Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

VI. FEJEZET: Az esővíz - Szabó János: A székesfőváros csatornaépítkezései, tekintettel az agresszív vizekre

A székesfőváros csatornaépítkezései tekintettel az aggreszív vizekre. Irta: Szabó János székesfővárosi műszaki főtanácsos.* A Főváros csatornáit régebben téglából építették. A betont, mini csatornaépítő-anyagot általában a múlt század utolsó évtizedében kezdték alkalmazni. A betoncsatorna szilárdság tekintetében felülmúlja a téglafalazatú csatornákat, e mellett jótulajdonsága a hézagmentesség és vízzáróság, ami a szennyvíznek a talajba szivárgását, tehát a talaj fertőzését is megakadályozza. Amikor a beton, mint új csatornaépítőanyag jelentkezett, a téglafalazat alkalmazásával azért is hamar felhagytak, meirt a tapasztalat szerint a falazat hézagaiból a habarcsot a víz kimosta, ami a szennyvíznek a talajba szivárgása mellett azzal a következménnyel is járt, hogy a meglazult téglák helyenként kiestek és a csatornák végül is sok helyen beszakadtak. A betonnak csatornaépítőanyagként való alkalmazása után hamarosan kitűnt, hogy a főváros több részén előforduló talajvíz a betonra ártalmas. Már a háborúelőtti években ismeretes volt, hogy a főváros területén előforduló talajvíz általában szulfátos sókat tartalmaz. Ezek a kártékony talajvizek nemcsak a közismert lágymányosi Sósfürdőtől délre lévő keserüvizes területen, hanem a budai városrész számos helyén, sőt a pesti városrésznek, főleg a Rákosvölgyi medence körüli területén is ugyancsak előfordulnak. Közismert, hogy a VI. és VII., továbbá a XIII. és XIV. kerületben általában magas a talajvízszín, ami nincs sem a Dunával, sem a Rákospatakkal összefüggésben. A talajvízszín ugyanis a mindenkori dunavízállásnál magasabb. A budai és pesti oldalon előforduló szulfátos talajvizek összetétele * Előadta a Magy. Földt. Társ. Hidrológiai Szakosztályának 1940. november 27-iki szakülésén.