Hidrológiai Közlöny 1946 (26. évfolyam)

Jolánkai Gyula: Hydrológiai kérdések a vízi utak tervezésénél

lüÓ Hydroiógiai kérdések a vizi utak tervezésénél. nyáron is lehetne állandóan vizet ereszteni. Ebben az esetben kevesebb duzzasztómű kellene, mert ekkor — kisvíz esetén — két duzzasztás között a víz nem vízszintesen, hanem duzzasztási görbében helyezkednék el és így a duzizasztóművek egymástól távolabb volnának megépíthetők. Vizsgálataink szerint nulla legkisebb vízhozam mellett Siófok és Duna között 5—6, 20 m

3/sec vízmenynyiség mellett két-három duzzasztóval lehetne a csatornázást végrehajtani. 30 mVsec legkisebb vízhozam mellett a siófoki zsilipen kívül egy vízlépcsőre sem lenne szükség. A Sió csatornázása természetes erősen meg fogja változtatni a Sióvölgy külvíz és belvíz elvezetésének képét. A duzzasztó feletti folyószakaszba a külvizeket csak visszatöltésezett mederben, a belvizeket pedig egyáltalán nem lehet bevezetni. A belvizeket vagy szivattyútelepekkel kell majd a Sióba emelni, vagy belvízcsatornarendszerrel a duzzasztó alá vezetni. A belvíz és külvíz rendezésének tervéhez legelőször ezek vízmennyiségét kell meghatározni. Ez egyáltalán nem egyszerű hydrológiai probléma, ha tekintetbe vesszük, hogy a belvízmennyiség a Sióba létesítendő duzzasztás függvénye. A duzzasztott víz ugyanis helyenkint valószínűleg magasabb lesz a völgyfenéknél és így a víz bizonyos mértékű felfakadásával kell számolni. Minél magasabb lesz a duzzasztás, annál több lesz a belvíz mennyisége. A külvizek hozamát a Sió csatornázása nem befolyásolja. A csatornázással kapcsolatos külvízrendezéshez ezek legnagyobb vízhozamát pontosan meg kell állapítani. Ez legcélszerűbben közvetlen megfigyelés útján történhetik, mert a vízgyűjtőterületek és a csapadék nagysága alapján végrehajtható közismert számítások eredménye nem elégítheti ki a tervezésnél megkívánandó pontosságot. A Sióba torkoló mellékfolyásokon tehát mái! most meg kellene kezdeni a lefolyó vízmennyiségek megfigyelését, hogy annak idején a tervek készítéséhez biztos bázis álljon rendelkezésre. Igen körülményes hydrológiai probléma a Sió csatornázásánál a feliszapolódás kérdése is. A Sió mellékfolyásai — különösen a Szekszárd körüli löszös dombokból eredők — igen sok iszapot hordanak magukkal. Jelenleg a Sió medre egyensúlyban van az iszapolódások szempontjából. Ami kevés iszap kisvizeknél lera kódik, azt a nagyvizek elviszik. A csatornázás után a helyzet megváltozik, amennyiben a duzzasztás alatt a mellékvízfolyások iszapja — különösen nyáron és ősszel, amikor balatoni vízeresztés nincsen — mondhatni teljes egészében le fog ülepedni a felduzzasztott, csaknem állóvizű Siómederben. Az iszaplerakodás különösen a duzzasztók alatt lenne kellemetlen a hajózásra, ahol a jelenlegi Sió fenekénél még mélyebbre kellene kotorni és ahol a hajózás rendelkezésére álló vízmélység a legkisebb. A megoldandó kérdés az volna, vájjon a Sió árvize el tudja-e sodorni a lerakódott iszapot. Amennyiben nem így lenne, akkor g gazdaságosság dönti el, vájjon a mederben rakott iszap kikotrása, vagy a mellékvízfolyásiok iszaptartalmának a vízmosások megkötése, esetleg kiterjedt sáncolások útján való csökkentése mellett kell dönteni. Be kell vallani, hogy a tudomány mai állása mellett arra a