Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

9-10. szám - Értekezések - Páter János dr.: A magyar ivóvízvéleményezés problémái

illetékes mérnök vagy műszaki tisztviselő vette a vízmintát. A kísérőkartonokon a helyszíni adatokat pontosan kitöltötték és a mintavevő aláírásával hitelesítette a kartont. A vízminták az ország legtávolabbi részéből is 24 órán belül a Laboratóriumban voltak és azonnal feldolgozásra kerültek. Az ezekből a vizsgálatokból nyert hidrokémiai áttekintés tehát országos viszonylatban eléggé világosnak és megbízhatónak látszik. A vízvéleményezések folyamán nem követtem a MOSZ. szabvány által előírt véleményezési módot. Minden kutat a helyszínen is megvizsgáltam és a fogyasztók véleményét is kikértem. Ennek az alapján érlelődött meg bennem az a nézet, hogy kétirányú változtatás is szükséges a hivatalos ivóvízvéleményezés mai rendszerén. Az a véleményem, hogy a gyakorlati hygienikus szemszögéből nézve nemcsak jó és nemcsak rossz ivóvíz van. A természeti törvények következménye az, hogy a kettő között átmenetek is vannak. Tehát ha gyakorlati szemszögből megfelelő véleményezést akartam elérni, akkor feltétlenül figyelembe kellett vennem azokat a vizeket is, amelyek a jó és a rossz vizek csoportja között foglalnak helyet, de amelyek hidrokémiai defektusok folytán nem károsak az emberi szervezetre és megszokásból ihatónak véleményezhetők. így alakult ki azután a Laboratórium vízvéleményező munkájában egy ; a magyar viszonyokhoz alkalmazkodó lazább ivóvíz elbírálási mód. Véleményezéseink során megkülönböztettem iható vizet, megszokásból iható vizet és ihatatlan vizet. A másik fontos következtetés, amelyet a gyakorlati vízhigienes munkánk kapcsán figyelembe kellett venni, az, hogy Magyarország területén az ország különleges geológiai, illetve hidrogeológiai tagoltsága folytán nem lehet egységes kémiai értékek alapján igazságos ivóvízvéleményezést végezni. Láttam azt, hogy a dunántúki és a felvidéli ivóvizek elbírálásakor szigorúbb normákat lehet a véleményezéskor alkalmazni. A Kis- és a Nagyalföld sajátos hidrogeológiai viszonyai mellett azonban a gyakorlati élet szempontját messze felrúgnánk akkor, ha a hidrokémiai adatok alapján szigorúan tartanánk magunkat az eddigi elbíráláskor használatos normákhoz. Nyilvánvaló, hogy a gyakorlati vízhigienikus feladata nem az, hogy az élettől elvonatkoztatott számok alapján a statisztika számára készítsen vízvéleményezést. Helyesen akkor járunk el, ha figyelembevesszük a hidrogeológiai adottságokat, mérlegeljük a liidrokémia eredményeit, számbavesszük az egyes alkatrészek tűrhetőségi határát és a fogyasztók kielégítésének szempontjából hozzuk meg véleményezéskor az ítéletünket. Elhibázottnak tartom azt a vízvéleményezést, amely pusztán az eddigi szigorú kémiai normák alapján eltilt a fogyasztástól ivóvizet akkor, amikor a hidrogeológiai viszonyok miatt azon a területen, ásott kútból jobb vizet nem adhatunk és akkor, amikor a kémiai hibák olyanok, hogy a tűrhetőség határán belül lévén a vizet állandóan fogyasztók a megszokás révén azt minden egészségügyi károsodás nélkül ihatják. Az elmondott laboratóriumi és gyakorlati tapasztalatok késztettek arra az elgondolásra, hogy vasútegészségügyi vonalon olyan vízvéleményezést dolgozzak ki, amely magyar viszonylatban a gyakorlati hygienikus szempontjából a lehető legigazságosabb elbírálást biztosítja. Ezért arra gondoltam, hogy az eddigi 4.500 vizsgálat közel 90.000 hidrokémiai adatai alapján és kb. 110.000 helyszíni adatai alapján megkíséreljem egyelőre földrajzi tájak szerint a helyi viszonyoknak megfelelő hidrokémiai adottságokhoz kötni az ivóvízvéleményezést. Ez azt jelenti, hogy más elbírálás alá veszem a Nagyalföld ásott kútjának vizét, más elbírálás alá a dunántúli ásott kút vizét és megint más szemszögből bírálom el pl. a dunántúli lápos területek vizét. A hidrokémiai adatok tájak szerinti feldolgozásakor a következő elvek szerint jártunk el: az országot a következő földrajzi tájakra osztottam : Nagyalföld 1,882 kút Kisalföld 330 « Dunántúl 1,946 « Északi Felvidék .... 354 « összesen . 4,512 kút A Nagyalföld kútjainak keretén belül külön dolgoztam fel a Nagyalföld 1.624 ásott kútját és külön a 258 ártézi kútját. A Dunántúlon külön dolgoztam fel a dunántúli lápos vidékek adatait (Drávamenti, balatonmenti és sárvízmenti láposok). A feldolgozások során az egyes földrajzi tájakon belül megállapítottam azt, hogy milyen átlagértéket adnak a különböző hidrokémiai adatok szempontjából a jónak minősíthető ivóvizek, milyen átlagértéket adnak az ihatatlannak minősíthető kutak vizei és milyen átlagértéket adnak a két minősítésbe nem sorolható kutak vizei. Ezeknek a be nem sorolható kútak vizeinek a hidrokémiai átlagértékei adták azt a normát, amelyet ennél a csoportnál irányadónak vehettem és ezeket a vizeket neveztem az egyes tájak »típus vizének«. Az egyes tájakon belül tehát az illető táj ivóvizeinek feldolgozása után a következő minősítés alapján oszthatom be a vizeket : 1. Jó ivóvíz ; 2. Típus ivóvíz ; 3. Rossz ivóvíz. Hangsúlyoznom kell azt, hogy ez a földrajzi tájak szerint való beosztás és feldolgozás csak kezdő lépés. A gyakorlati higiénikus szempontjából tiszta és világos képet csak akkor kapunk, ha az egyes földrajzi tájakon belül feldolgozzuk a geológiai tájak hidrológiai viszonyait. Nagy segítségünkre lehetnek ebben Sümeghy és Madari Kreybig munkái, amelyekben a Tiszántúl és az Alföld geológiai viszonyait dolgozzák fel (14, 15). Érdekes az, hogy mennyire egyezik az egyes vasúti osztálymérnökségek szerint mutatkozó ihatatlansági arányszám a térképeiken feltüntetett geológiai tájegységekkel. Az ivóvizek hidrokémiai adatainak a különböző magyar tájak szerinti feldolgozásából adódó jó ivóvíz, típus ivóvíz és rossz ivóvíz kémiai értékszámait, valamint az összesítésből adódó átlagértékeket a IV. sz. táblázat szemlélteti. Az értékeket nézve, szemünk elé tűnnek azok a tájkülönbségek, — hydrokémiai szempontból, — amelyek a vízvéleményező higiénikusnak lehetővé teszik azt, hogy az adott körülményeknek megfelelő 4 369