Hidrológiai Közlöny 1942 (22. évfolyam)

Dabis László dr.: A víz bakteriológiai vizsgálata

46 Dr. Dabis László völgyzárásos vizeknél a mintavételnek a felszíni szennyezés kizárására bizonyos mélységből kell történnie. Ilyen irányú mintavétel csak különleges, a célnak megfelelően szer­kesztett mintavételi eszközökkel valósítható meg, melyek módot adnak arra, hogy a zárt, kívül-belül steril mintavételi üveg meghatározott mély­ségben nyíljon ki, ott telődjön, s telődés után valamilyen úton-módon záródjon, s zárt állapotban tegye meg a szerkezet kiemelésekor a felszí­nesebb szennyezett vízrétegeken az útját. A legáltalánosabban használt ilyen készülékek az olyanok, melyek két gombolyítható zsinórral vannak ellátva. Az egyiken a készülék kívánt mélységig süllyeszthető, a másik az üvegdugóhoz erősítve a kérdéses mélységben nyitja s telődés után zárja a dugót. Ennek az eszköznek a kezelése a kút nyílása felett álló mintavevő gyakorlott ügyeskedését kívánja meg a kétféle zsinórral, me­lyek néha össze is bonyolódhatnak. Az ügyeskedés egyéni esetlegessé­geit kizárja és az automatikus nyílást és záródást meghatározott mély­ségben tökéletesen megvalósítja az intézetünkben tíz évvel ezelőtt szer­kesztett s pár évvel ezelőtt a Fővárosi Műszerüzem által javított és mó­dosított merítő-készülék, mely egy légüres fémúszóból, összecsúsztatható fémszárból és a fémszárral emelhető fémmel összedolgozott üvegdugó­ból áll, mely mint légüres fémúszó a víz színére fekszik, automatikusan 30 cm-nyi mélységben nyílik és telődés után a felhúzáskor még a víz színe alatt záródik. Az egész merítőkészüléket fémhengerben sterilizál­juk s ez teljesen steril állapotban kerül a mintavétel színhelyére. A Fő­városi Vízművek zárt aknás kútjaiból egy évtized óta evvel a vízmerítő­vel eszközöljük a mintavételt. Az eszköz ideálisan valósítja meg a kívánt célt, hibája, hogy a fémszár hosszának megfelelően csak meghatározott mélységből merít vizet és hogy a módosítás dacára is nagysága révén szállításnál sok helyet foglal el, különösen akkor, ha egyidőben sok mintavételről van szó. Források ellenőrzésénél mintavételt főként kedve­zőtlen időjárásnál, esőzések, hóolvadás után kell megejteni. Normális lelet esetén megelégedhetünk a forrásszobában vett mintával, nem kielé­gítő lelet esetén azonban a forrásfőnél kell a mintákat vennünk. Sziírömiivéknél a nyers vízzel együtt tényleg a szűrletet, s nemcsak a gyüjtőkútba vagy csőhálózatba bocsátott vizet kell ellenőriznünk. Külön elbírálás alá esik a próbafúrások, frissen ásott vagy fúrt kutak és készülő forrásvízmüvekböl eszközlendő vízminták vétele. A víz­mintavételhez itt már a hidrológus és bakteriológus teljes együttműkö­dése szükséges közösen megállapított terv szerint. Próbafúrásoknál és új kutaknál csak a kiadós, néha napokon át tartó folyatás, szivattyúzás teremti meg a helyes mintavétel feltételeit, nehogy a munkálatok okozta szennyeződés hamis megítéléshez vezessen. A különböző rövidebb­hosszabb időközökben eszközölt mintavételek alapján a bakteriológiai

Next

/
Thumbnails
Contents