Hidrológiai Közlöny 1932 (12. évfolyam)

Schreier Ferenc dr.: Adatok a Buda-Pilisi hegység Nagy Kevély hagycsoportjának hidrológiai viszonyaihoz

62 Schreier Ferenc ják, hogy ezek a forráscsoportok sem időbeli, sem térbeli változást nem szenvedtek. Daltnady Zoltán 1922. évi orvosi véleményében — melyet gyógy­fürdőnek minősítés céljából szerkesztett — oda nyilatkozott, hogy a geo­lógiai előfordulás és kémiai összetétel alapján a gyógyítás céljait ered­ményesen szolgálhatja, de palackozva legfeljebb mint „üdítővíz" kerülhet forgalomba. „Ily természetű vizek fürdőkúrák alakjában csúzos, köszvé­nyes betegségben szenvedők, valamint idegbajosok, idegesek, astheniá­sok sikeresen szoktak használni, minek tanúbizonysága az, hogy a ha­sonló összetételű és természetű források mellett úgy itthon, mint a kül­földön gyógyfürdőnek minősített telepek alakultak." A harmadik fürdőtelep a békásmegyeri Attila strandfürdő, a régi Bründl, tulajdonosa a Zuhrmühl család. Ezt a fürdőt csak 1920-ban léte­sítették, vizét régebben öntözésre 1 7, majd mosodában használták 2 0. A víz az orbitoidás mészkő hasadékaiból fakad és talán 260 m mélységből a kiscelli agyag vetősíkján tör a felszínre. Schafarzik Ferenc mérése sze­rint (1. c.) napi 939.600 liter a vízmennyisége, a rossz foglalás és elszi­várgás miatt azonban valamivel többre számíthatunk. Hőfoka 18—19 nC között ingadozik. A forrás a felszín alatt 60 cm-ig el lett csövezve és innen dinamóval emelik át a vizet a két fürdőmedencébe. A forrás fog­lalása még csak provizórikus. Az egyszerűen berendezett strandfürdőben 40 kabin áll rendelkezésre, ami a helyi szükségletet sem fedezi. Lefolyó vizét a szomszédos téglagyár üzeme is használja. Lehetséges hévvizek. Az említett melegforrásokon kívül még igen nagy vízenergia rejlik a föld belsejében, mely úgy is mint melegtermelő, úgy is mint gyógyvíz tekintetbe jöhetne, és amelynek felszínre hozása és kihasználása egyike lenne a legfontosabb feladatoknak. Jelenleg hévforrásaink a hegység leszakadt lábánál, a még eleven, nyilt törésvonalon szállanak felszínre. Ezek a lezökkenések több pár­huzamos vonal mentén lépcsőzetesen levezetnek az Alföld alá s így a víztároló réteg is mind mélyebbre és mélyebbre süllyed. A hegységtől távolodva, ilymódon mind mélyebbre kell a hévvíz után mennünk, de annál nagyobb is a valószínűsége a nagyobb felmelegedésenek és sajnos annak is, hogy a nem foglalt víz a környező rétegekben elpocsékolódik és lehűl, mielőtt a felszínre kerülne. Bizonyos, hogy az ilyen kutatásnál kellő gondossággal kell eljárni, különben alig tudunk a mostani helyzeten javítani. Fúrás mélyesztésénél azt a célt kell szem előtt tartani, hogy egy mélyebb rezervoárt megütve, a tektonikai töréssík mentén felszálló hévvizet találják meg. 2 0 Schafarzik Ferenc: A budapesti termális vízhálózatnak egy eddigelé geoló­giailag nem méltatott forrásáról. Hidrológiai Közi. III. köt. 1920.

Next

/
Thumbnails
Contents