Hidrológiai Közlöny 1938 (18. évfolyam)

Noszky Jenő dr.: Maros Imre emlékezete - Horusitzky Henrik: Budapest dunajobbparti részének hidrogeológiája

Buda hidrogeológiája 313 miután osztálya mélyebb fúrásokra berendezkedve nem volt, a fúrást házilag nem látta elvégezhetőnek. Miután e nagyobb arányú hidrogeológiai munkában a székesfővárosi vízművek is részt vettek, kérésemmel a vízmüvek vezérigazgatóját, Pap Ferenc Ő Méltóságát kerestem fel, támogatását kérve, amit a vezérigazgató úr készséggel volt szíves a kutatás érdekében kilátásba helyezni. Első dolgunk a hely kijelölése volt. A fúráspontot kitűző bizottság tagjai voltak: Pap Ferenc, a vízművek vezérigazgatója, d'Ouvnou Roland a vízmüvek igazgatója, Geönczy Pál, a vízművek műszaki főfelügyelője, továbbá dr. Miklay József magyar királyi várkapitány és Szabó László magy. kir. várkapitánysági műszaki tanácsos s végül Horusitzky Henrik, a magy. kir. földtani intézet ny. igazgatója, főbányatanácsos. A hely kijelölése után Miklay József az ügyről elreferált a kabinetiroda főnökének, aki a Kormányzó Úr Ő Főméltóságától a fúrásra vonatkozó engedélyt kieszközölte. Vitéz nagybányai Horthy Miklós ő Föméltósága, Magyarország Királyságának Kormányzója megadván az engedélyt arra, hogy a Magyar Szent Korona tulajdonát alkotó Várkert déli lejtőjén, a tervezett mélyfúrás végrehajtassék, Szendy Károly polgármester úr Ő Méltósága a fúrás megindítását elrendelte. Ezen előzmények után a fúrást házilag, a székesfővárosi vízmüvek igazgatósága az 1938. év február hónapjában meg is kezdte és felügyeletem alatt, Geönczy Pál közreműködésével erős munka után eredményesen be is fejezte. A fúrással a harmadkori rétegsoron át a triászkori dolomitba akartunk behatolni, hogy az egész rétegsor hidrogeológiai viszonyairól képet nyerjünk. A munka megkezdése előtt egyik megbeszélésünk alkalmával Pap Ferenc vezérigazgató úr feltette nekem a kérdést, milyen mélyre gondolok lehatolni, hogy a fenti célunkat elérhessük. Hogy az ilyen kérdésre milyen nehéz megfelelni, az minden szakember előtt ismeretes. Biztos adatok híján megközelítőleg 200 méterben jelöltem meg azt a mélységet, amelyben a dolomitot elérni reméltem. A munka szépen haladt, elérte a 200, majd 220 métert, értékes földtani és hidrológiai adatokat szolgáltatva, de nehéz gondok elé állított, hogy a harmadkori sorozat feküje, a dolomit még e mélységben sem jelentkezett. Semmi szín alatt sem egyeztem bele, hogy a fúrási, fél munkát végezve, abbahagyjuk. Bármennyire tisztán láttam, hogy a dolomit messze már nem lehet, lelkiismeretem megnyugtatására előbb két egyetemi tanár, Papp Károly és Vendl Aladár véleményét kérdeztem meg a fúrás kilátásai tekintetében. Mindkét helyről azt a teljesen megegyező választ kaptam, hogy