Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)

3-4. szám - Laki Gyula: 50 éves a Gibárti Erőmű

Laki Gy.: 50 éves a Gibárti Erőmű Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 3—4. sz. 155 ben a víz behatolt az épületbe. Ezt eltömítették, de következő évben a víz újra jelentkezett. Akkor a meg-"' hibásodott részt fallal lezárták ós cementtel injektálták. Azóta ilyen természetű zavart a gépháznál nem észleltek. Az 1920-as évek végén csehszlovák területen a Hernád völgyében folyószabályozás történt,, amelynek eredményeként a magyar szakasz árvizei megnövekedtek. Az árvíz levezetésére a főmederbe épített duzzasztó kevés volt, árapasztót kellett építeni. Az árapasztó 1936ban készült el. Üzembehelyezése után érdekes jelenség mutatkozott. Az üzemvízcsatorna és az árapasztó közti sarkon kb. 6 m magas lámpaoszlop állt. Egy reggelen az üzemiek azt vették észre, hogy az oszlop annyira besüllyedt a földbe, hogy csak másfél méter maradt kint belőle. Rendkívül súlyos alámosás keletkezett. A bajon nehéz volt segíteni. Különféle költséges javítási lehetőségek merültek fel, míg Drahos Sándor technikus célravezető megoldást talált. Megvásárolta a környéken fellelhető összes zsákot, megtöltötte betonnal és a veszélyeztetett partszakaszon a vízbe eresztette őket. Az átáramló víz a legmegfelelőbb helyekre sodorta a zsákokat. Amint a beton megkötött, a vizet leeresztették, a zsákok közti részeket becementezték, s evvel a bajt megszüntették. A vállalatot 1924-ben a Tröszt átvette Harkányitól, ezzel az üzem szakszerűbb kezekbe került, fejlődése erőteljesebb lett. A Trösztnek érdeke volt a jó energiaszolgáltatás és ezért jelentősebb összegeket fektetett be az erőtelep korszerűsítésére, állapotának feljavítására. Mivel a Tröszt hálózata 50 periódusú volt, a gépeket át kellett állítani ennek megfelelő fordulatra. A generátor forgórésze változatlanul megmaradt, a turbinák futókerekeit cserélni kellett. A munkát ismét a Ganz-gyár végezte, a turbinák forgórészének lapátkerekeit kicserélték, a csapágyakat felújították. Az erőmű újáfeb távvezetékkel összeköttetést kapott az alatta lévő felsődobszai vízerőművel, amely ugyancsak a Tröszt kezében volt. Az összeköttetést 10 kV-os légvezeték biztosította. A turbinák újabb 23 esztendőn keresztül 1947-ig futottak zavartalanul, s akkor házijavítást kapott a gépcsoport. Kopásokat leginkább a terelő lapátokon észleltek. A háború pusztításeri, Gibártot sem kerülték el. A visszavonuló fasiszták az erőmű alatt lévő betonpályás vashidat felrobbantották. Ezzel szétrombolták a Hernád egyik fontos átkelési lehetőségét, s az erőmű alatti mederrészben fekvő roncs duzzasztása csökkentette az esést, bénította az energiaszolgáltatást. A felszabadulás után a hidroncs magasabban lévő részeit eltávolították, mélyebben fekvő darabjai azonban bennmaradtak s az alvizet kevésbbé bár, de még mindig duzzasztották. Ennek következtében az alvízcsatorna 60—70 cm-nyire feliszapolódott, s a Francisrendszerű turbinák igen kis teljesítményt adtak. Az erőmű dolgozói nem tűrhették, hogy telepük ne érje el régi teljesítményét, elhatározták, hogy a roncsdarabokat kiemelik. Kezdetleges eszközökkel, néhány csigasorral és emelővel fogtak a víz alatt lévő roncsok eltávolításához. Andor Béla mérnök irányította a munkát. Kéthónapos megfeszített küzdelemmel sikeresen megtisztították a medret a roncsoktól. Egy szerencsésen jött árhullám a felgyülemlett iszaptömeget elmosta, s az erőmű, a dolgozók nagy örömére, ismét elérte régi teljesítményét. Azóta a felrobbantott vashíd helyére a népi demokrácia merészen ívelő, gyönyörű új vasbeton épített és így a község is visszanyerte összeköttetését a miskolci országúttal. Az állami üzemvezetés nem csak az erőművel foglalkozott, megjavította a dolgozók szociális körülményeit is. A félévszázados gépészlakásokat 1950-ben átépítették, korszerűsítették. A szűk kis ablakok helyére, nagy, tágas, egészséges ablakok kerültek. Minden lakás szép fürdőszobát kapott, s a jobb körülmények között könynyebben megy a munka ! A felszabadulás utáni idők fejlődése magával hozta a Hernád-völgy vízrendszerének fejlesztését is. 1948-ban megindult a rendszeres mederszabályozási munka, melynek során a Hernád völgyében számos mellékcsatornát megszüntettek, a folyót gátak közé szorították. Természetesen e munkálatok következtében a főmederben lefolyó árhullámok vízhozama megnövekedett. Hasonlóan kedvezőtlenül változtatta meg az árvizek mennyiségét a csehszlovák területen folytatott további mederszabályozás is. 1951. év tavaszán jelentkezett az árvíz növekedéssel járó veszedelem. A víz a duzzasztó V. számú tábláját elvitte. Az erőmű dolgozói saját erejükből helyreállították a kárt. 1951-ben — éppen a folyamszabályozás következtében — lehetővé vált, hogy a duzzasztási szintet 20 cm-rel megemeljék, ami a nyerhető energiamennyiséget és a teljesítményt fokozta. Az erőmű teljesítménye így túlszárnyalta háború előtti teljesítőképességét. 1952. áprilisában ismét igen nagy árvíz vonult le a mederben, amelyhez hasonlót utoljára 1913-ban észleltek. A duzzasztómű most kárt nem szenvedett, de a környéket a víz nagymértékben veszélyeztette. Az 1913-as árvíz idején még a régi mederrószekben is folyhatott a Hernád vize, ezért annak levezetése kedvezőbb volt. Most azonban — a megváltozott vízjárás miatt újabb szabályozást kell végezni, hogy az erőmű környékén az árvízveszély csökkenjen. Ennek keretében tervezik, hogy egy újabb zsiliptáblával a duzzasztóművet kibővítik. Ferencsák elvtárs szerint a mű jelenlegi állapota kielégítő, csak azt panaszolja, hogy alvízcsatornájuk beiszapolódott, kotorni kellene. Az erőmű élettörténete — amint azt láthattuk — elég csendes és nyugodt volt. Természetes az, hogy az üzemzavarok azok az események, amelyek leginkább megmaradtak az üzem dolgozóinak emlékezetében. Ezeket elevenítette fel Ferencsák elvtárs is akkor, amikor elmondotta az erőmű történetét. Ha végigtekintjük ezt a történetet, láthatjuk, hogy évtizedek multak az erőmű életében minden zavar nélkül. Az erőmű kihasználása 5000 óra táján van, sőt meg is haladhatja, jóllehet a hidrológiai körülmények, a viszonylag kis duzzasztás következtében nem a legkedvezőbbek. Az ötven esztendő alatt az erőművön nyert villamosenergiával 220 000 tonna szenet takarítottunk meg. Az 50 éves Gibárti Vízerőmű bizonyítéka annak, hogy a magyar gépgyártás — a Ganz-gyárak — kitűnő gépeket gyártott már 5 évtizeddel ezelőtt is. Megállapíthatjuk, hogy a vízerőmű energiája az energiamérlegben jelentős tényező. Az üzemvitel és karbantartás lényegtelen költséget és kevés személyzetet igényel. Mindeme tulajdonságai — amelyeket e kis hazai példában is tanulmányozhattunk és megállapíthattunk — igazolják a haladó szellemű energetikusoknak törekvését, hogy a -trizenerffia részesedését egyre inkább emeljék a népgazdaság energiaszükségletének ellátásában. Laki Gyula