Hidrológiai Közlöny 1931 (11. évfolyam)

Finály István dr.: Vízmennyiségmérés mérőbukóval

Vízmennyiségmérés méröbukóval 45 hidrcmechanikai felfogás szerint éppen e teljes magasság H (v. ö. 1. ábra) részben sebességgé alakul, amely sebességgel mozog azután a H-nak vízoszlopban maradt része. Hogy ez az elméletileg helyes felfogás a gyakorlatban eddig nem igazolódott, (Bélanger 1845, újabban Bundschu 1928) annak oka az, hogy a Bernoulli-féle hipotézis szigorúan véve csak egy-egy vízszálra vonatkozik és a vízszálaknak súrlódás és egyéb ellenállás folytán bekövetkező különféle sebessége figyelmen kívül nem hagyható. Az alapképletből — a Bernoulli-féle hipotézis szerint — q=b(H—h)Í2gh 1. az következnék, hogy a H magasságnak Vá-része sebességgé alakul át amikor a legkedvezőbbé válik a lefolyás, vagyis amikor az adott viszonyok között a maximális vízmennyiség folyik le. Ezt az Ms tagozódást a kísérletek nem igazolják. Ha azonban bevezetünk egy tényezőt ( a-t), amely a vízszálak különböző sebességét venné figyelembe, olyan eredményeket kapunk, amelyeket a gyakorlat igazolni látszik. Ha még hozzáteszem, hogy ezt az a tényezőt magát is a sebességtől (nyomómagasságtól) függőnek tekinthetjük, akkor ezt ah=sh

n 2. feltevéssel vehetjük számításba, ahol e most már állandó számértékű tényező lehet egy és ugyanannál a berendezésnél. A 2. képletet bevezetve az 1. alapképletbe, írhatjuk q=b(H—h)Í2g^h

n 3Ezt a képletet differenciálva és a differenciálhányadost zérussá téve a vízmennyiség (q) maximumának feltételéül H 4. /l-f 2 összefüggést nyerjük. Ez az eredmény már is mutatja, hogy az V3 feltétel egy egészen speciális eset, amely csakis n = 1 értéknél lehetséges; általában pedig q maximuma más, mint VáH értékeknél is lehet. Bevezetve ezt a h értéket a 3. egyenletbe és a 2. egyenlet szerinti e = értéket is behelyettesítve ,-f egyenlethez jutunk a vízmennyiség számítására. Saját és idegen mérési eredményekből visszaszámítva úgy látszik, hogy