Hidrológiai Közlöny 1945 (25. évfolyam)

4 Lászlóffy Woldemár dr. professzoroknál nevüknek ez a fogalommá-válása természetes, nevelői működésükkel együttjáró valami. De gyakorlati mérnöknél, aki szinte esak mellesleg műveli a szakirodalmat, az élet adta legszebb cím, az elérhető legmagasabb tudományos fokozat. Nemsokára személyesen is megismerhettem. Valamilyen régebbi kiadmányért jött be a Vízrajzi Intézetbe, hivatali és tudományos működésének egykori színhelyére. Csendes, szerény megjelenésű, szinte hallgatag ember volt. Dolgavégeztével hamarosan el is távozott, de én valósággal lázasan rontottam be a szomszédos rajzteremben dolgozó fiatalabb kartársaimhoz: „Tudjátok-e, ki volt az imént távozó fehérszakállas öregúr ?" És büszkén újságoltam el a nagy élményt. Szellemi világának gazdag tárházába azonban nem ekkor, és nem a szórványosan később is megismétlődött találkozások alkalmával szereztem közelebbi betekintést, hanem a vízügyi műszaki könyvtár korszerű átrendezése során. Mert ha a történész azt mondhatja, hogy ,,a kövek beszélnek", a könyvtáros joggal állíthatja ugyanezt a könyvekről. Nem arra a közérthető nyelvre gondolok, amely minden lapjukról rendeltetésszerűen árad az olvasó felé, hanem a könyvtár csendjében dolgozó kutatónak szóló titkos jelbeszédükre, arra, amit a névsoros és a szakok szerinti katalógusban egymás mellé sorakoztatott kartotéklapok látszólag semmitmondó adatai és az önként adódó összehasonlítások mesélnek az írók munkásságáról vagy egy-egy mű keletkezéséről. Nemcsak azt mutatják meg ezek a kis kartonlapok, hogy Bogdánfy mind termékenységben, mind érdeklődési körének átmérőjében messze kimagaslik kortársai közül; hogy komoly előkészület után, csak 33 éves korában lépett a nyilvánosság elé és kereken 20 évi bámulatosan lendületes tevékenység után szinte teljesen elnémult, — hanem — beállítva a műveket a kor kiadványainak sorába —, felvilágosítást adnak arról, hogy kik voltak a mesterei és kútfői, rávilágítanak a kortársak értékelésére, sőt a könyvek hatósugarának nagyságára is. íme, hogyan bontakozott ki előttem Bogdánfy Ödön alkotó nagysága és munkásságának korszakos jelentősége. Már pályája kezdetén rabja lett a francia szellemiségnek. Annak a szellemiségnek, amely világos logikával kutatja és fejti ki röviden egy-egy kérdés lényegét, — ellentétben a vaskos kézikönyvet író némettel, vagy a kiskátészerű gyakorlati útmutatót szerkesztő angolszásszal. Rousseautól tanulta a gondolkodás és írás művészetét. Nemcsak olvasta, hanem fordította is műveit, (Az emberek közötti különbségek 1905. Vallomásaim 1908. Rousseau J. J. kisebb műveiből 1909.) és hogy az ilyen elmélyedő • munka milyen elhatározó módon csiszolja a szellemet, csak az tudja, aki maga is megkísérelte a műfordítás kényes mesterségét. így felkészülten lépett azután a tudomány szentélyébe. Nem fiatalos hévvel, féktelen magabízással, hanem azoknak az alázatával, akik már világosan látják az emberi tudás korlátait. Előbb évek szívós munkájával módszeresen áttanulmányozta a hidrauhka és a vízépítéstan klasszikusait. Nemcsak átböngészte az akkori idők vezető szakfolyóiratának, az „Annales des Ponts et Chaussées"-nek első kötetüktől, 1831 óta megjelent vízügyi vonatkozású cikkeit, hanem kivonatolta és közzé is tette őket, mert elejétől kezdve önzetlen szolgája volt a tudománynak: nem magának, hanem az egyetemes magyar művelődésért dolgozott,