Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

7-8. szám - Holló István: Alföldi városaink vízellátása

298 Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 7—8. sz. Pinály L.: Alföldi városaink szennyvízkérdése ezek a népgazdaság más területén jól felhasználhatók lennének. Nyíregyházán és Békéscsabán már nem ilyen egyszerű a helyzet. Az előtanulmányok szerint mindkét várostól csak kb. 15 km távolságban van meg az a földtani adottság, amely mellett nem túl mély rétegekből az igényelt napi több ezer köbméter víz állandóan és megbízhatóan kitermelhető. Ezeken a helyeken kell tehát a. kútcsoportokat telepíteni, a gépházat, esetleg vastalanítót megépíteni. Hosszú távvezetékre lesz szükség nagyobb átmérővel. Itt megint előtérbe lép a csőanyag kérdése. A Szovjetunió és a külföldi államok tapasztalatai szerint nagyobb átmérőjű távvezetékek leggazdaságosabb anyaga a vasbeton nyomócső. A súrlódási veszteségek figyelembevételével, valamint a városokban létesítendő víztornyok magasságára való tekintettel, ezeknek a távvezetékeknek az üzemnyomása 6—9 atm. lesz. Ilyen nagyobb nyomást már csak a feszített vb. nyomócsövek bírnak ki, tehát a hazánkban most meginduló vb. nyomócsőgyártást ebbe az irányba kell fejleszteni. Az Építőanyagipari Minisztérium illetékes igazgatósága ezzel a kérdéssel komolyan foglalkozik. A távvezetékek építése más városoknál is szóba kerülhet, tehát gondoskodni kell megfelelő építő vállalat helyes megszervezéséről és olyan mértékű gépesített csőfektetésről, hogy a második ötéves terv ilyen irányú követelményeit is maradéktalanul ki tudjuk elégíteni. Hajdúszoboszló európai hírű fürdője, Mezőtúr, Túrkeve és a többi mezőgazdasági szocialista város dolgozói, Kiskunfélegyháza fejlődő iparának dolgozói mind joggal várják általános egészségügyi helyzetük javulását a megépítésre kerülő központi vízműtől. Ezeken a helyeken általában a város területén is kijelölhetők az artézi kutakra alapított vízművek, amint azt Vendl Aladár dr. tagtársunk már az 1938. évben megtartott „Ivóvízellátási Nagygyűlése-én a „Földtan és ivóvízellátás" című előadásában leszögezte (7). Nem tartozik tanulmányom tárgykörébe, de azzal mégis szorosan összefügg az alföldi városok csatornázása és szennyvíztisztítása. Ezzel Finály Lajos a következő tanulmányban foglalkozik részletesen, de magam is hangsúlyozni kívánom, hogy nem követhetjük a régi gyakorlatot, hogy csak épüljön meg az elsőbbrendűnek minősített vízvezeték, azután évtizedek múltán majd csak elkészül valahogy a csatornázás is és még távolabbi évtizedek múltán a szennyvíztisztító berendezés. Helyes vízgazdálkodás mellett, figyelembe véve a folyóink és épülő új csatornáink öntisztító erejét és szennyvízzel való terhelhetőségét, a vízvezetékkel egyidejűleg, vagy csak igen kis fáziseltolással a csatornázást is meg kell építeni. Kecskemét, Hódmezővásárhely, Nyíregyháza, és a többi alföldi városban ma az a sajnálatos helyzet, hogy a vízvezetékkel ellátott lakóházak és intézmények önálló szennyvíztisztító berendezést kénytelenek építeni és az inkább rosszul, mint jól tisztított — igen sokszor tisztítatlan — szennyvía nyíltan vagy orvul belefolyik a csapadékvizei vezető zárt csatornába vagy nyilt árokba. Ha az egységes vízmű megépítése által az alföldi városok vízfogyasztása emelkedik, ugyanilyen mértékben emelkedik a szennyvíz mennyisége is, és annak ártalmatlanná tételéről és elhelyezéséről gondoskodni kell. Ezen a ponton még jobban érezhető a városrendezési tervek hiánya. A vízvezeték nyomóvezetéki rendszer, tehát, a szintkülönbségek nyomás által kiegyenlítődnek, legfeljebb a városrendezés folytán előálló tereprendezés révén valamivel mélyebbre vagy magasabbra kerülnek a csövek. Végszükség esetén át is fektethetők. Nem így van azonban a csatornázásnál, ahol — hacsak nem akarjuk Aradhoz hasonlóan az elég drágán üzemelő sűrített levegős rendszert bevezetni — a gyűjtőterületek és az esésviszonyok szorosan összefüggnek a városrendezési tervekkel, és azok ismerete nélkül nem építhető meg. Egyébként az új szocialista városainkban: Sztálin városban, Komlón, Kazincbarcikán, Várpalotán már együtt épiil a víz- és a csatornamű. Az elmondottakat összegezve tehát az alföldi városok és a 10 000 lélekszámnál nagyobb községek vízvezetékénél a tennivalók: az előmunkálatokra és a műszaki intézkedések tervezetére bonthatók. Az előmunkálatok során szükséges a városrendezési terv, a helyes laksűrűség kialakítása, — mert a szólesre terült alföldi településeknél az egy főre eső vízvezetéki esősziikségletvkb. 100%-kal nagyobb, mint a dunántúli varosoknál — az ipartelepítési terv, a hidrogeológiai feltárások végrehajtása, végül annak megállapítása, hogy a,z ivó- és ipari vízmű egységesen vagy szétválasztva kerüljön megoldásra. A vázlatterveken kívül még az előmunkálatokhoz sorolom a részletes műszaki tervdokumentáció kidolgozását. Ezen a téren az utóbbi évben nagy előrehaladást jelentett, hogy erőteljesen megindult a szabványosítás, a házisaabványok és típustervek kidolgozása, az előregyártott elemek alkalmazása. Ennek érdekében a Magyar Szabványügyi Hivatal, az Építéstudományi Intézet és a MÉLYÉPTEÍÍV is igen komoly összefogó munkát végzett, A műszaki intézkedések tervezeténél a leglényegesebb az anyagtakarékosság figyelembevételével a fő- és elosztó csőhálózat és szerelvény anyagának ütemterv szerinti biztosítása a termelő teleptől a fogyasztó vízcsapjáig. Készleteiben ki kell dolgozni tehát a feszített vasbetoncsőgyártást, a pörgetett öntöttvas csőgyártást, a pvc., polythen, vagy más ehhez hasonló ólomcsöveket helyettesítő csőgyártás technológiáját. Fokozni kell a színesfémet pótló anyagok alkalmazását.