Hidrológiai Közlöny 1929 (9. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Finály István dr.: A Magyar Alföld öntözéséről

112 KENDI FINÁLYI ISTVÁN DR. gazdasági ország lettünk és mezőgazdaságunk fejlesztésével élünk, elmaradásával meghalunk, elpusztulunk. Helyesen állítja Via EMIL: „Mezőgazdaságunk fejlesztésének legfőbb, sőt egyetlen lehetősége az öntözés. Ezt meg kell csinálnunk bármilyen erőfeszítésünkbe is kerüljön, mert e nélkül biztosan elveszünk. Elővéve a statisztikát és pedig a teljesen tárgyilagos hivatalos statisztikát, meglepő és medöbbentő adatok tárulnak elénk. 1870-től kezdve mezőgazdaságunk a mintegy 3 q-s átlag búzatermésből 12 év alatt felemelkedett közel 7 q-s átlag termésre. Azóta, tehát 48 év óta sztagnál, e szám körül leng a szerint, hogy milyen az időjárás. Ezzel szemben öt nyugateurópai állam együttes átlag termése mintegy 14 és fél q (Dánia maga 19 q-n felül van). Ebből a két adatból is kiviláglik, hogy itt nem a gazdákban van a hiba, hanem a klíma káros tulajdonságában, nevezetesen a szárazságban. Ha a szárazságon változtathat, hozadékát is emelni fogja, sőt, mert földje és hőfoka kedvezőbb, túlszárnyalhatja nyugati kollégáit." A minap az OMQE kimutatta, hogy egy-egy khold mezőgazdasági terület 1928-ban 147 P-t jövedelmezett; ez azt jelenti, hogy müvelés alatt álló földjeink értéke 200 P-n alul van. Még szomorúbb az, amit REGE dr. közölt, t. i. hogy a magyar gazdák búzatermésüket q-ként 157 P ráfizetéssel értékesíthették 1928-ban. A magyar búzaföld tehát nem vagyon, hanem tehertétel Ha nem segít rajta a nemzet, mert a gazda egyéni erejét meghaladja a feladat nagysága, a magyar ember elveszti földjét. És el kell hinnünk, hogy az elveszett föld nem marad parlagon, mert akadna majd reá, aki minden erőfeszítést meg fog tenni, hogy e földet hasznossá tegye — és akkor e föld már nem lenne magyar föld! Rossz álom ez, amelyből hiszem, hogy van ébredés.