Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Dr. Berencsi György: A magyar Alföldön használatos vízellátás

Hidrológiai Közlöny 32. évi . 1952. 3- 4. sz. 231 A lanulmány bepi'lantást ad az alföldi parasz vízhasználatának szokásaiba. Ennek keretében löbb orvosbiológi->

: problémát vei fel. Felveti annak a fordulnak biológiai jeien'.őségét, amely akkor állt e'ő. amikor az Alföld lakossága a felszines ásott kutak vizének haszná'atá:ól az ártézi kutakra tért át. Szerző felveti a fa'usi me'.egvízfürdök széleskö ű líte.

cí'ésénp.k szükségességét. A tanulmányból kitűnik, hogy az Alföld lakosságának több vfzre van szüksége. E kívánság megvalósítása töb'b úton történhetik. A legelőnyösebb megoldás kiválasztása további kutatást tesz szükségessé, amikoris a gazdasági és technikai szempontok me'lett a kórélettani szempontokra is tekintettel kell majd lenni. U. D. C. 628,112.1/,2 (439.14) A magyar Alföldön használatos vízellátás* DR. BERENCSI GYÖRGY Az alföldi vízhasználat szokásával kapcsolatban nem szigorúan vett szakszempontokat tárgyalok, hanem nagy általánosságban igyekszem helyzetképet adni arról, hogy az Alföldön, közelebbről Püspökladányban — jelenlegi munkahelyemen — miképpen él a lakosság a vízzel. Az Alföldön víz szempontjából nagy általánosságban kétfajta terület különböztethető m°g. Folyammenti települések, ahol a lakosság túlnyomó többsége folyóvizet használ. Víztől távoli települések. Ez utóbbiak között további két típus különböztethető meg, aszerint, hogy a vízbeszerzés a területeken túlnyomórészt ásott és nem mély fúrt kutakból, vagy artézi és mélyfúrású kintiakból történik-e. Az alföldi folyammenti települések ősi vízhasználata a folyam vizének minden célra való kihasználása volt. II. Rákóczi Ferenc emlékirataiban a következőket olvashatjuk: „... .Azonban belegségem nasynn kínzo't fo'y'on écö szomjúságom volt, s azt osak a Tisza vizével olthattam, amelynek feketés, iszap és halszagú vize annyira tele van halakkal, hoigy szinte alig lehet meríteni anélkül, hogy halat ne fogion az einr br-r." fMttflijary Kossá Gyula után. Orv. Hetilap, 1937. 11. szám.) A mai tiszamenti magyarnak a Tisza vizéről jobb véleménye van. Kiváló víznek tartja. Szívesen használja. Nagv edényekkel, kannákkal lemennek a víz partjára és vízszükségletűket egyszerű vízmerítéssel fedezik. E látszólag egyszerű tény mögött számos érdekes orvosbiológiai probléma van elrejtve, amelynek tisztázása még a jövő feladata. Előadásomban azonban nem a folyómenti települések vízhasználatával kívánok részletesebben foglalkozni, hanem a víztől távoli települések egyik típusával, éspedig Püspökladánnyal. Püspökladány jellemző tiszántúli alföldi település, kerdken 16 000 lakossal. Vízellátásának múltja és jelene között alapvető, nemcsak technikai, de biológiai különbség is van. 70—80 évvel ezelőtt a község lakói kizárólag felszínes talajvízből táplálkozó ásott kutakat használ'ak. » öreg emberek ma is emlékeznek még néhány * Elhangzott előadás 1950. október 1-én a Magyar Hidrológiai Társaság hévizi kongresszusán. most is létező kútra, amely a régmúlt időkben a lakosság vízszükségletének fő forrása volt. A felszínes talajvízű kutak túlnyomó többsége ugyanis sóban gazdag és rendkívül rosszízű, így a lakosságnak azt a néhány kutat kelle't használni, amelyek sótöménysége és íze főzéstechnikai célra és ivásra alkalmasabbnak bizonyult. Öreg emberek emlegetik, hogy abban az esetben, ha például babot alkiartak főzni, csaknem kizárólag egy bizonyos ma is létező ásott kút vizét használták. A lakosság hordókban gyűjtötte az ivókutakból a vizet. A hordókat kocsin haza szállították, s így háztartási szükségletűik fedezve volt. A századforduló Püspökladány vízellátásában gyökeres változást hozott. Megindult az ártézi és a nem ártézi, de 70—80 méter mély kutak fúrása. Ez a víz szinte egy csapásra meghódította a lakosságot, A nagy sótartalmú, kellemetlen ízű víz helyett rendelkezésre állott az aránylag kis töménységű, kristálytiszta, s megszokás után rendkívül kellemes víz. A lakosság ma már teljesen áttért e vizek használatára, s a jó ivóvízű közkutak használata szinte presztízskérdéssé vált. Ez a fordulat nemcsak higiéniai szempontból jelent nagv változást, han^m hatalmas biológiai áthangolást is, amennyiben az ezelőtt évszázadokon át fogyasztott felszines talajvizet aránvlag rövid idő alatt az összetételében és tulajdonságaiban lényegében különböző mélyebb réteg vize vallotta fel. Ennek az áthangolásnak kétségtelenül nasy biológiai jelentősége van. Kiku tatása és tisztázása a jövő egyilk érdékes problémája. Nézizük most a falusi nép vízhasználatának szokásait. A közkutak nagyjából úgy vannak elosztva, hogv egy-egy kút körlete körülbelül egy 250 —500 m sugarú körrel határolható körül. A lakosság a lakásához legközelebb eső kútból fedezi vízszükségletét. A vHiordásrak nagyjából meg van a maga időpontja, éspedig korán reggel és esteifelé, napnyugtakor. Ilyenkor a lakosság zöme kannával a karján hosszú sorban vonul a kú'hoz és viszi a vizet. I'ywikor t-^nnészetesen néhány röpke szóval megtárgyalják a nap eseményeit is. A lakosságnak meglehetősen nagy távolságot kell megtennie a kútig. A vízhor-