Hidrológiai Közlöny 1927-28 (7-8. évfolyam)
Értekezések és rövid közlemények - Maucha Rezső dr.: A fényintenzitás mint hydrológiai tényező
A FÉNYINTENZITÁS MINT HYDROLOOIAI TÉNYEZÓ 5I hogy a phytoplanklon szaporasága mindig az optimálisan megvilágított vízrétegben a legnagyobb. Minthogy a víz átlátszósága alatt azt a mélységet értik, amelynél a lebocsátott fehér korong szemünk elől éppen eltűnik, világos, hogy az átlátszóságot annál nagyobbnak találjuk, minél mélyebben tartózkodik a phytoplankton zöme. A nyári napforduló környezetében tehát az átlátszóságnak meg kell növekednie. Hogy a dolgok tényleg így állanak, azt leginkább MINDER 1 3-nek egyik újabb dolgozatában közölt igen érdekes megfigyeléseire alapítjuk. MINDER ugyanis a Zürichi-tó phytoplanktonjának idő és térbeli eloszlását tanulmányozta. Evégből úgy járt el, hogy 1923. évi januárjától 1924 évi decemberéig bezárólag 0, 5, 10, 15, 20, 30 és 50 méter mélységekből merített vízmintákban havonta rendszeres phytoplankton számlálásokat végzett és az ekként kapott adatokat egységnyi víztérfogatra vonatkoztatva a 8. sz. ábrán látható görbéket szerkesztette. Ez az ábra a mi szempontunkból rendkívül tanulságos, mert az ott feltüntetett görbék törvényszerűsége teljesen hozzá simul a saját vizsgálatainkból származtatható követelményekhez. Hogy ezt igazoljuk, figyelemmel kell lennünk a következőkre: A napmagasság évi periodikus ingadozásai folytán a föld felszínét érő napsugarak fényereje is periodikusan változik, amint azt tudjuk, az északi félgömb valamelyik pontján a fényerő december 21-e táján a legkisebb, június 2l-e körül pedig a legnagyobb. Kétségtelen továbbá, hogy a ferdén beeső és ezért kis fényerejű téli napsugárzás intenzitása, melyet a gyakori köd és borulat, nemkülönben a víz felszínét borító jégtakaró is csökkent, még a legfelső vízrétegekben is jóval gyengébb az optimálisnál. Viszont említettük már, hogy vizsgálataink szerint a phytoplankton assimilatios optimumának fényereje messze elmarad a közvetlen nyári napfény intenzitása alatt. Mindebből az következik tehát, hogy a felszínhez közel álló vízrétegekben a nyári napforduló idején a nappali órák legnagyobb részén keresztül az assimilatiot hátráltató túlerős, sőt meddő fényintenzitás uralkodik, továbbá, hogy kétszer egy esztendőben, és pedig először tavasszal, másodszor pedig ősszel, a felső vízrétegek megvilágításának egy bizonyos időpontban optimális értékűnek kell lennie. 8. ábra. A Zürichi tó phytoplanktonjának idő- és mélység beli eloszlása MINDER nyomán. 4*
