Hidrológiai Közlöny 1946 (26. évfolyam)

Papp Szilárd dr.: Dr. Jendrassik Aladár emlékezete

Dr. Jendrassik Aladár emlékezete. Irta: Papp Szilárd dr * Súlyos veszteség érte a műszaki, vegyészi és egészségügyi tudo­mányos köröket dr. Jendrassik Aladár oki. vegyészmérnök, az Or­szágos Közegészségügyi Intézet igiazgatója, a Magyarhoni Föld­tani Társulat Hidrológiai Szakosztályának választmányi tagja ha­lálával. Az elmúlt esztendő ereje teljében ragadta el körünkből, miután a hosszú ostrom alatt megrendült egészségi állapotából teljesen fel neun gyógyulva, 49 éves korában 1945. december 24.-én elhunyt. 1896. február 7.-én született Budapesten, ahol középiskolái­nak elvégzése után a József Műegyetemre iratkozott be. Tanul­mányait az első világháború félbeszakította, mivel 1915-ben ka­tonai szolgálatra vonult be és 1918-ban mint tartalékos hadnagy szerelt le. Vegyészmérnöki oklevelét 1920-ban szerezte meg. Utána 3 évig a Műegyetem általános kémiai tanszékén, mint tanársegéd teljesített szolgálatot. Közben kiváló képességeinek elimerésejkép­pen a Rockefeller Alap támogatásával 1 esztendőre az Északame­rikai Egyesült Államokba került, ahol széles látókörét speciális higiéniai vizsgálatok kiegészítésével, valamint a vitaminíkutatás módszereinek tanulmányozásával bővítette ki. Hazatérése után 1923-ban a Népjóléti és Munkaügyi Minisz­térium Központi Vizsgáló Állomásához, majd 1927-ben az Orszá­gos Közegészségügyi Intézethez került, ahol áz 1936-ban megala­kult vízügyi osztály vezetője lett. Az élelmiszer-, vitamin- és ivó­vízvizsgálati módszerek tökéletesítése valamint az országos kút­kataszter feállítása terén szerzett érdemeinek elismeréseképpen az akkori egészségügyi kormányzat az ország ivóvízellátásának ja­vításával bízta meg, óriási összegeket szánva munkája teljes sike­rének biztosítására. Ekkor ismét alkalma nyílott széles látóköré­nek újabb bŐA'ítésére, ugyancsak a Rockefeller Alap támogatá­sával Jugoszláviában. Németországban. Angliában és Lengyelor­szágban az ivóvízellátási viszonyokat, azoknak ellenőrzését és fej­lesztését tanulmányozni. Külföldi tanulmányútján szerzett tapaztalatai alapján nagy felkészültséggel és lankadatlan buzjgalommal fogott hozzá vállalt feladatánaík teljesítéséhez. Időt és fáradtságot nem kímélve sok­szor az időjárás viszontagságaival sem törődve utazta be az or­* Előadta a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai Szakosztályának 1946. január hó 30-iki évzáró ülésén.

Next

/
Thumbnails
Contents