Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

VI Dr. Noszky Jenő igazgatója, 1909-ben a titkári állásra, amelyre kiváló sokoldalú, idegen nyelvi ismeretein kívül az univerzális jártasságot kívánó, természetrajzföldrajz tanári képesítése is predesztinálja. Több esztendőt tölt el a titkár nehéz és felelősségteljes munkakörében, hozzá pont az intézetnek a háborút megelőző, hatalmas fellendülésében, igazi aranykorában, nagy numkalendiiletében. 1912-ben a bíharhegységi felvételi csoportba kerül át: Szontagh, Pálfy és Rozlozsnik oldala mellé. 1914-ben az Adriai tengeren folyó kutatásoknál tölti a ravaszt. Nyárra pedig az Északnyugati Kárpátokba megy felvételre. Itt éri a világháború kezdőhulláma. 1914. július 20-án vonul be, mint tartalékom hadnagy. A harctéren a IV. honvéd lovastüzérezrednél 42 hosszú hón:., >1 tüll . 1. Számos fronton harcol egész az összeomlásig. Az utolsó hónapokat, mint hadigeológus tölti. A háború végével, mint százados szerel le. Hadiszolgálata alatt kiérdemli a III. osztályú katonai érdemkeresztet; továbbá a bronz és ezüst Signum Laudis-t. Az összeomlás és az 1918—19-i vészes-zivataros idők után ránkszakadt, nehéz viszonyok közt a kisebb kiküldetési és egyéb munkákon kívül főleg a Dunántúli Dombvidéken dolgozik, Tolnában és Somogyban. Később pedig a Balaton mellett, a Bakony ÉNY. szélén és Budapest környékén. 1935-ben az intézeti könyvtár vezetését veszi át, továbbá kiadványok szerkesztésének nehéz, idegfeszítő munkáját. E munkák súlya különben — az idegennyelvü részletek révén — amúgyis az ő vállát terhelte már régóta. 1936. vége felé betegeskedni kezd. I^azi harcosként azonban szinte utolsó lehelletéig helyt állott. Még 1937. tavaszán is feljön az inézetbe, ott tervez és dolgozik; pedig egészsége akkorra már nagyon, de nagyon megromlott. 1937. május 14-én azután elkövetkezik a kikerülhetetlen, gyászos vég. Serény, fáradhatatlan tolla, alig 55 éves korában, örökre kihull a kezéből. Maros Imre tudományos munkássága a természetiek számos területét ölelte fel. így dolgozott a földtaniakon kívül az ásványtanban. (Dévai pyrit. Földt. Közi. 1908.) A zoológiai téren 1924-ben az Adriakutató Expedíción. Mindenütt derekasan megállotta a helyét. És ha neve alatt nem is jelenhetett meg nagyobb számú irodalmi dolgozat, amit elsősorban a sok akadály, nehézség és hányattatás okozott, de azért amit megírt, az pontos, precíz és mindig helytálló volt. Azonkívül nem szabad elfeledni azt a nevezetes tényt, hogy az utolsó félemberöltő alatt hazai, geológiai írásaink zöme a németek nagy világnyelvén az ő tollából, mint hivatott fordítóéból került ki. Vagyis az ő révén került be az általános szakirodalmi köztudatba, amely a mi kicsiny, elszigetelt, magyar nyelvünkön