Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

Horusitzky Ferenc dr.: Rozlozsnik Pál emlékezete

Rozlozsnik Pál emlékezete. (1880—1940.) A 4. sz. mellékleten arcképpel. Irta: dr. Horusitzky Ferenc egyet. m. tanár, m. kir. osztálygeológus. A földi élet egén, parányi emberi életünk légkörén, mint meteorrajok suhannak át az emberi életek. Megvillannak az élet melegétől, befutnak egy-egy kurtaívü pályát és tovatűnnek végeláthatatlan örök csillagrajokban. Az életek örök törvényű áramlása ez. Egy-egy élet egy másodperc csupán és jönnek újak szüntelen, új másodpercekre, új életek. Mindnyájunk sorsa ez, egyformán pillanatnyi és egyformán rövid. Az idők végtelenjében semmivé törpül egy-két még élő, elfutó év kurta kegyelme. így méri a geológus tudása a földi pályát az évmilliók és kozmikus méretek végtelenjében, embernemlátta korok felett lebegve, Madách Ádámjaként a hideg űrben. Másként méri az emberi lélek Istentől nyert hitével, tudva, hogy a lélekpálya parabolája a végtelenbe fut s folytatódik ott túl is, ahol eltakarja a Halál misztériuma. Másként méri az emberi szív, mely csak szeretni tud — és fájni tud. Az idén őszi nagy csillaghulláskor, midőn Rozlozsnik Pál életének tündöklő csillaga lefutott a magyar tudományos élet egéről, megrendült szívünk nem bölcselkedett, csak azt érezte, hogy most, midőn ez a drága élet kilépett a földi körből, itt számunkra hidegebb és sötétebb lett. Alig veszthetett volna többet a magyar geológia s azon túl, mi, emberek, magyar geológusok, mint Rozlozsnik Pál eltávozásával. Elszorult szívvel áldozik emlékének a Magyarhoni Földtani Társulat Hidrológiai szakosztálya, hiszen ha nem is volt elsősorban hidrológus, szeretett és nagyrabecsült választmányi tagunk volt, s a hidrogeológia a földtanban gyökerezik, melynek Rozlozsnik Pál kivételes mestere volt.