Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

5-6. szám - Rónai András: Újabb adatok a Duna–Tisza közi talajvizekről

22J/. Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 5—6. sz. Rónai A.: A Duna—Tisza közi talajvizek A magas hátságon is igen változó szemnagvságú futó- és folyami homokok a talajvíztartó rétegek. A durvább szemcséjű jó vezető és finomabb szemcséjű gyengébben vezető közegek rétegei hullámosak, különböző irányokba lejtenek, elvékonyulnak, kivastagodnak, elvégződnek. Innen van a Duna-Tisza közi talajvízmegfigyelő kutak egymástól különböző, néha ellentétes vízjárása. Vastagabb löszrétegek alatt keskeny homokrétegl>en mésszel teli, pangó vizeket találunk. A lösz függőlegesen lassan átengedi a vizet, de vízszintes irányban az nem cirkulál benne. Az alatta levő homok iszapos, közel alakul ki a vízzáró réteg. E szűk részeken, szoros fekii és fedők között, igen enyhe lejtőkön lassan mozog a víz. Ezekre a mozgásokra nem lehet ráhúzni a talajvízmozgás sebességére kidolgozott műhelyképleteket. Az alacsonyabban fekvő löszvápákban glevesedett, konkréciókkal, mésziszappal cementezett kemény rétegek alatt a szűk térre összeszorult talajvíz néha nyomás alatt áll. A homokban a kapilláris mozgás is módosítja az áramlás sebességét és irányát. Az általános adatgyűjtő munkának a Duna-Tisza közére nézve nagyjából végére értünk. Helyi részletkutatás sok van még hátra, de gorombán a talajvíz helyzetét meg tudjuk rajzolni. A magyarázó, oknyomozó tanulmányok azonban csak most indulnak meg. Hozzászólások : Rónai András nagyszabású kutató munkát ismertető előadásában a Duna-Tisza közi talajvizeket korszerűen térbeli egységükben mutatja be. Nem tisztán egy legfelső vízfelületről számol be, hanem a Duna-Tisza köz bonyolult térbeli víztározó- és szállító rendszerét: a különböző tározó- és szállítóképességű és a legváltozatosabb térbeli elhelyezkedésű kavics-, homok-, lösz-, iszap- és agyagrétegek, továbbá a víztározó lencsék, szikes és gleyesedett, konkréciókkal, mésziszappal cementezett kemény rétegek összességét tárgyalja. Ebben a víztározás és vízszállítás szempontjából egyaránt változatos térben mozog és áramlik a talajvíz a nehézségi erő hatására, veszteségeket szenvedve a felszín felé párolgás útján, a folyómedrek és a szomszédos vízgyűjtő egységek felé elszivárgás útján, gazdagodva a felszín felöl a csapadékból és a lecsapódásokból, a folyómedrek és a szomszédos vízgyűjtő egységek felől a talajvízből. A talajvíz állandó mozgásában pillanatról-pillanatra alakítja a gyakorlati célok szempontjából annyira jelentős felső határoló felületét (az egyes kutakban jelentkező vízszintek összekötő felületét), röviden a talajvízfelületet. Milyenek az összefüggések a vázolt tározó térben, mik a mozgások, áramlások törvényei? Vannak-e kimutatható kapcsolatok távoli pontok talajvízszintje között? Milyen mértékben van meg a folytonosság az egész vizsgált téren belül? Hol szűnik meg gyakorlatilag minden összefüggés a vízzáró, vizet át nem engedő rétegek hatásaként? Ezekre és számos hasonló kérdésre ma még csak alig adhatunk választ, a kutatómunka azonban feltétlenül megindítható az előadó által bemutatott korszerű elvek és értékes megfigyelési adatok alapján. Kiindulva a fenti összegező képből, egészítsük ki az előadás egyes részleteit néhány gondolattal: 1. Az előadó bemutatta, hogy miképpen dolgozta fel 258 000 Duna-Tisza közi kút, illetve ezekből 103 319 külterületi kút vízszintmegfigyelési adatait. A vízszinteknek ú. n. normálisra igazítása útján átlagos talajvízszintképet rajzolt a Duna-Tisza közéről. Ez a kép igen hasznos pl. a talajvízkutatások folytatása szempontjából: ennek alapján ki lehet választani azt a kb. 1000 kutat, amelyeknél érdemes a jövőben több megfigyelést is végezni. Hasznos a vázolt kép egyéb vizsgálatoknál is, a mérnöki gyakorlat szempontjából azonban tovább fejlesztendő. Egyrészt, mert amint az előadó befejező szavaiban említette, csak durva képet jelent; másrészt, mert az általános állapotot feltüntető normálisra igazított talajvízfelület ismerete még nem elegendő a mezögazrdasági vízgazdálkodási feladatok megoldásához. A viszonylag nagy hibák nemcsak az előadó által említett és a felvétel megbízhatóságával szemben tett négy észrevételből származnak, hanem következményei a kutak mérés pillanatában való különböző állapotának, valamint a vízszint normálisra való igazításánál ajdathiány következtében fellépő hibának. 256 000 kút felvételénél nehéz kiküszöbölni a vízhasználatból eredő bizonytalanságokat. A normálisra igazítás pedig viszonylag kis hibával akkor hajtható csak végre — azoknál a kutaknál, ahol a szélső helyzetek közötti különbség nagy lehet — ha a kutaknál a vízszint szélső helyzeteit is ismerjük. A belvízrendezési és öntözési feladatok megoldásához nem anynyira a normálishoz igazított talajvízfelületet kell megismernünk, hanem a talajvíz alsó és felső szélső állapotát megadó felületeket és az adott gyakoriságokhoz tartozó felületeket. Mind az átlagos állapotot feltüntető felület megbízhatóságának fokozására, mind a szélső helyzeteket és az adott gyakoriságú helyzeteket feltüntető talajvízfelületek meghatározására szükségesnek látszik kb. 1000 kút kiválasztása (az eíőadó által bemutatott adatfeldolgozás alapján) és azoknál nemcsak egy vízszint, hanem több, a szélső állapotokat és néhány meghatározott közbenső állapotot jellemző vízszint megfigyelése. Az így létesítendő megfigyelési rendszer kapcsolva a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézet 230 állandóan megfigyelt kútból álló rendszeréhez, valamint a 258 000 kút egyszeri megfigyelési eredményeihez, már való-