Hidrológiai Közlöny 1927-28 (7-8. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Maucha Rezső dr.: A fényintenzitás mint hydrológiai tényező

56 MAUCHA REZSŐ DR. minden kétségen felül áll, hogy a fauna szaporodási viszonyait elsősorban a flóra termelőképessége szabja meg. Termelés és fogyasztás egymást egyensúlyban tartják, mert a fauna csak addig szaporodik, amíg a flóra termelőképessége annak szervesanyag-szükségletét ki tudja elégíteni. Ha t. i. a fauna ezen a mértéken túlszaporodnék, akkor nemcsak a flóra által termelt szervesanyagokat, hanem magukat a termelő egyedeket is felemésztené, ami a flóra termelőképességének szükségszerű csökkenésében nyilvánulna és mindenekelőtt az ivadék-termelés korlátozódására vezetne. Az ivadék-termelés ugyanis tulajdonképen fokozott növekedés és ezért végeredményben a táplálkozás lehetőségének függvénye. Ezek szerint tehát nem a peték kikelésének időtartama a döntő a szóbanforgó kérdés szempontjából, hanem a termelt peték száma, illetőleg az ivadék mennyisége, az pedig nem a víz hőmérsékletétől, hanem a rendelkezésre álló táplálék mennyiségélől függ, amit viszont a phytoplankton termel. A termelés mértékét pedig a photosynthezist befolyásoló tényezők, tehát többek között a fényintenzitás irányítja, amit LOEB egészen figyelmen kívül hagyott. Ha az előrebocsátottak után mégis elfogadnék LOEB ama feltevését, hogy t. i. a hideg tengerekben több generatio él egyidejűleg egymás mellett, ez azt jelentené, hogy a sarkvidékeken jóval több consumens jutna ugyanannyi producensre, mint a tropikus tengerekben. De a phytoplankton termelőképessége a hőmérséklettel a varit HOFF-féle törvény értelmében változik, ezért nem fér hozzá kétség, hogy a magasabb szélességi fokok alatt uralkodó jóval kisebb hőmérséklet hatására, (ha csak a hőmérsékletre vagyunk tekintettel) a phytoplankton szervesanyag-termelésének is jóval kisebbnek kellene lenni, mint az egyenlítő táján. LOEB hypothezisének logikus folyománya tehát az volna, hogy a sarkvidéken minden egyes consumensre lényegesen kevesebb szerves táplálék jutna, mint az egyenlítő táján. Azután joggal tehetjük fel, hogy ugyanannyi ivadék létrehozásához valamely consumensnek bármely szélességi fok alatt egyenlő mennyiségű táplálékra van szüksége. Ha tehát a hosszabb élettartam miatt több egyed él egymás mellett, az egy egyedre jutó táplálék mennyiségének megkisebbedése következtében az ivadék-képződés feltétlenül arányosan korlátozódnék. Ezek szerint tehát a halobios regionális elosztását sem BRANDT sem pedig LOEB hypothezisével kielégítő módon nem magyarázhatjuk meg. Midőn vizsgálataim eredményei meggyőztek arról, hogy a phytoplankton assimilatiós folyamatának a közvetlen napfény erősségénél jóval gyengébb fényintenzitásnál van optimuma, önként adódott a gondolat, hogy vájjon a sarkvidékek táján észlelt phytoplankton bőség nem-e vezethető vissza arra, hogy a sarkvidéki gyenge napfény közel optimális? A napsugarak beesési szögének nagyságából következik ugyanis, hogy a föld felszínét érő sugárzás intenzitása a legkisebb a sarkvidéken, legnagyobb pedig az egyenlítő vidéken Minél kisebb beesési szög alatt érnek ugyanis a fénysugarak valamely felületre, annál nagyobb annak megvilágítási foka. A tenger és általában a vizek felületét érő napsugarak beesési szögének legnagyobb lehetséges értéke (90°) csakis a sarkköröktől