Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

7-8. szám - Értekezések - Lesenyei József dr.: A diósgyőri vasgyárak szennyvizei és a Szinva-patak

lényegesen csökkent. Ez a csökkenés azonban nem annyira a lebegőanyag növekedésétől származik, mint inkább a beömlő szennyvíz erősen színezett voltától. A szennyvíz színe vöröses-lilás-barna, 10—20 mm. vastagságban már nem átlátszó. A szennyvíz és így a patakvíz szaga mindig kátrányos. A patakvíz pH-értéke 5"91 és 7"80 között ingadozik, az első mintavételi helynél talált értékhez viszonyítva csökkent. Lebegőanyagtartalma növekedett. Az összes szárazanyagértéknél erős növekedés észlelhető, és pedig inkább az oldott anyag növekedett, mint a lebegőanyag. Ugyanígy tapasztalható, hogy az ásványi anyag értéke aránylag jobban növekedett, mint a szervesanyagé. A káliumpermanganátfogyasztás értéke az összes szervesanyag mennyiségével arányosan emelkedett. Az összes nitrogén aránylag alacsony értéke megháromszorozódott, ebben valószínűleg szerepe van a salakhányóra felvitt fekália-mennyiség csurgalékvize magas szervesanyag-tartalmának. Az aetherextrakt 50%-nál csekélyebb emelkedése részben a phenoltartalommal áll összefüggésben, részben általában a kátrányos alkatrészek terhére írható. Míg a Szinva-pataknak a vasgyár feletti szakasza teljesen phenolmentes volt, addig a gyár alatti szakasz phenoltartalma átlagban 31"3 mg/l. A víz chlorid-tartalma nem számottevő, szulfát-tartalma időszakos és a betonagresszivitás határa alatt marad. A IV. és V. sz. mintavételi hely közötti kb. 1*5 km-es Szinva szakasz részben kiépített, részben földes mederben rétek között, majd Miskolc város külvárosán át húzódik. A patakvíz átlátszósága kissé növekedett, pHértéke gyakorlatilag nem változott. Lebegőanyagtartalmának növekedését a földes patakmeder okozza. A gyári szennyvizek által bevitt oldott ásványi anyagok mennyisége csökkent, a szerves anyag tartalom gyakorlatilag azonos maradt. A káliumpermanganátfogyasztás és az összes nitrogéntartalom elég lényegesen megnövekedett, jelezvén, hogy ezen rövid patakszakaszon is újabb szervesanyagtól eredő fertőzés érte. Ezt bizonyítja a Biokémiai Oxigén Igény nagymértékű emelkedése is. A phenoltartalom 31"5 mg/l-ről 23"8 mg/l-re való lccsökkenése nem a hígítástól ered, hanem a levegő hatására végbemenő oxidációtól. A VI. sz. mintavételi hely Miskolc város keleti részén fekszik, távolsága az V. sz. mintavételi helytől több mint 4 km. Ezt a távolságot a patak kanyargó földes mederben teszi meg. Csapadékmentes időben a vízfolyás a patakmedernek legfeljebb 7-ed — 8-ad részét nedvesíti. A lakosság a patakmedert igen gyakran szemétgyűjtő telepnek tekinti. Ezen a hosszú szakaszon a patakvíz minősége általában javuló tendenciát árul el. Rá kell azonban mutatni a VI. 13-án végzett mintavétel eredményeire, melyek igen komoly szennyezettséget mutattak. Ezen a napon ugyanis, mint már említettem, erős csapadék hullott alá, a Szinva-patak vízhozama annyira megnövekedett, hogy az V. és VI. sot a VII. sz. mintavételi helyen a patakmedert teljesen betöltötte. Ilyen módon a száraz időben a patakmederbe juttatott, javarészt szerves eredetű anyag a víz sodrába került. Hatásuk a káliumpermanganátfogyasztás- és a Biokémiai Oxigén Igény növekedésében és az oxigéntartalom csökkenésében mutatkozik. A phenoltartalom további, bár csekély mértékű csökkenése mutatkozik, ami a csapadék hígító hatására vezethető vissza. A Sajóba való beömlés előtt 200 m-rel a városi szennyvíztisztítótelep melletti Szinva-hídnál volt a VII. sz. mintavételi hely. Itt általában a patakvíz további tisztulása állapítható meg. Az átlagértékek adatait erősen zavarja a VI. 13-iki csapadékos időben történt mintavétel. A csapadékvíz azonban nem annyira hígítás következtében zavar, mint inkább a patakvíz nagymértékű hordalékossága miatt. A VIII. sz. mintavétel a Sajó-vízből történt a Szinva-patak betoikolása oldalán, a betorkolástól mintegy 600 m-re. A Sajó vize szemmelláthatólag a Szinva vizétől, azaz a vasgyári szennyvíztől még erősen szennyezett. A VII. és VIII. sz. mintavételi hely közötti mintegy 800 m. nem indokolja a fellépő változásokat, sokkal nagyobb szerepe van a Sajó nagyobb vízhozama következtében fellépő hígításnak. Ez megnyilvánul az átlátszáság megkétszereződésében, a lebegőanyag értékének erős lecsökkenésében. A szárazanyagnál feltüntetett értékek szintén az erős megtisztulás jelét mutatják. A káliumpermanganátfogyasztásnál nem mutatkozik ilyen nagy értékcsökkenés, míg az oxigénháztartás jellemzői erősen megjavult képet mutatnak. A phenol azonban még mindig tetemes mennyiségben van jelen. Ha most végezetül összehasonlítjuk az I. sz. mintavételi helyről származó vízminták átlagértékeit a VII. sz. és a VIII. sz. mintavételi hely vízének jellemző adataival, úgy azt látjuk, hogy még a Sajó folyóban sem érte el a víz eredeti tisztaságát. Természetesen a VIII. sz. mintavételi helynél nagy szerepet játszik a Sajónak a Szinvába betorkolása előtti szennyezett állapota is, mely nagyrészt még a csehszlovák határon túl fekvő özörényi szulfitcellulóze gyári szennyvizektől ered. Ha végig tekintünk az elemzések révén nyert eredményeken és számításba vesszük a helyszínen látottakat, feltétlenül helyesnek kell tartanunk az előzőkben kiemelt azon körülményt, hogy a Szinvapatak elszennyeződésének három főforrása van, éspedig 1. a diósgyőri papírgyár szennyvízbetorkolása, 2. a vasgyári szennyvízbetorkolások, végűi 3. Miskolc város területén a patakba jutó szervesanyagok. A szennyvíz cs a befogadó vízének ismeietében állapítsuk meg, milyen szennyvíztisztítást kell követnünk a bevezetőben leszögezett két feladat teljesítésére. Az egyik feladat szerint a Szinva alsó (vasgyár alatti) részének nyílt szennyvízfolyás jellege megszüntetendő és ha nem is alakítható, vissza eredeti tisztaságú hegyi patakká, Miskolc városára való tekintettel, mind közegészségügyi, mind szépészeti szempontból kielégítő tisztasága biztosítandó. 2 305