Hidrológiai Közlöny 1942 (22. évfolyam)

Salamin Pál: Tanulmány a hazai belvízrendezésről

I anulrnány a hazai belvízrendezésről 97 lehetővé teszi a növekedést, a termés kifejlődését és általában az egész növényi életet. Az újkori vízgazdálkodás tározó tevékenységének egyik legfontosabb célja, ezen párolgáshoz szükséges víz biztosítása. A növények gyökérzete révén nemcsak a felső talajrétegek vizei, hanem a mélyen (esetleg 4—6 méter mélyen) lévőek is leadhatnak sok vizet. A P

a és P

3 értékek mérése egyike a legnehezebb és legköltségesebb feladatoknak, de nem megoldhatatlan. Az általánosan elterjedt Wild-féle párolgásmérő vízgazdálkodási egyenletünk részére használható eredményeket nem ad, hanem csak bizonyos elvont esetben nyújt némi képet a levegő párologtató képességéről. A lysiméter mérések pontos eredményeket adnak, amely eredmények a P= és P

3 értékeket együttesen adják meg. Költséges voltuk ellenére is nagyban ki kell terjeszteni ezeket a vizsgálatokat, mert a fellépő nagy hibaforrások miatt ismernünk kell a vízgazdálkodási egyenlet minden tagját, azaz egyetlen ismeretlen sem számítható a többi tagokból, legfeljebb ellenőrizhető. A P

2 és P

3 párolgás értékek lényegesen kisebbek a szabad vízfelületek párolgásánál (kb. 50%-kal), mégis a vízgazdálkodási egyenletben sokkal fontosabb szerepet játszanak, mert abban mindenkor jelen vannak és sokszor a távozó víz legnagyobb részét adják (párolgás jellegű távozó víz 7. ábra). * A következőkben a talaj és a növény párolgását egységesen P-vel jelöljük és a szabad vízfelületek párolgását elhanyagoljuk. A távozó víznek mennyiségben legkisebb része a kémiai kötésekkel elvesző víz (K). Egyes ásványok, pl. a vaskarbonátok, vizet kötnek meg. Ezen vízmennyiségeket a következőkben elhanyagoljuk, azaz K = 0. Az érkező és távozó vizek rendszerint nem egyenlőek, különbségük a tározott víz, másképen a vízkészletek változása, mely mind negatív, mind pozitív értelemben jelentkezhet (8. ábra). A talaj vízgazdálkodásának alapján tovább fejleszthetjük vízgazdálkodási egyenletünket, összefoglalhatjuk a tározó tagok szerepét (dT). A talajvíz (dTJ alakjában tározható vízmennyiségek (mint minden tározott víz) károsak és hasznosak lehetnek. Károsak amikor a gyökérzet zónájában levegőhiányt okoznak és a talajéletet megszüntetik; hasznosak, ha vizet szolgáltatnak, vagy szolgáltathatnak (mesterséges úton pl. szivattyúzással) a gyökérzet részére anélkül, hogy a termelést megakadályoznák. Minden egyes növény bizonyos kísérletileg, vagy tapasztalatilag megállapítható talajvízmélység mellett fejlődik legjobban (akkor, amikor a gyökérzet alsó része, a talajvízhez tartozó kapiláris zónából szívja a legtöbb vizet). Ezen képzelt talajvízszint alatti víztározás hasznos, a felette levő káros. A talajvíz alakjában hasznosan tározható vízmennyiség megállapítása a talajvízkataszter és a termelendő növény gyökérmélységének ismerete alapján történhet. A tározhatóság kérdésének vizsgálatánál nem a talajvíz tengerszint feletti magas-