Hidrológiai Közlöny 1947 (27. évfolyam)
1-4. szám - dr. LÁSZLÓFFY WOLDEMÁR.: A JEGES ÁRVIZEKRŐL
XXV//. évf. Ml,7. Ír-/,, szám. HIDROLÓGIAI KÖZLÖNY 13 jégtakaró maradványait, és mindenütt, ahol a beállás alkalmával összetorlódott és megerősödött a jég, vagyis amúgyis szűk az átfolyási szelvény, valósággal eldugaszolja a saját útját (5. ábra). Az elszükülö szelvényeken csak hatalmas nyomás segítheti át a vizet, a torlaszok és jégdugók fölött tehát erősen megduzzad a folyó. A vizállás növekedése addig tart, amíg vagy a.) elegendő nagy lesz a nyomás ahhoz, hogy a jég alatt áthajtsa a vizet, vagy b.) a partok elöntésével megkerülheti az akadályt a víz. Minél mélyebben beágyazott a meder, annál valószínűbb, hogy az előbbi eset következik be. A jeges árvizek magassága teljesen kiszámíthatatlan, különböző körülmények szeszélyes összejátszásának függvénye. (Mederalakulás, pillanatnyi és megelőző időjárási és vízjárási körülmények, a jégtömbök alakja, stb.) Mivel az áradás üteme rendkívül heves, csak jó előre elkészített müvekkel védekezhetünk ellenük. Építési költségüket még akkor is vállalni kell, ha, — természetesen utólag, — látszólag feleslegesnek bizonyulnak. Az elmondottak szerint a jég eltávozása nem alulról felfelé haladóan, a jégtakaró alsó végének fokozatos pusztulásával, hanem felülről lefelé, mintegy a jégtakaró felgöngyölítésével, történik. Az áradó víztől felszakított jégpáncél összetöredezett darabjai torlaszokba verődve, a kanyarulatokban, szigetcsúcsoknál, stb. minduntalan akadozva, lépésről-lépésre haladnak a torkolat felé. Közben fokozatosan korhad, elmorzsolódik, végül szétesik és eltűnik a jég. A jéglevonulás annál nagyobb veszéllyel jár: 1.) minél alacsonyabb vízállásnál történt a beállás, vagyis minél szűkebb a jég alatti szelvény, 2.) minél hosszabban tartó és minél nagyobb volt a hideg, vagyis minél erösébb a jég, 3.) minél hevesebb az olvadás, vagyis minél nagyobb a másodperoenkint lefolyó vízmennyiség, 4.) minél kisebb esésű, vagyis minél lassúbb a folyó, 5.) minél kevésbbé beágyazott a meder, és 6.) minél eljajultabb. A jég bomlása nem egyetlen összefüggő folyamat a forrástól a torkolatig, hanem egyidőben több szakaszon megy végbe. Az általános olvadás valamennyi mellékfolyót megduzzasztja és így mindegyiknek a betorkolási helyén megindul a befogadó jégtakarójának felszakadása. Hacsak nem egymás közvetlen közelében torkollanak be ezek a mellékvizek, mindig csak két egymásutáni mellékfolyó betorkolási helyével határolt szakasz jege torlódhatik össze. Ebből következik, hogy jégjárás szempontjából mindig a hosszabb szakaszon, vagyis ott súlyosabb a helyzet, ahol a mellékfolyók torkolata egymástól távolabb esik és, hogy mindig a szakaszok alsó végén, tehát a mellékfolyók betorkollási pontja fölött képződnek a legveszélyesebb torlaszok, mert ott gyűlik össze a legtöbb jég. 5 * Az eszményesített viszonyokra levezetett általános szabályokat, — különösen nagyobb folyók esetén, — a vízgyűjtőterület egyes részeinek éghajlati különbségei, az időjárás szeszélyes változásai, a vízhálózat kialakulása és a geológiai okokra visszavezethető mederalakulás helyileg és alkalmilag (időben) módosíthatják. De a folyók síksági szakaszának helyzete a jégjárás szempontjából mindig súlyos marad, állandó és éber védelmi készültséget tesz szükségessé. * A jégviszonyok elemzése útmutatást ad a jeges árvizek elleni védekezés tekintetében is. Mivel a földtani, földrajzi, éghajlati ós időjárási ténye5 A jéglevonulás mechanikájára először ,,A folyók jégviszonyai, különös tekintetlel a Magyar Dunára" c. értekezésemben mutattam rá. (Vízügyi Közlemények, XVI. évf. 3. szám, Budapest 1934.) zökkel szemben tehetetlenek vagyunk, csak 3 eszköz áll rendelkezésünkre: /.) a zajló jég útjának simábbá tétele a meder szabályozásával és ezzel a torlódások megelőzése, 2.) árvédelmi töltések és falak építése, és 3.) a folyam beállásának megakadályozása, ill. a jégtakaró folytonos megbontása (jégtörőhajók, robbantás). Tökéletes biztonságot egyik módon sem érhetünk el, ezért együttesen kell alkalmazni őket. A meder szabályozása költséges ugyan, de egyedül tekinthető „oki therápiának", ezért kétségtelenül a legfontosabb. A hajózás érdekeit is szolgálja. Ezzel ellentétben az árvédelmi töltések építése egymagában csak „tüneti kezelés", mert a jeges árvizek magassága teljesen kiszámíthatatlan, és így vagy túlságosan költségesek lesznek a müvek, vagy megmarad (ha csökkentett mértékben is) az árvízi kiöntés kockázata. A jégtörőhajók késleltethetik a folyó beállását, ill. egyes helyeken megbonthatják az összeállott jeget, de rendkívüli időjárási viszonyok között feltétlenül alulmaradnak a természet elleni küzdelemben. Végül a robbantás eredményességét erősen mérsékli a regeláció jelensége. A magyar vízügyi gyakorlatban félévszázad alatt szerzett tapasztalat szerint • hosszabb folyószakaszok jégmentesítésére nem alkalmas, de a helyi védelemben néha sikerrel alkalmazható. A jégmegindulás idején különben olyan óriási természeti erők hatnak (a légáramlatok közvetítette hőenergia, a mozgó víz kinetikai energiája), hogy ezek mellett a robbantás ereje teljesen elenyésző. (Különösen ha figyelembevesszük, hogy a robbantóeszközökben felhalmozott chémiai energiának technikai okokból milyen kis hányada érvényesül.) * Fordítsuk most a figyelmet hazai folyóinkra, elsősorban a Dunára. A folyam hosszszelvénye alapján (6. ábra) egy szempillantás alatt eldönthetjük, hogy a jéglevonulás szempontjából a Középduna és az Alsóduna helyzete kétségtelenül rosszabb, mint a Felsödunáé. Az előbbi kettő átlagos esése csaknem azonos: kilométerenkint 6, ill. 5 cm. E tekintetben nincs tehát lényeges különbség közöttük. Azonban ha a mellékfolyóknak a Duna vízjárásában játszott szerepét nézzük, kiderül, hogy a különböző dunaszakaszok veszélyeztetettségének mértékét nem lehet ilyen egyszerűen megítélni. Megállapítottuk, hogy mindig csak két, a folyam vízjárása szempontjából számottevő mellékfolyó torkolata közé eső szakasz jege torlódik össze. Számottevőnek az olyan mellékfolyót (vagy egymáshoz közel betorkolló mellékfolyók csoportját) tekintjük, amelynek évi közepes vízhozama legalább 15%-a a befogadó közepes évi vízszállításának. (A jégmegindulás idején a befogadón kisviz, a mellékfolyón árvífe van, a vízhozamok aránya tehát egészen más. De ebben a dinamikus állapotban a vízjárás a számításra kevésbbé hozzáférhető, ezért a közepes vízhozamokat tekintjük.) A mellékfolyók vízszállítása alapján a Dunán az I. táblázatban foglalt szakaszbeosztáshoz jutunk: I. táblázat. A mellékfolyó A Duna A betorSzakasz hozama a kollás Szakasz közepes hozama a hozamának helye hosszúneve vízhozama nv'/sec fölött m" sec növekedése fkm ság km Inn 809 620 130.0 2230 100 20 315 25 390 160 50 1170 Traun Enns 13 5! 345 2ior 4 a 1450 23.8 2130 2110 100 20 315 25 390 160 50 1170 Rába Vág 101| 2q, 190 r 9 1 1960 14.8 1795 1770 100 20 315 25 390 160 50 1170 Dráva 670 1900 35.2 1380 100 20 315 25 390 160 50 1170 Tisza 820 3000 27.3 1220 100 20 315 25 390 160 50 1170 Száva 1520 3810 , 39.8 1170 100 20 315 25 390 160 50 1170 Torkolat 6430 — 0 100 20 315 25 390 160 50 1170
