Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Venkorits István: Barlangok fejlődésének dialektikája

204 Venkovits I-: Barlangok fejlődésének dialektikája össze kellett töredeznie. Ha a nummulinás mészkő az alaphegységgel' teljesen azonosan mozgott volna, úgy a hasadékhálózat az alaphegységet is keresztül szelte volna. így a nummulinás mészkőre vonatkozó barlangképződésnek, ha az előzőtől eltérően is, de jelentkeznie kellene ellenőrizhetően azokon a helyeken, ahol a két kőzet ma barlangi feltárásokban egymással érintkezik. A valóságban ez nincs meg. Látjuk a jól kifejlődött hasadékrendszert a nummulinás mészkőben, melyet a víz teljesen elöntött, lágy oldási formákat hozva létre, s látjuk az alatta lévő szaruköves mészkő és dolomitrétegeket, melyben a jelenlegi csapadékvíz kifejezetten eróziós tevékenysége révén éles „ruhaszaggató" idomokat létesít. Nyilván itt az összegyűlt, esetenként tetemes, esetenként elenyésző csapadékvíz csak az új tektonikus hefyzet után volt képes erre a mechanikai munkára. íme a barlangot magában foglaló nummulinás mészkőnek, ha rövid távon is, de viszonylag lapos dőlésszög melletti elmozdulását kell feltételezni. De menjünk elemzésünkben tovább. A felső triaszkorú szaruköves dolomit és mészkőrétegekben is, és a nummulinás mészkő egyes repedéseiben és üregeiben is egyaránt megtaláljuk a romboéderes, de inkább szkalenoéderes kifejlődésü fenn nőtt és hasadékkitöltésű (lelér) kalcitjait. Ez a kalcilkiválás a hasadékhálózatot létrehozó tektonizmus előtti időben, de a nummulinás mészkő kőzetté válásának ideje uán keletkezett. míg a barlang falain helyenként megtalálható mélységi eredetre visszavezethető barit és geizirii bevonat — az alaphegység e feltárt részleteiben és ebben az ásványparagenezisben — nem figyelhető meg. Ez a jelenség is a iiummulinás mészkőnek (az alaphegységhez képest) eltérő mozgása mellett bizonyít. A barlang hasadékai a felszín felé zártak. Ma egyetlenegy lényegesebb kőzetrés sem hatol a természetes felszínre. .Taskó Sándor a Mátyáshegyi barlang folyosóinak. a Mátyáshegy csúcsa irányában fokozatosan emelkedő helyzetét figyelte meg. melvnél nem igen kell szemléltetőbb bizonyíték a hasadékhálózat kialakulása után történt ferde«íkú elmozdulásra. Elemzésünkben tehát most már egyre közelebb kerülünk az időpont kérdéséhez. Az eocénvégi pireneusi mozgások szűk brü'otjinket a briozoás márga lerakódása után emelték az akkori tenger szintiének a közelébe, oly mértékben, hogv a briozoás márgának ké'harmad része szirtként kiállt a tengerből. A felső eocén e területen meglévő mélyebb tagjai ebb°n az időben továbbra is a tenger szintje alatt maradiak, noha elsődleges bel vük rőf függőleges iránvban; tekintélves mozgást vé<?ezt°k. Nommidinás mészkövünk ebb"n az időben töredezett össze először olv mértékben, ho<?v a víz a keletkezett nagvméretű kőzethasadékokba behatolva. barlangbővítő munkát végezhetett. Az öszszetöredezettség természetesen az alaph°gységre is vonatkozott. Mivel annak gyökérrégiói' több száz méter mélységig 'enyúlnak, a geotermikus gradiens álltai függőlegesen, közelítőleg egyformán, befolyásolt vízrégiók a vízrekesztő nélkül települt nummulinás mészkövek hasadékaiba is behatoltak, igen intenzív korróziónak téve ki azt. Az infraoligocén denudáció területünkön nem észlelhető. A pireneusi hegymozgások amplitúdója szűk területünkön nem volt túl nagy, hullámhossza is befejeződött, még a budai márga lerakodási ideje alatt, mely a kiemelkedésből visszamaradt tengerrészben változatlanul folytatódott. így volt lehetséges az epirogenetikus sülylyedés megindultával a foraminiferás anyag tekintélyes vastagságának lerakódása, kisebb méretű pozitív partei tolódással. A briozoás márgához területünkön K-fe'é csatlakozó budai márga vizetrekesztő kőzet, mely a mélyben cirkuláló melegvizet és a tenger hideg vizét egymástól elválasztotta, s ebben az időben a termális vízhatásokat az akikori peremhegyek felé irányította. Ezért találjuk a hegységperemeken a márgákat és az alsó oligocén transzgressziós homokkövet, konglomerátumokat erősen elkovásítva. Az oligocén végén bekövetkezett erőteljes orogén mozgásokat egy általános lassú epirogén kiemelkedés vezeti be, mely barlangunk környezetét teljesen kiemelte a környezetéből, míg a hegységünk! peremein túl a medencékben az üledékképződés megszakítás nélkül, de regresszív képződményekkel, egyre durvuló homokkal folytatódott az oligocén végéig, sőt részlegesen a miocén elején is. A barlanq kialakulásának időrendjét idáig különösebb nehézség nélkül sikerült párhuzamosítani a közel környék üledékeinek segítségével nyomozott földtörténeti ciklusokkal. A földtörténeti időrendben következő ügynevezett szávai, ó- és új kimmériai mozgások közö't nem tudunk különbséget tenni, noha a barlangot magába foglaló kőzet minden bizonnyal újabb- és újabb töredezettségekkel reagált a különféle mozgásokra. Közel környékünkön, sőt a medenceperemektől a hegységek felé nagyobb távolságon nem találunk biztos utalást, melyet az időrendi besorolásunknál támpontként felhasználhatnánk. Erős pikkelyeződésben megnyilvánuló mozgásokra vezetjük vissza a felső eocén nummulinás mészkő hasadékokkal és összefüggő járatrendszerekkel együtt történt feltolódását a felső triász korú szaruköves mészkőre, melynek időpontját biztos adat nélkül bár, de analógiák alapján a pannon utáni mozgásokra tesszük, mely nagyjából már a mai szerkezeti kép kialakulásához vezetett. A postpannon mozgások befejeződésével izosztatikus süllyedés következett, melynek hatására a hegységperemeken folyami kavicsok, s édesvízi mészkőrétegek rakódlak le (kiscelli párkánysík). A külső és belső erők működéséből ciklikusan ismétlődő földkéiregmozgások folytatódnak. Az eróz'óbázison kialakult képződménvek mai térszíni helyzetükbe ker'ilnek s a kiemelkedések napjainkban is tartanak.