Hidrológiai Közlöny 1951 (31. évfolyam)

BENDEFY LÁSZLÓ: Kéregszerkezet és hidrográfia

Ez a jelenség csakis azzal magyarázható, hogy a Tisza-balparti terület, esetünkben a Nyírség és a Hármas-Körös közötti medencealjzat környezetéhez képest nagyobb intenzitással megemelkedett, s ennek következményeként a folyó egyszerűen „lecsúszott" róla. Nem volt módja megtartani régi medervonalzását. Ezek szerint bizonyos, hogy a pleisztocén legvégén és az óholocénban még igen számottevő kéregmozgások mentek végbe a Kárpátokon belüli medencékben is. Mégis van egy biztos támpontunk, amely arra utal, melyik volt az az időszak, amikor a Pannóniai medence vízrendszere (a mai képhez viszonyítva) többé-kevésbé már kialakultnak volt mondható. Ez a támpont az Alföld egészének alkata, és azzal szoros összefüggésben az alföldi lösztakaró helyzete. A lösz a pleisztocén jégkorszak derekán az Alföldnek már elegyengetett térszínét borította be. Ezért tapasztaljuk azt, hogy a Titeli hátság (129 m), Kecskemét (122 m), Hajdúböszörmény (124 m), Nagykálló (130 m), a solti Tételhalom lösztakarója —a pleisztocén Duna völgyformáló munkája nyomán, természetesen — valamivel alacsonyabb: 100 m. A. f. térszínre települt. E tekintetben teljes az egyezés a Duna-jobbparti löszfal magassági viszonyaival. A löszkonkréciókban gazdag rétegek szintmagassága az Ercsi—Paks—Bölcske közötti magas löszfalban 130 m A. f. körüli, a solti Tételhalmon pedig 20 méterrel alacsonyabb [18], Ennyivel mélyült a Duna völgyének Solt körüli szakasza még a pleisztocén első felében. Mindjárt itt megjegyezhetjük, hogy a második felében és napjainkig kb. ugyanennyit. Hogy ma nem tárolódik le és nem szélesbedik a völgy észrevehetően, annak az okát nem a legutolsó 100— 150 év folyamán végrehajtott ármentesítő és folyamszabályozó munkálatokban kell keresnünk, hanem abban a már említett tényben, hogy az óholocén végéig az Alföld folyóvízrendszere általánosságában és emberi szemmel nézve: egyensúlyi helyzetbe jutott. Napjainkban a korábbi eróziós tevékenységgel szemben — a mesterséges beavatkozás: a gátak emelése miatt — a folyóknak inkább akkumulációs jellegű munkája figyelhető meg. Azonos mederformák kialakulása különböző vízfolyásokon A tapasztalati tények arra mutatnak, hogy folyóink közül kevés az, amely a síksági jellegű szakaszain medrét nem változtatná. Még ugyanannak a folyónak is az egy ezrelékes lejtésnek megfelelő sík térszínen bizonyos szakaszai évszázadok óta állandó medrűek, más szakaszokon pedig — látszólag minden különösebb ok nélkül — változtatja futása irányát. Kitérőt csinál, vagy a kanyarulatok egész sorát hozza létre. Megfigyelhető az is, hogy azonos folyóknak különböző, egymástól távol eső szakaszán, valamint különböző folyókon, végső soron tehát nem azonos felszíni talaj- és kőzettani viszonyok és merőben különböző vízhozamok mellett azonos mederformák alakulnak ki, Még különösebb, hogy ezek a mederalakulatok igen állandóaknak bizonyulnak. Példaként elsőnek a Dunát említem. Közismert a folyamnak az Orsova és Turnu Szeverin körüli, Berzászka és Mijadovac közötti, orrszerű mederalakulata. 0 20 - 60 km 1 I I III; 3. ábra. A Duna kanyarulata Berzászka és Mijadovac, illetőleg Apatin és Dálja között, valamint a Kulpa medervonalzása Sziszektől nyugatra ugyanazt az alakzatot mutatja. Ezt a mederformát a felszínen tornyosuló, magas hegység szerkezeti töréseihez igazodva részint epigenetikusan, részint hátravágódva hozta a folyam létre (3. ábra). Teljesen hasonló, de arányosan kisebb mederforma látható ugyancsak a Dunán Apatin és Dálja között. A térszín ezúttal teljesen sík; a meder állandó. A vízhoram viszonyokban óriási a különbség. Hogy mást ne említsek, Dálja fölött a folyam még nem fogadta magába sem a Tisza, sem a Temesköz tömérdek vizét. Hogy egy kisebb vízhozamú folyó példáját idézzem, a Kulpának Sziszektől nyugatra lévő, Letovanic körüli szakaszát mutatom be, ahol is az Apatin és Dálja közöttihez teljesen hasonló mederalakulat figyelhető meg. A régi kéziratos térképek tanúsága szerint ez az orrsze- ű folyószakasz épp olyan jól őrzi mederágyát, mint a Dunának említett két szakasza. Az orsovai orr példája nem kíván magyarázatot, de mi az oka az apatini Duna- és a letovanici Kulpa-szakasz mederforma-állandóságának? Egyáltalában nem lehet kétséges, hogy magát a mederágy formáját valamely földalatti szerkezet alakította ki. Bizonyos az is, hogy e szerkezetek nem lehetnek jelentős mélységben, mivel a mederaljzat morfológiája és az ehhez idomuló kompakció szabja meg a kiformálódó meder vonalzását. A meder állandóságát pedig az biztosítja, hogy az orrszerű hurok belsejében lévő földalatti szerkezet peremi övezete környezetéhez képest süllyedőben van. Ez a viszonylagos süllyedés nem zárja ki azt, hogy az egész terület abszolút értelemben emelkedjék. Sőt, általában (és a példaként említett utóbbi két esetben) ez írj a helyzet. Éppen ezért a folyó erőteljesen bevág és n-.edrét nem változtatja. 7