Hidrológiai Közlöny 1948 (28. évfolyam)

ÉRTEKEZÉSEK - Dr. LÁNG SÁNDOR: Karsztanulmányok a Dunántúli Középhegységben

XXVTU. évf. 1M,S. 1—1,. szám. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 51 hogy a mészíkö karsztosodik és viszonylag kevés törmelék születik rajta. Az egyes karsztjelenségek kialakulásával, valamint a szomszédos nemkarsztos felszíni részletek morfogenetikájával kapcsolatban az a kérdés is felmerülhet, vájjon hogyan alakult ki karsztos dunántúli hegységrögeink felszíne. A karsztos mészkörögök egy része magasra kiemelt, lapos felületű táblahegy. Tetejükön mészkő, ritkán dolomit van, a szálban álló közetet néhol glaciális vályog, vörös agyag, elvétve kvarckavics fedi. A vályog és a vörös agyág túlnyomóan pleisztocén korú, a kvarckavics per analogiam miocén korú. Ilyen üledéket igen gyakran lehet találni a Bakon^ hegység és a Balaton-felvidék egyes helyein, azonfelül a Gerecsében is (legmagasabb előfordulásai a tarjáni Peskö teteje 400 m, Öreg-kovácshegy 500 m, a Bakonyban Borzavár felett 450 m, a Körishegy-Parajoshegy alsó lépcsőjén 4— 500 m magasságban, végül Gyertyánkút környékén 450—500 m magasságban). Alacsonyabb térszínen még gyakoribb a kvarckavics, pl. Herend, Márkó, Szentgál környékén, ahol a Magas- és Déli-Bakony közötti széles völgyet béleli ki, (300 350 m t. sz. f. m.), továbbá a Déli-Bakony számos pontján is megvan. A Dunántúli-Középhegység különböző magasságra kiemelt mészkö-dolomit-felszínei eredetileg a tengerszint közelében fekvő, simára gyalult, lapos tönkök voltak. Kialakulásuk ideje a felületi kvarckavics-takaró, foszlányok megjelenése alapján, a miocén közepére, végére tehető. De ezek a sima tönkfelületek a pliocénpleisztocén hegységképzö mozgások következtében utólag feldarabolódtak, egyes rögeik besüllyedtek, mások pedig kiemelkedtek. A miocén korú mészkő- és dolomittönkök lapos felszíne alatt nem volt nagy mélységben a karsztvízszint. A karszt határán levő vízkilépések, karsztos források, forrásbarlangok már akkor is megvoltak. Később, amikor ezek a feldarabolt karsztplatódarabok kiemelkedtek, leszállott bennük a karsztvíz szintje is. A régi forrásbarlangok magasra kerültek az egyre jobban süllyedő erózióbázis szintje fölé. Gyakran emlegeti szakirodalmunk, hogy a régi hévforrások x, y, stb. méter magasan fakadtak fel a mai erózióbázis szintje felett. Ezt ilyen formában a jövőben már nem mondhatjuk. A mai hévforrások ugyanis valamennyien az erózióbázis szintjében, vagy annak közelében fakadnak fel. így kellett ennek lennie a geológiai múltban is. Hogy azután hévforrásnyomokat találunk nagy magasságban is az erózióbázishoz képest, annak az lehet az oka, hogy a hajdani hévforrásfeltörés környéke utólagosan magasra emelkedett fel. Kérdés, vájjon meddig tartott a denndálódás és milyen erőhatások idézték elő a dunántúli középhegységek karsztos tönkjeinek a lepusztulását f Ezenfelül még arra is pontos választ kell adnia a tudománynak, vájjon a középhegységi területeken milyen ütemben ment végbe az egyes rögplatók kiemelkedése, voltak-e ebben a folyamatban közbülső állomások? Egyelőre azonban még nagyon nehéz ezeket a feladatokat megoldani. A fejlődéstörténet megfejtéséhez segítségül szolgálhatnak a karsztos középhegységek, sőt, a kisebb rög. platók közé bevágódott terraszos folyóvölgyek is. Az egyes völgyek terraszkötegeinek, valamint a mészkőplatófelszínek kölcsönös fekvése és magasságban elrendeződése lehet jelentős adat a fejlődésmenethez. A környező térszín regionális tagolódásában fontos korjelzők lehetnek az ősmaradványokkal utólag kitöltődött, magasra kiemelt forrásbarlangok is. Végül, még a terület. lejtésviszonyaira is tekintettel kell lenni. A fiatalon kiemelt, függőleges töréssíkkal határolt karsztplatórögöknek többnyire igen meredek, tört lejtőjük van. Terraszos völgy pl. a mészköhegységek között a Móri-árok, a Cuha, a Gerence völgye, stb., az utóbbiakban forrásbarlangi nyílásokkal. A máriaremetei völgyben is vannak szép forrásbarlangi nyílások. Magasra kiemelt kis medencék, vagy félmedencék is lehetnek az egy tömegben kiemelt nagy hegységrögök morfológiai és tektonikai egységei között. Ilyen pl. Budán a Szépvölgy felső része, a Nagykovácsi medence, a Julianna-major feletti medence, tőle Ny-ra a Nagykopasz É-i lábánál levő kis mélyedés, vagy a Pilisben a Ziribár Ék-i lábánál levő kis medence, stb. Némelyiket csak egészen alacsony mészkő sziklafalak veszik körül, pl. a Julianna-major felettieket. A Dunántúli-középhegységben végrehajtott részletvizsgálataim során minden egyes karsztos hegységben foglalkoztatott a felszín fejlődésmenetének kérdése. így pl. a Dunazúg-hegyvidéken, melynek karsztfelszíne utólagosan a legaprólékosabban töre^zett össze, a hegységet keresztező Dunavölgy és a hegységrögök közé foglalt kis medencék felszínének fejlődése között is keresni kell a harmóniát. Eredetileg ez a terület is sima tönkfelület volt, a gerecsei szárnyán miocénkavics-fosz. lányokkal. A plio-pleisztocénben ez is összetöredezett, rögökre bomlott. E rögök közül egyesek kiemelkedtek, mint megannyi rögplató, mások medencemódjára sülylyedtek be. Utóbbiak néha mélyebben vannak, mint a Duna idősebb folyami terraszai, m. pl. a Pilisvörösvári-, Zsámbéki-, Nagysápi-, Tarjáni-, Tolnai-medence. Utóbbi fekszik a legmagasabban (270—300 m t. sz. f.). # # * A továbbiakban rövidre fogva még néhány részletvizsgálat eredményét tekintjük át. A Pilis-hegységi Nagykevély-csoport centrális részén emelkedik a hosszúkás gerincű Nagykevély-Ezüsthegy röge. A rögvonulat DNy-ról ÉK-nek félrebillentett rögplató, az eredeti felszínt képviselő lapja ÉK-re dől. A lassú kiemeltetés persze azzal járt, hogy a karsztvíz szintje alászállott a Nagylcevély rögében. Eredetileg ez a rög is alacsonyan fekvő mészkötönk volt, a harmadkor derekán denudálódott simára s a felszínhez közel volt benne a karsztvízszint. A peremeken források fakadtak fel. Ezek egyike véste ki a kiskevélyi Mackó barlangot, . melyből tekintélyes nyílású forrásbarlang alakult. Az utólagos kiemelkedéssel azután ez a forrásbarlang magasra került az erózióbázis szintje fölé és szárazzá vált. Hasonló lett a sorsa az ugyanilyen természetű és utólag eltömődött ezüsthegyi barlangnak is. Ezenfelül piég más pontokon is található hajdani vízkilépés nyoma a Nagykevély hosszúkás kiterjedésű centrális gerincének meredek oldalán. A Nagykevély hegységrögének fiabal korú összetöredezését és kiemelkedését a K-i szélén lévő mésztufaplatókkal is lehet igazolni. A budakalászi és pomázi mésztufaplatón 190 230 m t. sz. f. magasságban van a mésztufa. Az ezt lerakó források annakidején (pliocén kor) a legmélyebb szintben, az akkori erózióbázis közelében fakadtak fel, ehhez képest a Nagykevély és az Ezüsthegy még jóval kisebb reliefenergiájú lehetett. A hatalmas budakalászi mésztufaköteg alján lévő rétegzavar is arra mutat, hogy utólagos tektonikus mozgások iitt eléggé erősek lehettek (pliocén kor vége, pleisztocén eleje?). Mindamellett, ezek a tektonikus mozgások a Duna V. és VI. sz. terraszait már nem befolyásolták zavartalan kifejlődésükben, vagyis az erősebb tektonikus zavarok e terraszok kivésésének időpontjánál korábban léphettek fel.