Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)
9-10. szám - Értekezések - Kiss Tibor dr.: Népgyógyfürdők építése vidéki gyógyforrásaink kihasználására
GYÓGYFÜRDŐK Ez a tanulmány a Magyar Tudományos Akadémia megbízásból készült. Bevezető részéből megtudjuk azt, hogy Magyarország gyógyvlzkincse még kevéssé van kihasználva. A tanulmány további részei pedig arról világosítanak fel, hogy aránylag nem nagyon bonyolult kivitelezésű építkezésekkel úgyszólván minden vidéki gyógyforrásunkat szintén a népegészségügy szolgálatába lehetne állítani. Különösen a reumának, mint nagyon elterjedt magyar népbetegségnek a gyógyítása járna itt igen nagy sikerrel. A munka II. és III. részében szerző a vidéki gyógyfürdő fejlesztési tervek építkezési vonatkozásait mutatja be : az épület a aptípusokat (nyíltmedencés gyógyfürdő, zártmedencés gyógyfürdő, kádfürdő stb.), valamint a különleges épületszerkezeteket (alapozás, szigetelés, az agresszív talajvizek leküzdésének módjait, a falazás és vako ás, födémek és tetőszerkezetek stb.). A IV. részben a különféle gépészeti berendezések ismertetése kerül sorra (különféle vízvezetéki kérdések, vízlevezetés, csatornázás, fűtés, villamos munkák stb.). Érdekes az V. fejezet is, ahol a f'nn és orosz szaunafürdő berendezéseit ismerteti és egyben népszerűsíteni is iparkodik a magyar közönség körében. A szauna terjedelmes leírásából megtudjuk, hogy nálunk is meg lehetne olcsón valósítani. Végül, a VI. fejezet vidéki gyógyforrásaink seregszemléjét adja, a megfelelő népgyógyfürdőtervezési javaslatokkal együtt. Műszaki tervrajzok serege egészíti ki az értékes munkát. A benne megadott tervek megvalósítása nagyban előrevinné népegészségügyünk régóta megoldásra váró igen számos kérdését. U. D. C. 613.4:628.1 Népgyógyfürdők építése vidéki gyógyforrásaink kihasználására* DR KISS TIBOR Országunk újjáépítésének egyik legfontosabb célkitűzése a dolgozók életszínvonalának további emelése. Ennek az életszínvonalnak lényeges eleme a legfőbb értéknek : az embernek kifogástalan egészségi állapota, mely egyben a dolgozó termelőképességének — közvetve tehát az ország gazdasági boldogulásának is — biztos alapja. Ha arra a kérdésre keresünk feleletet, mikép emelhetjük a dolgozók társadalmának általános egészségi színvonalát, úgy szükségképpen a fürdőhasználat és fürdőgyógymód kiterjesztésének gondolata nyomul előtérbe. A hazánkban szinte korlátlan bőségben fakadó hévízek erre a legszélesebb lehetőséget nyújtják. Mivel a fürdés, mint köztisztasági tényező és mint gyógyeszköz jön elsősorban számításba, a fürdőlehetőségek kiterjesztési tervének gyógyítóhatású természetes ásvéinyvizeink fokozott kihasználásán kell alapulnia. Az ország dolgozó tömegeinek egészsége szempontjából a gyógyvizekben oldott ásványi anyagok a legolcsóbb, tehát legkönnyebben hozzáférhető gyógyszerek. Ennek különösen napjainkban fokozott a jelentősége, amikor az importált gyógyszerkészítményeknek hazai gyógyszerekkel való pótlása valutagazdálkodási szempontból is fontos. Nem kétséges, hogy fürdőpolitikánkat sem folytathatjuk a régi mederben, melyben a fürdők felesleges luxusa és ebből folyó magas árai útját állták annak, hogy e fürdők gyógyhatását a kevésbbé tehetős rétegek is javukra fordíthassák. Ma országunk szociális, népi gyökerű fürdőkultúráját kell megteremteni és ezért a gyógyvizeknek most már nem csillogó márványpalotákat kell emelnünk, hanem praktikus, a kor higiéniai, balneotherápiai és kényelmi igényeinek megfelelő, egyszerű és ízléses épületeket. •) A Magyar Hidrológiai Társaság Gyógyvíz Bizottságának 1950 május 25-én tartott ülésén elhangzott előadás. Ezt a munkát a budapesti Műszaki Egyetem 2. épülettervezési tanszékén alakult munkaközösség a Magyar Tudományos Akadémia megbízásából készítette e'. A munkaközösség tagjai: Dr. Bauer Jenő, Borosnyay Pál, Csorba Emánuel, Dr. Kiss Tibor, Miklósfy Fedor, Pogány István, Schmidl Ferenc, Szőke Andor, Tomory László, Wettstein János. Elkészült 1950 május 1-rc. Projet cU baiiu populaires en province. Dr. T. Kiss (Résumé p. 399) Széleskörű fürdőkultúra megteremtését, gyógyfürdők építését mindenekelőtt az a rendelkezésre álló óriási gyógyvízmennyiség teszi kötelességünkké, amely a már meglevő forrásokból kihasználatlanul elfolyik, vagy kutakban pang és enyészik. Ha az ország gyógyvízkincsét a lakosság számával arányba állítjuk, azt látjuk, hogy Magyarország minden egyes lakójára naponta kereken 50 liter gyógyvíz jut. Magának Budapestnek mintegy napi 20 millió liter 40° C-on felüli gyógyvize felhasználatlan ; ugyanakkor a fürdőélet, legalábbis vidéki viszonylatban — ig e n sok kívánnivalót hagy hátra. 1) A források elégtelen kihasználtságának bizonyítékát szolgáltatták a magyarországi gyógyvízlelőhelyeken végzett helyszíni tanulmányok. Az 1950. évben a budapesti Műszaki Egyetem 2. Épülettervezési tanszékének munkaközössége és egyetemi hallgatósága által az ország 50 fontos gyógyvízfelfakadási helyére szervezett tanulmányi kiszállások például megmutatták, hogy a vizsgált helyek 28%-án az értékes gyógyvíz fürdőszempontból egyáltalán nincs kihasználva, 32%-án alig, 22%-án közepesen kihasznált és csak 18%-án van megfelelően, illetve százszázalékosan kihasználva. Általában a vidék lakossága túlnyomó zömének (ama rétegének tehát, amely fürdőszobával nem rendelkezik) fürdőhasználata a meleg hónapok strandlehetőségeit leszámítva, összesen két tucat többé-kevésbbé kiépített vidéki gyógy- és gőzfürdőre szorítkozik, melyek férőhelyeinek nem jelentéktelen részét fővárosi beutaltak foglalják el. így érthető, hogy ez a szám a reumának, mint a legelterjedtebb népbetegségnek gyógyítására, s az egyre fokozódó higiéniai, tisztálkodási igényeknek kielégítésére távolról sem lehet elegendő. Ha ezzel szembeállítjuk azt a tényt, hogy a Szovjetúnióban, Finnországban a parasztházak mellett szaunafürdők százezrei működnek, Törökországban minden falunak legalább egy közfürdője ') Kirívóan éles példája egyes vidéki gyógyvizeink elesettségének a somogy megyei Csokonyavisonta 76° C-ú, 380 percliter hozamú értékes gyógyforrása. A forrást a környékről érkező betegek egy ú. n. »gyógyárok«-ban, szabad ég alatt használják, sátrakban, szalmán táborozva. Ezt a helyzetet csak kevéssé enyhíti, hogy a helybeliek újabban egy 12 x 8 m nagyságú pajtaszerű faépületet emeltek a forrásvíz fölé a téli fürdőzés lehetővé tételére. 325
