Hidrológiai Közlöny 1941 (21. évfolyam)

Szádeczky-Kardoss Elemér dr.: A Dunántúli-középhegység karsztvizének néhány problémájáról

72 Dr. Szádeczky-Kardoss Elemér részén e tagoltságot azzal látja bizonyítva, hogy közelíekvö karsztvízmegcsapolásoknál részben a hőmérsék, részben a víztükör magassága változik. E sorok írója viszont a hőmérsékletváltozásokat bizonyító erejűnek nem gondolja, mert vetők menten különböző mélységből származó s ezért különféle hőmérsékü vizek kerülhetnek a felszínre egymás közelében, továbbá, mert a különböző helyeken a bezáró kőzettömeg külső hökicserélödése, pl. a napsugárzásnak kitettsége változhat és végül, mert a karsztvíz hömérsékét a felszíni viz-nozzákeveredések is megváltoztatják különbözőkép. Egyébként a kérdéses Vértes-hegységi karsztvizek hőmérséki különbségei nem is különösen nagyok: 10—14°. A karsztvíztükörnek olyan kisebbmérvü egyenetlenségei pedig, amilyeneket Gedeon a Vértes DK-i részén leírt, összefüggő karsztvízrezervoár esetén is szükségkép jelentkeznek, mint már előbb említettük, az üregek változó alaki, összeköttetésben és érdességi sajátságai következtében is. Bizonyára hosszú idő telik még el, amíg a Dunántúli-Középhegység triászvíz-tagoltságának kérdésében egysége's álláspontra lehet jutni. Ma még alig is képzelhetünk el olyan kutatási eljárást, amellyel ez a kérdés Középhegységünk egész tömegére kifogástalanul eldönthető lenne. Három olyan tény van azonban, amelyet Középhegységünkben nagyobb területre kiterjedő összefüggő karsztvíz-rezervoárnak (több, sőt talán számos kisebb önálló rendszer melletti) feltételezésével lehet ezidőszerint leginkább értelmezni. Először is a karsztvíztükör azonos magassága a szénbányászat által feltárt Vértes és Qerecse-hegységi területeken, valamint a Keszthelyi-hegység környékén. Ennek értelmezésével, mint összefüggő karsztvízszintre mutató jelenséggel az eddigi két fejezetben foglalkoztunk. A második erre mutató körülmény az eddig ismert karsztvíztükör-magassági adatok aránylagos egyezése az egész DunántúliKözéphegység területén belül: míg a felszín 105 m t. sz. f. magasságtól 713 m-ig változik, addig a triászvíztükör eddig ismert szélső értékei csak 105 és kb. 260 m közt ingadoznak, mint azt a következő fejezetben részletesebben tárgyaljuk. Végül összefügö karsztvízrezervoárra mutathat a triászvíz szilárd maradékának állandó összetétele is. Erről a 4. fejezetben szólunk bővebben. Eme érvelés ellen talán azt lehetne felhőzni, hogy a hasonló tükörmagasság nem bizonyítja a karsztvízszint összefüggését, ha azt a hegység peremein észleljük, mert ott a karsztvíztükör szükségkép hasonlóvá válhat a peremi hasonló magasságú megcsapolások következtében. Ez az ellenérv alkalmazható olyan esetekben, amikor az egyes ilyen peremi karsztvízelőfordulások egymást befolyásoló hatására nincs közvetlen adatunk. A Keszthelyi-hegység ártézi kútjai esetében, valamint az esztergomi szénmedence bányamüveleteinél azonban ismeretes, hogy az erélyes megcsapolások a karsztvíztükröt szomszédos pontokon is apaszt-