Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

5-6. szám - Rónai András: Újabb adatok a Duna–Tisza közi talajvizekről

Hidrológiai Közlöny. 33. évf. ^1953. 5—6. sz. 211 A cikk az alföldi talajvíz-megfigyelések eredményeit foglalja össze részletes ismertetés keretében. Az adatok feldolgozásának és kiértékelésének módszertani felvázolása után rátér a talajvízszint-ingazodás okának kutatására, és ezt a horizontális vízmozgásban találja. A talajvíz mozgásának kutatása országos fontosságú kérdés. Ezért jelentős ez a cikk, amely, — mint a hozzászólások is mutatják — élénk vita kialakulását vezetheti be. , Ujabb adatok a Duna-Tisza közi talajvizekről* RÓNAI ANDRÁS Síksági területeink egyik legfontosabb földrajzi és földtani problémájáról, a talajvíztiikör helyzetéről és annak mozgásáról mindeddig kevés megfigyelésünk és adatunk volt. Pedig alföldjeinken a talajvíz majdnem minden gazdasági tervezésünkben, építkezésünkben szerepet játszik, mezőgazdasági termelésünk lehetőségeinek szintén elsőrendű megha- tározója. Különböző mezőgazdasági és erdészeti szakiskolák, kísérleti telepek régebben foglalkoztak már a talajvíz mozgásának figyelésével, rendszeresebben azonban csak az 1920-as esztendők közepén — a lecsapolás és a belvizek levezetésével adódó viták kapcsán — telepítettek a Duna-Tisza közén talajvízmegfigyelő kutakat (Vízépítéstani Tanszék). Az 192Ó-as évek végén a Vízrajzi Intézet kezdte meg a figyelőkutak telepítését és átvette a felügyeletet az eddig létesített kutak nagyrésze fölött is. 1930 óta egységes nyilvántartásunk van e kutak 3 naponként mért talajvízszintjéről. A kutak kiépítése a Duna-Tisza közén indult. A hálózatot elsősorban lecsapolási és belvízrende* A Magyar Hidrológiai Társaság Hidrogeológiai Szakosztályának 1952. április 30-án tartott előadóülésén elhangzott előadás. zési érdekek szerint fejlesztették. Később a Duna-Tisza csatorna tervezett nyomvonalán létesítettek sűrű talajvízfigyelő kútsorokat. Ezidőtájt a Vízgazdálkodási Kutató Intézet körülbelül 230 kutat tart megfigyelés alatt a Duna-Tisza közén, de az észlelési anyag csak kevés kútról áll 15—20 évről rendelkezésre. A kutak zömét nem régen telepítették, a régiek megfigyelése sem folytatólagos sok esetben. Kevés a figyelt kút a Duna-Tisza köze északi részén a Zagyva, Tápió, Gerje-patak vidéke körül; kevés Kecskeméttől D-re Alpár és Kiskőrös között és a terület délnyugati részén Kalocsa—Kiskunhalas és a déli országhatár közé eső területen. Mindezeknek a hiányoknak ellenére a Duna-Tisza köze hazánkban a talajvízfigyelő kutakkal legjobban ellátott teriilet és az az észlelési anyag, amely ezekről a kutakról a Vízgazdálkodási Tudományos Kutató Intézetben mintaszerű rendben gyűlik, a talajvízmegfigyelés olyan gazdag tárháza, amely minden további megfigyelő és kiértékelő munkánknak alapja. Jelentős mennyiségű jó anyagot szolgáltatnak az alföldi talajvízmegfigyelésekhez a MÁV-kutak. 1929-ben ezeken az év négy időpontjában (ápr. 20, jún. 20, szept. 20, dec. 20) (Folytatás a 210. oldalról) m

3-t tesz ki. Ez azt jelenti, hogy 15%-os elnyelést feltételezve az egész utánpótlást leszivatja a bányászat. A fedővíz a fentiek szerint mennyiségileg —• ha csak megközelítőleg is — megállapítható. A feküvízre azonban semmiféle számítás nem végezhető, mégpedig azért, mert az itt figyelembe veendő csapadékterületet nem lehet körülhatárolni. A szénmedence közelében a dolomit napvilágra kerül ugyan, a nyőzsér-területen. Semmi biztosítékunk nincsen azonban arra, hogy pl. a Veszprém közelében a felszínen található nagykiterjedésű dolomit nincs-e összeköttetésben a nyőzsérrel és így ezen át a szénmedence feküdolomitjával. A fedő nummulitmészkőben felhalmozott, összegyülemlett víz ijesztően nagy mennyiségű s helyenként igen jelentős térfogatú — 300 000 m

3-t is meghaladó — üregeket vagy egymással bő szelvényekkel összefüggő üreg-rendszereket tölt meg. Ez a víztömeg a szénfejtő munkahelyeknél átlagban 50—70 m-rel magasabban, az aknák vízemelő állomásainál pedig 100—200 m-rel magasabb szinten tárol. Félmerülhet az a kérdés> nem lenne-e mind üzembiztonság, mind gazdasági szempontból célszerű és indokolt, sőt talán kívánatos is, hogy a fedővizet megfelelő magas szinten feltárjuk és ezen magasabb szintről szivattyúzzuk. Percenkénti 20 m

3 víznek ilyen magasabb szintről való emelése évi 5,2—5,6 millió kWó energia megtakarítását eredményezi. Ez bizonyára nagy jelentőségű nemcsak azért, mert költség megtakarítást jelent, hanem azért is, mert az így megtakarított villamosáram iparunk óriási fejlődése mellett igen jól volna felhasználható és értékesíthető más vonalon is. De ennél is sokkal nagyobb súllyal eshet latba az a szempont, hogy a nummulitmészkőben tárolt óriási víztömegnek a szénbányáknál magasabb szinten való céltudatos és tervszerű megcsapolása a környék fejlődő ipartelepeinek vízellátását szolgálhatja. Mindezeken túl pedig nem szabad elfelejte nünk, hogy minden csepp víz, amit a fedükőzetbő a szénbányászat felett külön lecsapolunk és kiszivattyúzunk, a szénbánya vízveszélyét lényegesen csökkenti.