Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Szakosztályi ügyek - Weszelszky Gyula: Zavaros fogalmak a hidrológiai és geológiai irodalomban

Szakosztályi ügyek 507 hőmérsékletű helyről a kisebb hőmérsékletű hely felé vándorolni. Ezek adott körülmények között képesek a föld mélyéből a föld felülete felé haladni, miközben, és ezt fontosnak tartom, óriási mennyiségű hőenergiát képesek a föld mélyebb rétegeiből a magasabb rétegekbe szállítani. De ezek sem gáz-, sem nem gőzalakúak és az ezek között legfontosabb víz az ott uralkodó hőmérsékleten folyékony sem lehet, hanem, mint azt a fizikus kifejezi, ezek itt kritikus állapotban vannak. Nemcsak azért ajánlom a mélységben lévő gázok és gőzök helyett az illó alkotórészek kifejezést, mert ez sokkal szabatosabb és mert az előbbi kifejezés félreértésre ad okot. Főleg azért tartom szükségesnek az illó alkotórészek kifejezést, mert niagy különbségek vannak a gázok, gőzök, cseppfolyós és kritikus állapotban lévő testek, különösen az ezek között legfontosabb szerepet játszó, a nagy mélységben nagy nyomáson és magas hőmérsékleten kritikus állapotban lévő víz viselkedése között. A cseppfolyós víz a legjobb oldószerek egyike, de a kőzeteket, illetve azok legnagyobb részét a cseppfolyós víz csak igen kis mértékben képes oldani. A gőzalakú víz csak egyetlen egy szilárd anorganikus anyagot, a bórsavat képes jól oldani, amit bizonyít, hogy az egyébként nem illó bórsavat vízgőzzel desztillálni lehet. A kritikus állapotban lévő víz, mint a tapasztalat mutatja, nagymértékben meg tudja támadni a kőzeteket. Azokat át tudja kristályosítani. Meg vagyok róla győződve, hogy azokat a hatásokat, melyeket a minerálizátoroknak tulajdonítunk, jórészben a különböző nyomású és hőmérsékletű kritikus állapotban lévő víz önönmagában is el tudja végezni. Hogy a nagy nyomású és magas hőmérsékletű víznek fontos szerepe van a vulkános működésben, nem kell bizonyítanom. Meggyőződésem azonban az, hogy ez a szerep sokkal nagyobb, mint amennyit annak tulajdonítunk. Amennyire én ennek irodalmát ismerem, úgy látom, hogy abban a vulkanológusok mind, vagy azok nagy része egyetért, hogy a most működő vulkánok nem törhetnek fel közvetlenül a föld izzó belsejéből; hogy onnan az izzó olvadék először egy közbülső helyre jut, ahol lakolit alakjában a rétegeket felpúposítja és ezek a lakolitok volnának a vulkáni működés kiindulópontjai. Bennem, e kérdésekkel foglalkozva, — mint azt már más alkalommal kifejtettem, — az a vélemény érlelődött meg, hogy a többezer fokos nagy mélységből a függőleges repedésen nem izzón folyó olvadék, csak az illó alkotórészek, illetve oldatok törnek fel. Ahol ezek palás rétegekre akadnak, ott ez a magas hőmérsékletű, nagy nyomású oldat a palás rétegek között elterül. A feltörő oldat először a rétegközöket kitölti, sőt a palát fellapozza. Majd magukat a közbeszorult lapokat felmelegíti, lassankint átalakítja, felemészti és végül megolvasztja. Ha az oldat kovasavat hozott magával, úgy a bázisos palát lassan savanyú gneisszé alakítja, majd