Hidrológiai Közlöny 1937 (17. évfolyam)
Farkass Kálmán: Budapest székesfőváros vízellátásának egyes mérnöki szempontjai
Budapest Székesfőváros vízellátásának egyes mérnöki szempontjai 69 egyezség útján ki nem elégíthető s így a kisajátításnak nem mindig szimpatikus eszközéhez való nyúlását teszi szükségessé. Ilyen esetek nemcsak a Duna mentén beszerezhető nagymennyiségű vizek biztosításánál merülnek fel, de felmerülnének egész bizonyosan a dr. Vitális által is említett, de a Vízművek vezetősége által is esetleges háborús igénybevételre kiszemelt és magántulajdonban lévő természetes források bekapcsolásánál is. Igen tisztelt Szakosztály! Az előbbiekben igyekeztem a mult év december 29-én dr. Vitális tagtársunk által tisztán geológiai szempontból tárgyalt kérdésnek némely közegészségügyi, mérnöki és közgazdasági oldalát is megvilágítani. Természetesen egy rövid időre korlátolt előadásban lehetetlen volt 'ezeket a kérdéseket kimerítően tárgyalni és így azoknak csak a lényegesebb részeit óhajtottam megemlíteni. Örömömre szolgálna, ha sikerült volna a geológus tagtársaim érdeklődését a kérdés ezen oldalaira is ráterelni és kérem őket, hogy amennyiben értékes munkálkodásukkal a vizimérnököket támogatni szívesek lesznek, méltóztassanak az általam érintett szempontokat is figyelemre méltatni.