Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

VIII Dr. Noszky Jenő igazán szerette. Szerette örök változatosságáért, nagyszerűségéért és sem­miféle emberi mesterkedéssel utói nem érhető szépségéért. A haladásért és fejlődésért. Kevés lelkesebb művelője volt a Scientia amabilisnek, a botanikának is, mint ő; éspedig nem csupán az általánosabb, hanem a speciálisabb téréin is. így pl. a magyar kaktusznevelők egyesülésének ö az úttörője és az Egyesületnek elnöke is volt. Igazi mintaképe a jóízlésíí és képzett természetkutatónak. Nagy lelkesedéssel kertészkedett balaton­melléki telkén. Pomológiai munkálkodásának gyakorlati eredményeiben igaz örömét lelte s nem egyszer kedveskedett velők barátainak, isme­rőseinek. Lelkének mélységeit s minden szép és nemes iránt való nagy érzékét a művészetek számos ágának pártolása és rajongó zeneszeretete is mu­tatják. Jellemének alapvonása embertársaival szemben az igazi, szíves, ba­rátságos jóindulat volt. Nem bántott meg senkit, nem mondott senkire rosszat. Nem is volt így talán haragosa sem. Mert, ah<)| vissza tudott volna is ütni, ott a krisztusi nagy parancsolatot követte: — dobd vissza kenyér­rel! Hozzá mindenki bizalommal fordulhatott és fordult is. Segített min­denkin szóval és tettel, tanáccsal és munkával, igaz szívvel és teljes ere­jéből. Az „Imre bácsi" elnevezés, amellyel a fiatalság megtisztelte, nem puszta jelző volt, hanem az iránta való szeretet igazi megnyilvánulása. A Fórum nagy nyilvánosságától, tülekedéseitől félre állva, fiiképpen kis családjának élt. Értök dolgozott s munkálkodott fáradhatatlanul. Sze­retetteljes atyai érzését, megértő, megbocsájtó türelmét és belátását ville át azután a többiekre is; minden embertársára. Ezt az embert, felejthetetlen jóbarátunkat, igaz kartársunkat, a kiváló férjet és apát, a buzgó kutatót, a fáradhatatlan lelkes tanítót kellett oly korán elvesztenünk. Igazi fátuma, végzete már a magyarságnak, hogy így idő előtt, korán, rendszerint a legjobbakat szólítja el tőle a Min­denható. Az Ő útjai, rendelkezései azonban kiszámíthatatlanok s így, hogy is szállhatna perbe gyarló, földi ember az Ő rendelkezéseivel...

Next

/
Thumbnails
Contents