Hidrológiai Közlöny 1950 (30. évfolyam)

5-6. szám - Értekezések - Szádeczky-Kardoss Elemér dr.: Karsztvíztérkép és preventív védekezés

ezt nemcsak a felette lévő sokkal nagyobb szektor folyási öve, hanem annak mélyebb vizei is táplálják. (1. ábra.) A Dorog-Tokod típusú területeken azért nem mélyed be a karsztvízcsatornák felszíne, msrt e csatornákban folyik le a kulminációs területekről származó víztöbblet és ez feltölti szintjét a szomszédos általános karsztvíztükrökig. Általában a kisebb vízutánpótlás az egyik oka annak, hogy a kulmináció közelében a karsztvíztükör a felszíni orografiának megfelelően hullámzik, vagyis érzékeny a völgybevágódások általi megcsapolás és a tektonikai vonalak tágabb üregeinek nagyobb volumenű Jefolyásával szemben. Viszont a mélyebb peremi övek csaknem kimeríthetetlen karsztvize a karsztvíztükröt itt egyenletessé, a felszíni kisebb megcsapolásokkal és az áramlások különböző mennyiségével szemben érzéketlenné teszi. A meredekebb karsztvíztükrű részeken a folyási öv általában (tehát a csatornákon kívüli részeken is) nyilván fejlettebb, függőleges értelemben szélesebb, mint a csaknem vízszintes tükrű részeken, ahol a stagnáló öv — a csatornákon kívüli részeken — csaknem a tükörig emelkedik. (1. ábra, keresztmetszet.) Ezt is tekintetbe véve, a Dunántúli Középhegységben a karsztvíz lefolyása szempontjából legalább háromféle típust lehet megkülönböztetni : 1. a kulmináció közeli területeket, rendszerint meredekebb tükrű lejtővel, pl. Úrkút; 2. Peremi részeket csekélyebb lejtőjű, vagy csaknem vízszintes tükörrel, pl. Dorog-Tokod; 3. Peremi részeket meredekebb lejtésű tükörrel a főmegcsapolások közelében, pl. Duna körüli peremi részek Budapestnél, a Balaton északi pereme. Az első típusban a tükör a kiemelkedő tükörfelszínek felől a mélyebb csatornák felé lejt. Az áramlási öv vizei tehát e kiemelkedő tükörfelszíneken a _ V __ t 1 1 t t t 1 t 1 t f 1 — t t, t I t t t ! t 1 t f I I M KARSZTVÍZ LEFOLYÁS! T/PUSOK Fig. 2. ábra. Types of runoff of karstwater. csatornákra kb. merőlegesen folynak. A csatornákat főleg éppen ezek a szomszédos magasabb tükrű területrészek táplálják. Ez a területtípus tehát uralkodóan csak a saját csapadékából nyeri karsztvizét. (2. ábra. I.) A második típusban a terület uralkodó részén a lefolyás lassú és az áramlási öv vékony. Feltételezhetően csak a tektonikai vonalak mentén vannak nagyobb átfolyási mennyiségű, mélyebb áramlási övú csatornák. Minthogy azonban e csatornák felszíne nem képvisel a tükörben jelentékenyebb bemélyedést, ezért a szomszédos csekélyebb folyású területek vize nem folyik a csatornák leié. A csatornák vizét itt főleg a távolabbi magasabb, kulmináció vidéki területek áramló vize szolgáltatja. E típusban a gyengébb folyású átlag felszínek és az erősebb folyású csatornák vize egymással kb. párhuzamosan az uralkodó lejtő irányában folyik. (2. ábra. II.1 A harmadik típusnál a lefolyás feltételezhetően nemcsak a csatornákban intenzív, hanem erős lehet a szomszédos átlag felszíneken is. Az első típussal közös sajátság tehát, hogy a folyási öv függőleges értelemben túlnyomóan széles. A második típushoz pedig hasonlít ez a típus abban, hogy a folyásirány mindenütt kb. azonos, egymással párhuzamos, t. i. az erózióbázis felé tart. Az áramló öv vizét itt sem csupán a terület saját csapadékvizei táplálják, hanem az nagyobbrészt a magasabb karsztvíztükrű területek karsztvizéből származik. (Kívánatos lenne egy ilyen típusú terület részletes karsztvíztérképét is mielőbb felvenni.) (2. ábra,III. és 1. ábra.) E háromféle terülcttípus elkülönítésének jelentősége van a karsztvízveszély nagysága és az ellene való védekezés szempontjából is. Mindebből ugyanis világos, hogy azonos tükör alatti mélységeket feltételezve, a karsztvízveszély az 1. típusú területen kisebb, mint a 2-on és a 3-on. A 2. típusban a veszély nagyságában nagy különbségek vannak a csatornák és a csatornákon kívüli részeken. A 3. területtípuson a karsztvízvészélyben ilyen nagy ingadozások nincsenek. Átlagértékben a karsztvízveszély nagyjából csökken, amint a nagyobb karsztvíztükör-magasságú területek felé haladunk. Erre látszik utalni a különböző dunántúli bányaterületeken megállapítható vízbetörések átlagos vízmennyisége. Errenézve Ajtai adataiból a következő értékeket számíthatjuk ki : Karszt tiikör t. sz. {. magassága m Ajka 200—250—310 19 15.3 0.8 Tatabányai medence 138—140 41 42.76 1.04 Pilisi medence .. . 137—138 40 46.74 1.17 Esztergomi medence 128—130 130 758.17 5.8 Magas fekvése miatt nem jelentett tehát az ajkai területen a karsztvízveszély leküzdhetetlen akadályt, noha itt a (fekü-) karsztvíz elleni szigetelőréteg különösen vékony és ennek megfelelően itt a kitermelt szén tonnájára eső emelt vízmennyiség a legnagyobb — mint Ajtai rámutatott. A még magasabban fekvő Úrkút vidékén pedig a karsztvízveszély eléggé csekély. Bizonyos valószínűséggel állíthatjuk tehát, hogy a kb. 160 m-es karsztvíztükrű dudari szénterületen a vízveszély kisebb lesz a dorogi, tatabányai- és pilisinél. 173 A vízbetörések száma vízmennyisége összesen m

8/perc átlagos vízmennyisége m

a/perc