majd délebbre ezektől a karbon-permkori üledékes rétegsor, végül a triászkori mészkő, néhol a dolomit hatalmas kiterjedésű, 2700 m-ig emelkedő fennsíkjai, szintén Ny—K-i pásztában. Az utóbbi rétegek kevéssé zavartak és igen jól karsztosodnak J>ővizű patakok völgyei mélyre vágódtak beléjük. Az egyik ilyen mély bevágást még a hajdani gleccserek nyitották ki az itáliai Lombardiai alföldre lefutóTagliamento völgye felé. Ez a híres Tarvisiói átjáró csak 800 m magas. Föléje a Juli Alpok hatalmas,^ egykori eljegesedések formáitól cakkozott mészkőtáblái emelkednek, pl. a Juli Alpok egyik legmagasabb csúcsa, a Mangart (2678 m), mely egyben a vízválasztó is az Adria felé. Itt ered a Száva is, a tömb K-i lejtőjén, egészen közel a Drávavölgyhöz. A Gail-völgy alsó fele széles, mocsaras tektonikus árok, ahol régi hegyomlás okozhatott duzzasztást a folyón. A Villach feletti felső Drávavölgy balparti vízgyűjtője a jobbparttal szemben' szélesen kiterjeszkedik a Hohe Tauern déli lejtőjére és az ennek előterében levő alacsonyabb tönkökre. Ez az egész terület csillámpalából, vagy gneiszből épül fel. Itt is tekintélyes, jelenleg is eljegesedett területek adják íe vizüket bővizű gleccserpatakok formájában. Egészen a Hohe Tauern nyugati végéig, a Venediger csoportig terjeszkedik előre a drávai vízgyűjtőterület. Innen zuhog le a Deferegger és Tauern patakkal bővülő Tsel folyó, az első nagy balparti mellékfolyó. A hegységnek az tsel és a Dráva zugába eső részét nevezik Deferegger hegységnek, amely valamivel alacsonyabb tönk, mint a Tauern és DK felé lejt. Ny-i vége még 3440 m magas (Riesenferner csoport). Itt még vannak kisebb gleccserek, azután azonban hamarosan 3000 m alá süllyed és elmaradnak a gleccserek is. A Lienznél torkolló Isél sokkal bővizűbb, mint a főfolyó, a sok jégolvadékvíz miatt. Igen sok törmeléket szállít s szerteágazó, elfajult medre van ennek is, mint minden hasonló alpesi folyónak. Ugyanilyen bővizű a Hohe Tauern keleti részének vizeit összegyűjtő Moll folyó, amely Spittal közelében torkoll a Drávába. A Gross Glockner, Iíochschober (3250 m) és az Ankogel (3263 m) főleg délre lefolyó gleccserpatakjait szedi össze. Mind a Drávának Lienznél és Spittal—Villach között, mind pedig egyes szakaszokon az Iselnek és a Möilnek jobban kiszélesedő, frissen feltöltődő, terraszos völgye van. Az utolsó, nagy, bővizű balparti mellékfolyó, amely még sők gleccserolvadékvizet is szállít a Drávába, a Spittalnál torkolló Lieser, amely a Tlohe Tauern, a Niedere Tauern és az utóbbihoz csatlakozó, a Murától D-re szétágazó s csak 2441 m-ig emelkedő Stang Alpok kristályos tönkjei közé vágódott be. Egyúttal a fjordos jellegű Millstatti tó vizét is levezeti. Ugyancsak a Stang Alpokban, a legmagasabb részeken ered a Gurk, amely szintén még