Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)

ÉRTEKEZÉSEK - JAKUCS LÁSZLÓ: A hévforrásos barlangkeletkezés földtani és fizikai tényezői

XAVIII. t-m. m». I 'i asAm. nínnoLőaiAi KÖZLÖNY 55 felelő hőmérsékletnél jóval alacsonyabb hőfokú karszkőzet alsó régióiba érkezik, gyorsabban hül le. A mészkő élő karsztjának" szintjéig azonban ez a höcsökkenés nem olyan erős, hogy oldóhatásra vezessen, annál is inkább, mert mint fennebb említettük,

1 a 33 méterenként egy fokkal való lehűlés az elképzelhető maximális, így tehát nagyon valószínű, hogy a víz útjának első részében bizonyos mértékig a széndioxid javára borul fel kissé a. rendszer egyensúlya. A halott karszt hideg kőzetében felszálló hévvíz tehát mintegy utóiéri újra az egyensúlyi állapotot és ezáltal a víz előkészül az erősebb lehűlés hatására bekövetkező oldáshoz. Ez azonban a karsztközetben csak ott következik be, ahol a kőzet repedéseiben vízszintesen, a legnagyobb lejtő irányában áramló élő-karsztvizek a lehűlést ugrásszerűen meggyorsítják azáltal,' hogy az esetleg keletkezett melegebb szigetelő karsztvíz rétegeket elsodorják s a hévforrás hasadékának falát állandóan erősen hűtik. A hévviz itt már annyira lehűl, különösen, ha közben Hidegvíz is hozzáfolyt, hogy oldóképessé válik, s ezzel meg vannak adva a barlángkeletkezés feltételei. A hévforrásbarlangok tehát, akárcsak a karsztbarlangok, az élő-karszt bázisán fejlödnek ki s minthogy ennek szintje a különböző földtani korokban másmás magasságban volt, a karsztbarlangok analógiájára (11) itt is következtethetünk a barlang korára. A különbség abban van ,hogy amíg a karsztbarlangoknál a barlangnyíl^s tengerszintfeletti magasságának ismerete magában véve is elegendő, addig a hévforrásbarlangoknál csak a talppont helyzete ad útbaigazítást. A hévforrásbarlangok függőleges irányú kifej.ö.leséből következik, hogy két egyenlő korú barlang esetében, melyek közül az egyik karszt-, a másik hévforrásbarlang: a karsztbarlang természetes bejárata mindig alacsonyabban fekszik a hévforrásosénál. A hévforrásbarlangok további alaki jellegzetességeit a már fennebb említett gömbfülkék adják meg. Ezek rendszerint alulról nyitott, szabályos gömb-, vagy kettösgömb-alakú kisebb-nagyobb üregek, melyek, ha nem is olyan szembeötlően szabályos kifejlődésben, mint a Sátorköpusztai-barlangban látható, de többékevésbbé jól felismerhető módon csak a hévforrásos barlangokra jellemzők. Megfigyeléseink szerint gömbfülkeképzödés általában csak azokban a hévforrásbarlangokban jött létre, ahol a barlang járatai nem a tektonikai mozgások következtében létrejött nagyobb hasadékok, vagy üregek kitágítása révén keletkeztek, hanem ahol a, víz látszólag egynemű és fizikai tulajdonságaiban minden irányban változatlan kőzetben végezte az oldást. A Ferenchegyi- és a Pálvölgyi-barlangok bizonyítják ezt a legszebben, mert bár ezeknek teljes, vagy részleges hévforrásos volta kétségtelen, teljes gömbfülkéket mégsem látunk bennük. Mindkét barlang már eleve meglévő hasadékok utólagos kitágításából keletkezett. A Sátorai Az élő és holt karsztnak ilyen értelmű szembeálltása azért célszerű, mert a Katzer által (25) mélykarsztnak nevezett karsztkőzetben a víz már nem tágltja oly nagy mértékben a karsztos járatokat, mint a sekély karsztban. Itt a karsztjellegek nem fejlődnek tovább, a karszt tehát halottnak tekinthető. szemben az élő, vagy sekély-karszttal. Vitális S. és Pávai V a j n a F. ugyanezen értelemben öskarsztvlzről és eleven karsztvízről beszélnek. Horusitzky F. (22) tovább menve, az élőkarszton belül elkülöníti még a leszálló és támaszkodó karszt fogalmát. Knebel (27) érett-karsztnak nevezi a holt-karsztot, ahol már a vízfolyások megszűnnek. '1 Minthogy azonban 33 méterenként nem hül le 1 C°-kal a víz, előfordulhat, hogy a rendszer inaktív széndioxid tartalma kissé megnövekszik s kevés CaCOj válik belőle. Ez azonban eredményeinken nem változtat, 2. ábra. A sátorkőpusztai barlang gipszmintája. Fiu. 2. Plaster Model of Sátorkőpussta Cave. köpusztai-barlang legalsó szintjét egy nagy hasadékjellegü terem képviseli. Ennek és a barlang felsőbb szintjeinek összehasonlítása is igazolja szabályunkat, mert itt egyazon barlangban megtaláljuk a kéregmozgásokból született és oldással csak egyszerűen kitágított hasadékbarlang típust, s felette, az összefüggőbb alkatú közetrészben a tiszta oldásos úton létrejött gömbfülke formákat. Önként adódik tehát az a következtetés, hogy gömb. fülke, vagy vakkürtő csak ott képződik, ahol a víznek nincs tág tere a lassú folyáshoz, hanem nagy nyomással és szinte sugárszerü lövelléssel hatol bele valamiképen a sziklafalba. Ennek pedig az a feltétele, hogy az eleve megadott repedések szűkek legyenek, s így' nagy sebességet tudjanak biztosítani a kiáramló víznek. Ilyen feltételek mellett gömbfülke képződik mindenülI, ahol a forró víz a repedés falába ütközve, irányváltoztatásra kényszerül. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy a gömbfülkéket nem az örvénylő és sebesen rohanó víz mechanikai pusztító ereje alakítja ki, ahogy azt Kramer és többen feltételezték, mert ilyen nagyarányú gömbfülkék mechanikai kicsiszolását a viz még abban az esetben sem tudná elvégezni, ha szilárd törmelékanyagot szállítana.