Hidrológiai Közlöny 1936 (16. évfolyam)

Szakosztályi ügyek

Társulati ügyek 161 ketten-hárman nyertek vegyészmérnöki diplomát. Fiatal tanársegéd koromban három-négy bölcsészhallgató iratkozott hozzánk kémiai gyakorlatokra és eltekintve a középiskolai állásoktól állandóan előjegyzésben tartottunk állásokat, úgyhogy mindazokat, akik nálunk doktori diplomát szereztek, mind el tudtuk helyezni. Ezzel szemben a budapesti tudományegyetem jogi fakultásán 1000— 2000 körül volt a beiratkozott joghallgatók száma és alig volt megye, amelynek székhelyén ne lett volna jogakadémia. Abban az időben a katonaság mindazoknak tanulmányi költségeit fedezte, akik kötelezték magukat, hogy orvosi diplomájuk megszerzése után meghatározott ideig katonaorvosi állást vállalnak. Ugyanígy jártak el a bánya- és más vállalatok is. Természetes tehát, hogy addig, amíg a kisszámú természettudományi és technikai képzettségűek könynyen megéltek, addig a -mindjobban elszaporodó jogászoknak küzdeniök kellett az elhelyezkedésért. Ez utóbbiak mindent elkövettek, hogy maguknak újabb és újabb elhelyezkedési lehetőséget teremtsenek. Ennek lett a következménye, hogy majd minden vezetőpoziciót a jogászság szerzett meg magának és minden hivatalos ügyben végeredményben a jogász mondta ki a döntő szót. De természetes következménye lett ennek az is, hogy a fiatalság, illetve a szülők figyelme a túlzsúfolt jogi pályákról az addig kevésbbé zsúfolt pályák felé terelődött, aminek következménye viszont, hogy most már e téren is megindult az érvényesülés lehetőségének, a munkaalkalomnak keresése. Ma inár mind több egyesület és szaklap keletkezik és nemcsak ezekben, de a napilapokban is mind több és több cikk jelenik meg, amelyek közegészségügyi, közgazdasági, mezőgazdasági, technikai felkészültségünk hiányaira mutatnak rá, szóval a közhangulatot, a korszellemet újabb irányba terelik. Tisztelt Évzáróülés! A világháború végeztével, a szomorú békediktátum után általános volt a vélemény, -hogy Budapest elsorvad, mert a Nagymagyarországra méretezett fővárost a csonkaország nem bírja el. Sokat hallottunk és olvastunk róla, hogy a megcsonkított ország is el fog zülleni, elbalkánosodik és íme, Budapest sohasem volt olyan szép, mint a háború után lett. Budapest divatba jött, olyan az idegenforgalma, amilyenről a háború előtt még csak álmodni sem merészkedtünk és az itt járt idegenek elragadtatással beszélnek fővárosunkról. A boldog béke idejében elhanyagolt köztereink virágágyakkal telnek meg. A rozoga Tabán eltűnt és helyét egyelőre sétautak és virágágyak töltik ki. De nemcsak a főváros, vidéki városaink is sokkal nagyobb súlyt fektetnek a külcsínyra, mint azelőtt. A régi elhanyagolt poros utak és terek helyébe gondozott utak és virággal díszített terek kerülnek, sőt láttam falvakat is, ahol a templom

1 és a hősi emlékmű gondozott gyep- és virágszegélyekkel vannak körülvéve. Falvainkban eltűnik a petróleumlámpa és helyét a villanyvilágítás foglalja el. Városainkban és üdülőhelyeinken vízvezeték és csatornázás létesül. A háború után született közegészségi intézetünk mintaszerű és az ország közegészségügye terén máris annyit teremtett, amit a múltban e téren történtekkel össze sem tudunk hasonlítani. Nem akarok további részletekbe bocsátkozni, mert az elmondottak is már eléggé bizonyítják, hogy az ország elbalkánosodásától tartanunk nem kell, sőt, ha az ország egyéb, szociális, közgazdasági, kulturális és más egyéb intézményeinek háború utáni fejlődését nézzük, ha figyelemmel kísérjük, hogy fiatalságunk a mai nyomorúságos megélhetési viszonyok között is mennyire igyekszik a külföld tudományos haladásával lépést tartani, úgy csak is az Hidrológiai Közlöny XVI. 11