Hidrológiai Közlöny 1930 (10. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Marschall Ferenc: A zánka-vérkúti „Margitforrás” vegyi vizsgálata
138 Marschall Ferenc s azt hiszi, hogy épen e kiváló gyógyhatású alkotórészek kihasználására épült hajdan a ma már romokban levő gyógyfürdő a forrás közvetlen közelében; a továbbiakban megállapítja, hogy a víz a múltban sokkal dúsabb volt szabad szénsavban, míg akkori igen elhanyagolt állapotában vajmi kevés mutatkozott benne e gázból. Eddig az ezidőszerint rendelkezésemre álló irodalmi adatok. Az évtizedeken át elhanyagolt forrást új tulajdonosa PREPELICZAY ÁRPÁD úr, szakszerűen kitisztíttatta, újra foglaltatta és befedette. Ennek hatása rövidesen mutatkozott. Míg a rendbehozatal előtt a forrás 24 óránkint kb. 37 rri' vizet szolgáltatott, utána a vízhozam fokozatosan emelkedett, úgy hogy most átlagban 160 m 3 vizet ad. E mérések 1930 május havában eszközöltettek. A forrás víztükre 0.8 m-nyire van a föld szintje alatt, vízoszlopa ezidőszerint 1.80 m. A frissen merített víz kristálytiszta, színtelen, szagtalan, több órai állás után a levegővel érintkezett víz vas- és mangánvegyületek kicsapódása miatt opalizál, tehát szabad szénsavban ezidőszerint szegény. Ize savanykás, kesernyés utóízzel. A víz a közömbös lakmuszt átmenetileg vörösre (szabad CO), majd kékre festi meg, tehát lúgos kémhatású. 1000 g. víz száraz maradéka 105 C°-on szárítva 1352.7 mg.; 180 -C-on szárítva 13072 mg. 1000 g vízben van: Kationok. mg mol. mg egyenérték mg egyenérték Na 13.55 mg 0.589 0.589 2.50 Mg 69.79 2.869 5.738 24.38 Ca 311.46 » 7.784 15.568 66.15 Ferro 21.89 0.782 1.564 6.65 Mangano 0.46 0.008 0.016 0.06 AI 0.29 0.011 0.033 0.14 Szerves anyag, O > 0.46 » 0.014 0.028 0.12 100.00% Anionok. Cl 20.91 0.589 0.589 2.56 HCO:s 843.88 13.834 13.834 60.02 SÜ4 408.59 V 4.256 8.512 36.94 P04 2.49 0.037 0.111 0.48 HsSiOa 14.10 V Összes ionok 1707.87 mg. 100.00% Az ionokat, vízben való oldhatóság alapján sókká szerkesztve, 1000 g- víz az alábbi sókat tartalmazza oldott állapotban: