Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)
1-2. szám - Értekezések - SZIGLIGETI GYULA: Az aszbesztcement esőanyagokra káros kémiai hatású vizek és talajok és az ellenük való védekezés
VÍZÉPÍTÉS Az azbesztcement-csöveikre káros szulfát és agresszív szabad szénsav tartalmú vizek hatásával és 'az ez eEen való védekezéssel foglalkozik az alábbi tanulmány. Az elméleti és a gyakorlati megállapítások, amelyek elsősorban a csövekben vezetett víz és iá csöveken kívül elhelyezkedő talajnedvesség és talajvíz agresszivitásának meghatározására, a csövek impregnálásának. va'iamint iá szulfáteKenálló cementeknek alkalmazásaim vonatkoznak az ötéves terv nagyszabású azbesztcement esőfektetési munkái szempontjából hasznosak. II. D. C. (>21.643.257:620.193 Az azbesztcement csőanyagokra káros kémiai hatású vizek és talajok és az ellenük való védekezés S Z IG LI G E TI GYU L'A A normál portlandcementből készült — Eternit-azbesztcement, helyesen azbeszt — betoncsövek csak oly talajok és talajvizek esetében használhatók minden további nélkül, ahol egyrészt a szulfáttartalom jelenléte a 300 mg értéket meg nem haladja, másrészt a szállított víz, illetve a talajvíz betonra agreszszív szabad szénsavat nem tartalmaz. Minden olyan esetben, amikor a talajban, ill. a talajvízben, továbbá a szállított vízben egyrészt szulfát, másrészt agresszív szabad szénsav található a csőanyag alkalmazását és k választását. valamint az esetleges védő eljárásokat illetőleg az alábbi meggondolások szükségesek: A normál portlandcementből készült nyomócsövek általában 300 mg/l szulfáttartalmú talajvizek és üzemvizek esetében minden további nélkül alkalmazhatók. A 300 mg,l szulfáttartalmon felüli vizek esetében alkalmazható a normál portlandcement cső, de csak megfelelő impregnálással. A gyakorlatban az általában szokásos, hidegen kenhető és a csőanyagokra vékony rétegekben felvitt bitumen-emulziókat illetőleg bizonyos tartózkodás tapasztalható. Az általánosan elterjedt nézet szerint ugyanis az ilyen vékony védőrétegek külső behatások következtében már rakodás, szállítás, elhelyezés, ill. szerelés közben megsérülhetnek, majd a szabaddá vált felületen a jelenlévő szulfát megkezdheti és elvégezheti romboló munkáját olymódon, hogy nemcsak a szabaddá vált felületeket támadja meg, hanem az anyag porozítása és az ebből folyó higroszkopieitása révén az anyagba beszivárogva, a szomszédos és szivárgás révén elérhető felületeket és keresztmetszeteket is rombolja. Ezenkívül a végeredményben vékony bitumenes emulzióréteg egy bizonyos idő 10—30 év múlva a talaj és a talajvíz kémiai, fizikai, biológiai hatására teljesen eltűnik, vagy legalább is annyira elvékonyodik és kiszárad, hogy tovább mint védőréteg nem jöhet számításba és a szulfáttartalom a megnagyobbodott felületen érvényesülhet. Az eddigi csőfektetések kihantolása kétségtelenül arra az eredményre vezetett, hogy a védőréteg aránylag elég tartós, feltétlenül lassítja a romboló folyamatokat, főleg amikor még teljes felületen és vastagságban megvan, de még azután is, ha már levékonyodott, nagyobb biztonságot nyújt, mint egy impregnálás nélküli cső. A fentiek ellenére a megrendelők jobban kedvelik az impregnálás nélküli csöveket. Ezeknél a csöveknél a szufáttartalmú talajok és talajvizek esetében a védekezésnek aránylag egyszerű módja a szulfát ellenálló (S 54-es) ú.n. Ferrari-típusú cementnek alkalmazása. A belföldi kísérletek, valamint tapasztalatok, továbbá a külföldi, idevonatkozó ismertetések alapján kétségtelenül megállapítható, hogy a szulfátellenálló cementből készült csövek 300 mg/l-en feliiii szulfáttartalom esetén is teljes biztonságot nyújtanak. Budapest Székesfőváros területén végzett 1937. évi próbaíektetések 1942. évi, majd 1948. évi kihantolásánál megállapítást nyert, hogy a csövek magas, 23C0 mg/l szulfáttartalom ellenére, a kísérleti idő végén semmi korróziót, ill. káros elváltozást nem mutattak. A Csatornázási Művek 1948. évi bizonylata hasonló megállapítást tartalmaz. A Műegyetem kémiai-technológiai intézetében végzett laboratóriumi vizsgálatok során, amelynél olyan csőanyagot vizsgáltak meg. amelyet 1937-ben hat hónapon át 1000—100.000 mg/l S0 3 tartalmú vízben áztattak, kétségtelenül megállapították, hogv a szulfátellenálló cementből készült azbesztcementcsövek még nagytöménységű szulfátoldatoknak is ellenállnak és azok káros elváltozást nem szenvednek, szilárdságuk pedig átlagban 50%-kal növekszik. Mindezek után megállapítható, hogy azon szulfáttartalmú vizek esetében, amelyek hazánkban előfordulnak, a szulfátellenálló cementből készült csövek jó eredménnyel alkalmazhatók. Az OKI Vízügyi Osztályának véleménye szerint 1000—1200 mg/l szulfáttartalomig minden további nélkül, a von felüli szolfáttartalom esetében pedig óvatosságból megfelelő impregnálással alkalmazhatók, bár a jelzett kísérletek alapján külső impregnálás nélkül is kellő biztonságot nvúitanak. A szulfáttartalom vizsgálata után hátra van még annak eldöntése, hogy az adott vízösszetétel mellett nincsenek-e jelen a betonra Wasser und Böden mit schadHcher chemischen Wirkung auf Asbestzementrohrmaterialien und ihre Bekám/pfung. Von Oy. Szigligeti. (Auszug S. 80.) 43