Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

1-2. szám - Értekezések - SZABÓ ZOLTÁN dr.: A bioindikátorok ökológiai jelentősége

A lenti hatások összefogó a n csak indikátor hatások lehetnek, azaz vagy a környezet indikál változást a szervezetben, vagy a szervezet indikálja a környezet megváltozását. E változás lehet természetes: a szervezet egyedi sajátossága, vagy kapcsolatos a természet dinamikus rendszerével (pl. ritmus, periódus); lehet átmeneti: az egyensúlyi helyzet megingása és végül tartós, mint akció vagy reakció eredménye. Az egyén életmódjával szorosan kapcsolatos, a környezet hatására módosuló, alkalmazkodó tulajdonságok összességét, egyszóval: az efarmóniát képviselő tulajdonságok egy része ökomorfózisos kísérleti liton vizsgálva rugalmasan alkalmazkodó (reverzibilis), más része rögzítődő, alkalmazkodott (adaptációs) vagy állandósult jellegűnek bizonyult (tehát irreverzibilis jellegű). Természetesen, ha e kísérleteket rendes alaki fejlődésit és rendes működésű szervezetekkel — bioindikátorokkal — végeztük, tehát ha nem patológiás, anomális, vagy az átlagtól elütő allergiás állapotuakkal. A modofikáció nem más, mint az irreverzibilis alaki megváltozások, melyek az utódokban nem állandósulnak, nem öröklődnek. A kutatás kísérleti lényeivel a külső hatások eredményeit észleljük vagy az életjelenségek megváltozásainak spontán megfigyelése, általános megállapítás folvtán, vagy különböző külső tényezők okozta belső elváltozások, életfolyamati eltésérek beható vizsgálata, tanulmányozása révén. A vezér szervezetek, fajok egyedi-egyéni sajátosságaik révén, megjelenésük ós előfordulásuk helyhez — határozott környezethez — kötöttségük alapján, egyes környezeteket ökológiai tapasztalatok, megállapítások szerint "teljesen, tehát alaposan és feltétlenül jellemeznek; ezért nevük sokszor kara,liter-szer vezetek, — fajok. Ezek szerint tehát mind a vezér-szervezetek, -fajok, mind a kísérleti lények közös néven feltétlenül azonosak a bioindikátorokkal. A bioindikátorok tanulmányozása során nyert tapasztalatok tanúsága szerint a környezet, összessége, vagy annak egyes tényezői is indikátor jellegűek lehetnek. A természetvizsgálat mindig kettős jellegű: analízis és szintézis. Azaz a természet törvényeinek megállapítása, másrészt a természet törvényeinek alkalmazása és beigazolása, kritikája. Az előbbi a természet életének és világának megfigyelése és kiértékelése természetes, tapasztalatai, tehát induktív alapon, míg az utóbbi a felfedezések és eredmények próbára tétele és alkalmazhatóságának ellenőrzése kísérleti alapon, tetszőlegesen választott ós változtatható körülmények között deduktív módon. Ezek szerint az analizises természetvizsgálatok anyagát nem a tetszőlegesen kiválasztott, kijelölt tények és jelenségek szolgáltatják, hanem a természet — amint van — nyújtja a flóra, fauna és miliő együttesével, melyek közül a botanika, zoológia és ökológia foglalkozik az őt megillető kérdésekkel, azonban az együttestől elvonatkoztatni magát — különleges kutatási területek kivételével - nem tudja, képtelen, mert ez lehetetlen. Ez esetben tehát a flórafauna, és miliő külön-külön és együtt, egyes alkatelemeiben vagy közösen a természetnek az indikátora. A szintézises eljárás során pedig az illető kutatási területén a természetbúvár maga választja meg tetszése szerint a kísérlet anyagát és körülményeit eljárása folvamán, mind a szerves és szervetlen, mind az élő és élettelen világból- , Mindezek alapján tehát a természettudományi kutatás indikátorait helyesen, a célkitűzéseknek és a feladatoknak megfelelően az '.lanti összeállítás tartalmazza: INDIKÁTOROK TERMÉSZETES VÁLASZTOTT tapasztalati (empirikus) kísérleti 1—— ( (experimentális) Flóra Fauna Miliő Szerves (organikus) i i élő élettelen (bio) (abio) I I I 1.1. természetes növényi állati növényi és (fito) (zoo) állati ere\ /| detű I \ / » /

>\ j termék / \ produktum, egész rész mesterséges (totum) (pars) készítmény A szervetlen — anorgikus — indikátorok magától értetődően élettelenek, míg a szerves — organikus — indikátorok lehetnek: élők és élettelenek:; de maga az élettelenség fogalma kettősséget rejt magában: az élettelen szerves indikátor lehet egykor élő, de most — a vizsgálat folyamán — már élettelen növényi vagy állati szerv, illetve szervezet. Azaz halott: természetes úton elhalt vagy mesterséges beavatkozással megölt organizmus; exkrétum v. szekrétum- Másrészt lehet mesterséges úton előállított, szerves anyagból felépített termék, preparátum és produktum. Eddigi fejtegetéseink alapján az indikátorokat szabatos fogalmazásban úgy adhatjuk meg, hogy azok mindig jellegzetes okozati viszonyban vannak a környezettel. A bioindikátorok alkalmazhatóságát ökológiai valenciájuk, továbbá változó, vagy állandó jellegük, végül érzékenységük a környezeti tényezők befolyására döntik ©1. E hármasnak látszó széttagolás voltaképpen egyértelmű, azonos jellegű. A bioindikátor szervezetnek, mint egyénnek előfodulási helyén, megjelenéseiben tükröződik vissza az indikátor jelles, illetőles alkalmazhatóság. A íenotipus belső és külső tényezők eredője, azaz a megállapítható életfolyamatokon keresztül az örökletességnek és szervezettségnek összessége. Az egyén megjelenése az alkattól ós az állapottól függ. Az alkat szabja meg a külvilággal szemben az egyén reakcióképességét, míg az állapot a múló megváltozások pillanatnyi megtestesítője. A nagy távolságot mutató változási kilengések: kisebb érzékenység, illetőleg csak határozott viszonyok közötti élet: nagyfokú Szervetlen (anorganikus) —fiziko —kemo —aero —geo —limno —stb. 71