Hidrológiai Közlöny 1952 (32. évfolyam)

5-6. szám - Törpe vizíerőink hasznosítása

Hidrológiai Közlöny 32. év/'. 1952. 3—4. sz. 171 mányos fórum, a Magyar Tudományos Akadémia is magáévá tette a kérdés kivizsgálását. Ennek a kis tanulmánynak a célja az, hogy ezt az elhatározást részletesebb megokolással és egy kis előkészítési munkálattal alátámassza, s így alapját képezhesse az illetékes állami szerveknél, vagy tudományos intézeteknél meginduló operatív, tervezési és építési munkálatoknak. II. A természeti adottságok a) Topográfia. Törpe vízerőlehetőségekről hazánk területén csak a hegy- és dombvidéken lehet szó, mégpedig a következő okból: 1. A csapadék lényegesen több, mint a síkvidéken. A 30 évi átlag szerint dombvidékeinken a csapadék általában legalább évi 600 mm körül van, a Mátrában és a Bükkben, kisebb területen meghaladja a 700 mm-t, a Bakonyban a 800 mm-t. A Mecsekben 700—750 mm, a nyugati határszélen 750—850 mm az évi átlagmennyiség. Ezzel szemben Alföldünk legnagyobb részén évi 550 mm, kisebb részén 500 mm alatt marad. 2. A lefolyási hányadnak a lejtési viszonyoktól függő tényezője természetesen a domb- és hegyvidéken kedvezőbb, Kenessey szerint szelid. (ill. közepes) lejtők esetén a lejtési viszonyoktól függő tényező átlagosan 3-szor (illetve 5-ször) nagyobb, mint síkvidéken. 3. A szöbajöhető, megfelelő vízbőségü vízfolyásoknak csak a hegy- és dombvidéken van elegeiidő esésük ahhoz, hogy vízerejüket egyszerű berendezéssel gazdaságosan hasznosítani lehessen. 4. A vízfolyások síkvidéki alsó szakaszának vízmennyiségét az öntözések céljára kell biztosítani, iparvidéken pedig az ipari vízszükséglettel kell számot vetnünk. Vizsgálataink szerint az északi hegyvidékünkön a kisebb vízfolyásokon általában elég nagy esések állanak rendelkezésre (4—5, sőt 8—12 m/km). Kivétel csak az országhatáron túlról eredő és legbővebb vizű Bódva. Ennek relatív esése a magyar szakaszon csak 0,61 m/km. Közvetlenül az Alföld fejé vezető völgyek esésviszonyai máinem olyan kedvezőek, bár a Gyöngyös patak 11,6 m/km, a Zagyva felső szakasza 6,0 m/km esésű, a többi esése azonban már csak 1—4 m/km közötti értékű, míg a Hejőnek csak 0,4 m/km relatív esése van. A Börzsöny, a Bakony és a Vértes patakvölgyei általában 1—2 m/km, felső szakaszukon többhelyt 4—5 m/km esésüek. A Dunántúl középső és déli részén, — a Kapós vízrendszerében és Dráva mellékvizeinél — • az esésviszonyok a dombvidéki jellegnek megfelelően kedvezőtlenebbek. Az alsó szakaszokon 1,0 m/km és még ennél is kisebb relatív esések fordulnak elő. Nyugaton a Rába szempontunkból szóbajöhető magyarországi legfelső szakaszának és a Rába mellékvizeinek kihasználható esése 1—2 m/km körüli. A Marcal mellékvizein 5—6 m/km az átlagos esés, magának a Marcal folyónak Tornáig 2—5 m/km, lejebb csak 0,3, illetve 0,2 m/km esése van. Ezekből az adatokból az tűnik ki, hogy a szóbajöhető vízfolyások abszolút esései általában lehetővé teszik, hogy egy-egy vízfolyáson több törpe vízerőmű (vízerőmű-sorozat) legyen létesíthető. A sorozat egyes erőtelepeinek helyét, lépcsőzését, általános elrendezését, az üzemvízcsatorna vonalozását, stb. a helyi viszonyoknak és igényeknek megfelelően részletesebb topográfiai vizsgálattal, helyszíni bejárás és geodéziai felvételek alapján kell meghatározni. I)) Hidrológia. A törpe vízerőművek elhelyezése szempontjából szóbajöhető vízfolyásainkat igen kevéssé ismerjük. Az elmúlt időkben, amikor a víziniunkálatok túlnyomó része a vizek kártétele elleni védekezésben merült ki, kisebb vízfolyásainkon vagy egyáltalában nem volt vízállásészlelés és vízhozammérés, vagy ha volt, akkor lehetőleg a nagyvizek mennyiségét igyekeztek megmérni. Az Országos Vízgazdálkodási Hivatal az 1950-es évben — az ország egyes vidékein átfogó vízgazdálkodási terv ejkészítéséhez szükséges adatgyűjtés céljából — folyamatosan észlelés alá vette azokat a kisebb vízfolyásokat, patakokat, amelyekről feltételezhető volt, hogy az év túlnyomó részében — még száraz években is — van vízhozamuk.E megfigyelések általában 1950.' április havával indultak meg és napi kétszeri vízállásleolvasásból, valamint legalább havonta ismétlődő vízhozammérésekből álltak. Vízfolyásainkat a jövőre vonatkozólag két csoportra osztanók. Egyik részükre az 1950. évben, vagy, a közeli jövőben rendszeres vízállásészlelések és vízhozammérések történtek, vagy fognak történni. Nyilvánvaló, hogy nem várható meg az az idő, amikor tényleges 10, vagy 20 évi megfigyelési adatokból számíthatunk vízhozamtartósságokat. De nem is kell megvárnunk ennek az időszaknak a végét, hiszen a meteorológiai adatok figyelembevételével az 1950. évben nyert értékek átszámíthatók egy átlagos esztendőre. Vízfolyásaink másik csoportjába .sorolnók azokat a vizeket, melyek földrajzi helyzetüknél lögva vízgazdálkodási szempontból kevésbbé fontosak lévén, redszeres adatgyűjtésről annak költséges volta miatt, nem lehet egyelőre szó. Ezekre a vízfolyásokra — megfelelő ellenőrzés, illetőleg átértékelés után — alkalmazhatók volnának azok a vízhozamtartóssági számítások, amelyek főleg földrajzi és meteorológiai adatokból indulva ki, olcsóbban és gyorsabban vezetnének célhoz, mint a közvetlen vízállásészlelés és vízhozammérés. III. Keretterv a hazai törpe vízerölehetőségek hasznosítására Az 1. fejezetben idézett orosz meghatározás szerint, amely a magyar viszonyokra is jól alkalmazhatónak látszik, törpe vízerőműnek az 50 — 60 kW teljesítményű erőtelepeket célszerű tekin-