Hidrológiai Közlöny 1940 (20. évfolyam)

II. FEJEZET: A karsztvíz - Vadász Elemér dr.: A Dunántúl karsztvizei

122 Dr. Vadász Elemér Felszínre bukkanó karsztvízforrások. Dunántúli hegységeink dolomit- és mészkőterületein sok helyen vannak források, melyek többnyire az alaphegység szegélyén vagy szerkezeti vonalak mentén törnek felszínre. Megfelelő rétegtani származásukon kívül, bővizüség és állandó hőmérséklet adja ezek karsztvíz-jellegét. Egyes esetekben felszínre bukkanásuk a dolomit vagy mészkő rétegösszlet alján történt, tehát „sekélykarszt" jellegűek. A Vérteshegység déli szegélyén a „Zámolyi-források" vize dolomitból fakad. Valószínű, hogy itt egyszersmind a dolomitösszlet alsó határa is közel van s a raibli márgás mészkövek fekürétegei elhatárolják a dolomit karsztvizének mélyebbre irányuló útját. A források ezenfelül az alaphegységet szegélyező 20—340° irányú törésvonal mentén bukkannak felszínre 155—158 m magasságban. E források Gedeon vizsgálatai szerint (25. sz. irod.) 14° C hőmérsékletűek s vízhozamuk óránként 180—200 in

3-re tehető. Ugyanezen a szerkezeti vonalon mutatkozik a csákvári határban egy karsztvízforrás a Badacsony-major mellett is. Ennek víztükre Gedeon szerint 158 m magasságban van. Vize bőséges, de kifolyása csak nagyon csapadékos időszakban mutatkozik. A Bakonyhegység keleti határát szolgáltató, tektonikus eredetű móri völgyben, a régen ismert bodajki forráson kívül Fehércsurgó határában is több forrásban tör elő a fődolomit karsztvize. A bodajkj templom-forrás vizét 1938 augusztusában 11—12° C hőfokúnak mértük, vízhozama napi 800—900 m

3-re becsülhető. Fehérvárcsurgó községben, a templomdomb alatt fakadó karsztvíz hőfoka 13° C, míg a fehérvárcsurgói határban, ugyancsak karsztforrás jellegű Szilvakút ugyanakkor 11—12° C hőfokot mutatott. Ezek a források ugyanazon törésvonalak mentén, közel azonos, 145—146 m körüli magasságban törnek fel, illetőleg nyugalmi víztükörszintjük ebben a magasságban van. A Bakony belseje felé, Csór és Inota körül jelentkeznek karsztforrások. Az előbbiek Faller szerint 124.5 ni magasságban 18 C hőfokkal, az utóbbiak 147.6—154.2 m magasságban (32. sz. irod.). Ezek is törésvonalak mentén bukkannak felszínre. Hasonló jellegűek azok a bővizű források is, melyek néhai Lóczy szerint (13. sz. irod.) a fődolomit aljan, „a felső márgacsoport" határán fakadnak. Ezek közül megemlíthetjük a következőket: Öskii (168 ni), Kádárta (190 ni körül), Hajmáskér— Sédvölgy (170 m körül), Vilonya—Peremarton (140 m). Ezeknek a forrásoknak felszínre töréséhez az említett rétegtani okok mellett, tektonikai okok mellett, tektonikai tényezők is hozzájárulnak. Törésvonalakra vezethetők vissza a Keszthely környékén fölbukkanó források is. (Szentmiklósvölgy, Szentmihályi Kápolnadomb, Vashegy), melyek 115 m körüli térszínen fakadnak a fődoloniitból. Karsztforrás jellegű még a déli Ba-