Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

7-8. szám - Értekezések - Bulla Béla dr.: A természeti földrajz új útjai

san kitűnik a gyakorlati élettel legszorosabban kapcsolódó földrajztudomány fontossága és jelentősége. Nem véletlen tehát, hogy jelenleg Földünkön a geográfia a Szovjetunióban talál a legnagyobb megbecsülésre és támogatásra. Földrajznak és geográfusnak egyaránt szinte korlátlanok az eredményes munkalehetőségei a sztálini ötéves tervek folyamán. Nálunk, sajnos, ma még korántsem ez a helyzet. Ezért is, de a továbbiak miatt is, nézzünk röviden szembe az előbb említett váddal : valóban önálló tudományok részletismereteinek lazán összefogott, egységes szempontot nélkülöző halmaza-e a természeti földrajz? Egyetlen geográfus sem tagadja, hogy az okaikban és lefolyásukban igen hézagosan ismert geofizikai és dinamikus-geológiai folyamatok, mint pl. vulkánosság, izosztatikus mozgások, epeirogenezis, orogenezis, a földfelszín élete, változása, alakulása tekintetében döntő hatásúak. A földfelszín durva plasztikáját, Davis terminológiája szerint az elsődleges, vagy alapformákat (kontinensek, óceáni medencék) és a másodlagos, vagy szerkezeti formákat (ma úgy mondjuk : orogéneket, kratogéneket, geoszinklinálisokat és geantiklinálisokat) alakítják ki. De ezen túl a földfelszíni formakincs további alakulására egyéb tényezők mellett már semmi vagy csak igen kevés hatással vannak. Geológusnak lehet tetszetős W. Perieknek

2) a dinamikai geológiai folyamatok geomorfológiai autodinamizmusának mechanisztikus tanítása, a geográfusok azonban jól tudják, hogy ez a részben richthofeni hagyományokra visszamutató, túlzottan geologizáló morfológia kereken tíz év alatt nemcsak aktualitását, hanem tudományos komolyságának és érvényességének még a látszatát is elveszítette. Elveszítette pedig, mint a tényekkel, a valósággal ellentétben álló tanítás két szempontból is. Először : mert a felszíntmagyarázó geográfus érdeklődésének, vizsgálatainak homlokterében nem az ilyen vagy olyan felszíni nagyformákat kialakító dinamikai geológiai folyamat és folyamatok és magyarázatuk állanak (ez a geofizikusok és geológusok feladata), hanem maga a földfelszíni formakincs, amely létrejöttében mindig és mindenütt komplex jelenség, és a formák magyarázata. Éppen ezért a formamagyarázat számára elegendő és teljes alapot csupán csak maguk a dinamikus-geológiai, szerkezettani folyamatok sohasem adhatnak. És pedig azért nem — és ez a másik szempont — mert az endogén (tellurikus) erők által kidolgozott durva plasztikából az éghajlati hatások, különösen az egyes éghajlati területek egymástól eltérő nedvesség* és hőháztartása, csapadék és hőmérséklet, a nyomukban jelentkező, tehát az éghajlat által indikált exogén erők a kőzetminőséggel és a destruktív-akkumulatív folyamatokkal karöltve alakítják ki — első soron az éghajlatnak megfelelő — felszíni formákat. Ez egyben azt is jelenti, hogy a természeti földrajznak rendkívül erős éghajlattani alapvetésen kell nyugodnia. Vagyis az éghajlati folyamatok alapos ismerete rendkívül fontos a természeti földrajzos, a geomorfológus számára még akkor is, ha maga az éghajlattannak nem kutató *) W. Penck : Dia morphologische Analyse. Stuttgart. 1924, művelője, mert az éghajlati folyamatok csak részletei annak az egységes, nagy természeti földrajzi folyamatnak, amelyet egyes geográfusok szívesen neveznek a földfelszín fiziológiájának. Van tehát éghajlattan — ezt senki kétségbe nem vonhatja — de csak mint földrajzi résztudomány. Persze ettőJ függetlenül az atmoszféra területekhez nem kötött fizikai és kémiai folyamatai továbbra is a földrajztól független légkörtan, a meteorológia kutatástárgyát fogják jelenteni. Természeti földrajz és klimatológia kapcsolata tehát nem szoros kapcsolat, hanem ennél több : az éghajlattan velejében természeti földrajzi tudomány, a természeti földrajz egyik részletdiszciplinája, amelynek a célja, feladata a területhez kapcsolódó atmoszferikus folyamatok felszínalakító funkciójának a megvilágítása. Á felszínmódosító geofizikai, dinamikus geológiai és klimatológiai folyamatokhoz hasonlóan nincs több önállósága a természeti földrajzon belül a hidroszféra jelenségcsoportjainak és a velük foglalkozó természeti földrajzi résztudományoknak sem, amennyiben ezek a földfelszín változásának szünet nélkül tartó, egységes folyamatában a különböző formákban (talajvíz, rétegvíz, sziklavíz, források, folyók, tavak, mocsarak, lápok, gleccserek, jégtakarók, óceánok, tengerek) jelentkező víz felszínmódosító munkáját, funkcióját világítják meg. Ez természetes is, hiszen a víz, mint felszínalakító földrajzi tényező éghajlati és domborzati kölcsönhatások szüleménye, amelynek a felszínmódosulás egységes természeti földrajzi folyamatában sajátos szerepe van. És éppen ezen van a hangsúly. A vizek fizikájával, kémiájával és biológiájával foglalkozó hidrológia mellett lehet, sőt kell is beszélnünk a hidroszféra földrajzáról egyrészt, mert a hidroszféra maga is közvetlen felszínalkotó, másrészt, mert az állóvizek, a folyóvizek és a jég felszínmódosító (denudációs és akkumulációs) szerepéről magának a felszínalakító hatást kifejtő tényezőnek, közegnek, tulajdonságainak, mozgásának, mozgásmechanizmusának ismerete nélkül nem tájékozódhatunk. Kétségtelen, hogy a természeti földrajzon belül a legnagyobbfokú relatív önállóság a bioszféra két jelenségcsoportjának, a természetes növénytakarónak, de különösen az állatvilágnak jut. Viszont az is igaz, hogy különösen az utóbbi, az állatvilág, természeti földrajzi jelentősége és felszínmódosító szerepe a dinamikai geológiai és éghajlati folyamatokéhoz és a hidroszféráéhoz nem is hasonlítható. Természetesen egészen más a helyzet gazdaságföldrajzi vonalon. A természetes növénytakaró szerepe a földfelszín örök' változásában, egységes életfolyamatában vitathatatlan ; nagy területeken (trópusi őserdő, taiga) egyenesen domináns földrajzi tényező. Ez természetes is, hiszen a nagy területeken azonos vagy hasonló ökológiai viszonyok között élő egyedek sokaságával kitűnő, helyhez kötött természetes növénytakaró a három szféra, az atmo-, a hidro- és a lithoszféra kölcsönhatásainak az eredménye, tehát önmagában közvetlenül is földrajzi, felszíni jelenség : de közvetve, felszínmódosító hatásaiban is. Gondoljunk az állóvizek feltöltődése során (mocsarasodás, láposodás) a növényzet szerepére, növényzettelen és növénytakaróval borított terű248