Hidrológiai Közlöny 1942 (22. évfolyam)
Pap Ferenc: Magyarország ivóvízellátása
18 Pap Ferenc sában mondhatni semmi irányító megmozdulás nem történik, pedig a városokban a nagyobb laksíírüség miatt sokkal veszélyesebb a helyzet. Ezen — molndhatni — az egész országra kiterjedő bajon segíteni 1 akarván, elsősorban is a hazai vízellátás elmaradottságának okait kell feltárnunk, hogy helyesen állapithassuk meg az ivóvízellátás előbbrevitele terén szükséges teendőket. Az elmaradottság legfőbb okának átalában a tőkehiányt szokták mondani. A szegénység nálunk mindenesetre nagy akadályozója sok üdvös elgondolás megvalósításának. De a szegénység nem volt minden esetben döntő körülmény, hiszen van olyan város, amelyben a mai tökéletlen vízvezeték és vízellátás eddig is jóval többe került, mint amennyiért annakidején megfelelő központi vízmüvet nagyobb területre lehetett volna létesíteni. Általánosnak mondható ok továbbá abban a sajnálatos körülményben rejlik, hogy nálunk a nagyközönségben a legtöbb helyen nincsen meg a kellő érdeklődés a kérdés iránt, mert még nem ismerték fel a központi vízművek nagy előnyeit, azt meg éppen nem igen tudják, hogy a vízművek minden vonatkozása közgazdasági szempontból is nagyjelentőségű. Vannak azután olyan akadályozó okok is, amelyeknek megszüntetése — mondhatni — tőlünk függ, amely bajon azonban segíteni viszonyaink között, közigazgatási berendezkedésünk mai adottságai mellett igen nehéz. Ilyen ok pl. a szervezés hiánya, illetve a meglevő egészségtelen volta. Nálunk igen bonyolult a vízvezetékek építésének közigazgatási előfeltétele. A különböző engedélyezési eljárások megoszlanak á minisztériumok, illetve a fennhatóságuk alá utalt egyes szervek között. Az előírt engedélyelzési eljárások hosszadalmas, gyakran megismétlődő, visszatérő, szövevényes módja, melynek útjai egymást gyakran keresztezik, rendkívül megnehezítik, bonyolulttá teszik, meghosszabbítják már a vízművek építésének engedélyezését is és méginkább annak végrehajtását, sőt sok esetben egyenesen meghiúsítják azt. Valóban meg kell állapítanunk, hogy alig van ország Európában, ahol annyira meg nem felelő lenne ennek a nagyon fontos ügynek a kezelése, mint nálunk, mert hazánkban a tennivalók helyes, logikus, mindenki által megérthető megszervezését sok körülmény alig teszi lehetővé. Mintha nekünk nem is adatott volna meg a szervezőképesség nagy általánosságban és a szükséges mértékben. Pedig a szakegyesülétek már hosszú évek óta mindent elkövetnek, hogy a kérdést előbbrevigyék. A Városi Mérnökök Országos Szövetsége