Hidrológiai Közlöny 1951 (31. évfolyam)

BENDEFY LÁSZLÓ: Kéregszerkezet és hidrográfia

amelyeknek medre merőben más típusú kőzetanyagba vág be, mint az alföldi folyóké. Szemügyre vettem végül a Dunát, Rábát, a Kapóst és a Koppányt. Ez utóbbiakon ék alakú kanyarok egyáltalában nem fejlődtek ki. Vizsgálataim eredményének leírását az alföldi típusú folyókkal kezdem, és a részleteket tiszai példákon (4. ábra) tárgyalom. Azért érdekes és jó iskolapélda e jelenség vizsgálatához a Tisza, mivel — aránylag rövid felső szakaszától eltekintve — egész hosszában kilométeres vagy több kilométeres vastagságú fiatal üledékösszlet felszínén alakította ki a medrét. Azt hihetnék, hogy a — sok esetben — 2—3 km-es homok, kavics, agyag és márga felépítésű üledéktömeg, valamint a pórustérfogatot kitöltő víz, kőolaj és földgáz együttes hatása, párosulva a konszolidációval, bizonyos rugalmasságot tanúsít a medencealjzatban végbemenő szerkezeti elmozdulásokkal szemben, illetőleg azok érzékelhető hatását letompítja. Ezzel szemben azt tapasztaljuk: az ék alakú kanyarulatok a folyókon ott és csakis ott jelennek meg, ahol a mederágyat igen erőteljesen mozgásban lévő szerkezeti törések harántolják. Továbbá: a V alakú éken belüli terület, tehát maga az ék, környezetéhez képest mindig süllyedőben van. A viszonylagos mozgásintenzitás-különbség a süllyedő 5. ábra. Vázlat az ék alakú kanyarok magasságának értelmezéséhez. és mozdulatlan vagy — ami a gyakoribb eset — a sülylyedőben illetőleg emelkedőben lévő terülatak között nem nagy. A relatív differencia évi 1,0—1,5 mm, de ez pontosan elegendő arra, hogy ezer év alatt 1,0—1,5 méteres, 5000 év alatt pedig 5—7 méteres szintkülönbséget hozzon létre. Nekünk a régi kéziratos térképek alapján 200—250 éves lehetőségünk van a visszatekintésre, de ennyi idő is elég arra, hogy legalább 1000— 2000 esztendőre vissza merjük vetíteni a dolgokat. Azt látjuk ugyanis, hogy az ék alakú kanyarok külső (homorú) partj ai mindig magasak, ami nem kizárólag a folyó medervájó munkájának következménye. Részletesen megvizsgáltuk a Tiszakanyár, Dombrád és Cigánd közötti hírhedt ék alakú kanyarokat. Ha nem ismernők a fentebb előadott törvényszerűséget, azt hihetnék, a mérési hibák véletlenszerű csapongása az oka a relatív szintváltozási értékek 4c ábrán látható változásának. (A 4c ábrán feltüntetett számértékek mm/10 évnek felelnek meg.) A medencealjzatban lévő szerkezeti törések tehát preformálják és létrehozzák a folyók ék alakú kanyarulatait. Figyelemreméltó, hogy ezek a kanyarulatok az esetek túlnyomó többségében, függetlenül a folyó vízhozamától és a környezet föld- és kőzettani-talajtani viszonyaitól, általában azonos nagyságúak. A 4. ábrán bemutatott tiszai ék alakú kanyarulatok közül a 4a, b, c, d. e, f és g ábrán látható szálkái, komorói, kanyári, dombrádi, karászi, nagyfalui, a (Báj melletti) Koplalómajori, valamint az örvényi kanyarulatok m magassága (5. ábra) 1000 m ± 200 m. Kivételnek tekintendő a Szentes alatti kettős ék alakú kanyar; ezek magassága 1300, illetve 1700 m (4h ábra). Még nagyobb kivétel, és hazánkban egyetlen ilyen eset a Szegvár melletti 3000 m magasságú hajtűkanyar (4i ábra). Mi határozza meg az ék alakú kanyarulatok magasságának mértékét? Mindenekelőtt az egymást metsző törések csúcsánál lévő hegyesszögnek a nagysága. Ha ez a szög 60o körüli, normális méretű kanyarulat fejlődik ki. Ha azonban e szög túlságosan hegyes, (lásd 4h és 4i ábra), és a folyó medervájó energiája is meghaladja az átlagot, akkor a szentesi vagy a szegvári példákhoz hasonló nagyméretű hajtűkanvarok fejlődnek ki. Az előadottakat ki kell egészítenünk még azzal, hogy mivel az ék alakú kanyarulatok különleges szerkezeti viszonyok következményei, reájuk nem vonatkoznak a folyókanyarulatok fejlődésének általános törvényszerűségei. A törések keletkezésével, illetőleg újjáéledésével együtt keletkeznek, és nyilván élettartamukat is ugyanezeknek a szerkezeti töréseknek élettartama. azaz mobilis állapotuk időtartama határozza meg. Amíg e törések menti kéregmozgások radiális összetevőjénak mozgásirányzatában változás nem következik bí. addig az ék alakú kanyarulatok is szükségszerűen változatlan alakban léteznek. Létüket semmi egyéb körülmény sem befolyásolja. Jó példa erre a komorói ékkanyar, amelynek mindkét oldalán egy-egy szokványos formájú, hatalmas kanyarulat fejlődött ki (4b ábra). Közülük az északi le is fűződött; a déli pedig majdnem átvágta a köztük lévő elenyésző távolságot, de mindez nem zavarta meg a komorói ék-kanyarnak normális, az élő tektonika által megszabott alakját. A Dunán a fentiek szerint kifejlődött V alakú ékkanvar a folyam sajátos tektonikai viszonyai miatt egyáltalában nem fejlődött ki. A Rábán és a vele párhuzmaosan futó Marcalon uf vancsak mélyszerkezeti okok miatt egyetlen ék alakú kanyarulat sem jöhetett létre. Nagyméretű, meanderező ék alakú kanyarulatok Kz ék alakú kanyarulatoknak van egy. az előzőekben tárgyaltakkal csak lényegükben azonos, de medermorfológiailag azoktól merőben különböző fajtája is. Ezzel a mederformával hazánkban három iskolapéldának is beillő esetben találkozunk. Egyik Szarvas és Békésszentandrás között a Hármas-Körösön, másik Bélmegyer és Gyoma között a Megyeri patakon, Bélmegvertől nyugatra, a harmadik pedig Tótkomlós és Mezőhegyes között a Száraz-éren alakult ki (6. ábra). m= magasság sz=szártávol ság 9