Hidrológiai Közlöny 1953 (33. évfolyam)
3-4. szám - Szalay Miklós: Az árvédelmi töltések méreteinek ellenőrzése, különös tekintettel azok átázására
120 Hidrológiai Közlöny. 33. évf. 1953. 3—4. sz. Szalay M.: Árvédelmi töltések vizsgálata 0 50 100 150 200 250 nap 6/b ábra. Tiszai árhullámok legnagyobb időtartama. ÍN? 5 Ca S> 5 § £ I N 98 95 90 80 70 60 50 40 30 7n \ V i \ 0 & t \ \ \ \ \ \ V \ o A Vásárosnál vény & t \ \ \ \ \ \ ;—Sc • A Szolnok Szeged o O -A Sc O y • A vz — — sor rendelkezésre állása esetén sem lesznek alkalmazhatók az, időközi mederváltozások és begátolások miatt) mégis a fentemlített 7 vízmérce egyenként 4—5 pontját lineáris abszcisszájú valószínűségi skálára felrakva, ezek egyenessel jól összeköthetők (6. ábra). A felrakásnál vízállások helyett célszerű hidrográdokkal számolni és a felrakás alkalmával arra — az egyelőre még tapasztalati jellegű — eredményre jutunk, hogy a p°/ 0-ot meghaladó vízálláshoz tartozó árhullám maximális tartósságán valószínűsége éppen (100 — p)%A nyert valószínűségi egyenesek paraméterei (átlagérték és standard-deviáció) valószínűleg a vizsgált szelvény vízgyűjtőterületével, ajrinak csapadékviszonyaival, a mederszelvénnyel és még más tényezőkkel lehetnek összefüggésben. Ezekre fényt deríteni azonban már a további kutatás feladata lesz. Rövid megfontolás után nyilvánvalóvá válik, hogy adott esetben a valószínűségi megoszlás nem meglepő valami, hanem logikus és szükségszerű. Közismert ugyanis, hogy a hidrográfiában használatos vízállástartóssági görbe, mely a vízállásgyakoriságok összegező görbéje, maga is valószínűségi integrálgörbe s mint ilyen, speciális hálózatban egyenessel jellemezhető. Magától értetődő, hogy ha egy tartóssági görbére csak a fentebbi megszorításnak megfelelő (vagyis 14 napnál hoszszabb megszakítással nem bíró, összefüggő) időadatokat rakjuk fel, a megoszlásnak ismét sztochasztikusnak kell lennie. A kapott törvényszerűség azonban jelen alakjában is több szempontból máris hasznosítható. Ugyanis : 1. Lászlóffy-féle szelvényekre megrajzolva megkönnyíti azokon bármely közbenső pont interpolációját. 2. Lehetővé teszi, hogy az előbbi szelvények közé eső szelvényekre elég megbízható karakterisztikákat interpoláljunk (l. 1. és 2. táblázat). Gátszelvényeink ellenőrzése során kiderült, hogy a töltések egy része már 30%-os vízállástól kezdve átázásnak van kitéve. Mivel a megszerkesztett grafikonon az extrapolálás mindig némi bizonytalanságot rejt magában, ezért célszerű volt a Lászlóffy-féle vizsgálatokat a 30—50%-os vízállások tartományára is kiterjeszteni. Nem kevésbbé fontos volna ezen adatfeldolgozás elvégzése a mellékfolyókra is, ahol eddig még csak becslésekre szorítkozhatunk. A mellékfolyók futólagos vizsgálatánál annyit sikerült megállapítani, hogy a torkolat közelében mutatkoznak a nagyobb tartósságok s ezek felfelé haladva egyre csökkennek. Ezért javasoljuk a mellékfolyók torkolat közelében lévő mérceadatait az egész folyóra nézve tartósság szempontjából mértékadónak venni. A méretezés szempontjából fontos még annak a kérdésnek az eldöntése, hogy egy elfogadott szabványszelvény miként viselkedik azonos hidrológiai körülmények között, különböző gátmagasság, vagyis különböző terepmagasság esetén. Ezen kérdés eldöntése megkönnyíti az ellenőrzés és szabványosítás munkáját és szempontot ad arra nézve, hogy végül is padkás, vagy padkanélküli szelvényt alkalmazzunk-e. A kérdésre egy számpélda kapcsán igyekszünk feleletet adni. Vegyünk fel egy ismert vízjárású 'helyen trapézszelvényű töltést, amelynek adatai: vízfelőli rézsűhajlás .... 1:3 (ctg a = 3) mentettoldali rézsűhajlás 1 : 2 (ctg/3 = 2) koronaszélesség 6 = 2,0 m a paraméterek T y = 60 nap h x = 4,0 m k = 10~ 3 cm/sec A töltés magassága 1,0 m-es biztonságot felvéve 5,0 m-nek adódik. A szivárgási görbe hossza a nomogrammból kivehetően l v í = 15 m, míg a gát talpszélessége : L y — b + (h + 1) • (ctg x + + ctg/3) = 30 m. Ha'ugyanezen a helyen olyan t.ölté^ épül, amelyhez tartozó vízborítás : h 2 — 2,0 m, akkor a sinus-függvény jellegéből folyóan a
