Hidrológiai Közlöny 1924-26 (4-6. évfolyam)

Értekezések és rövid közlemények - Pálfy Móric dr.: A Zala megyei kékkúti savanyúvízforrás hidrogeológiai viszonyai

8 A ZALAMEGYEI KÉKKÚTI SAVANYÚVÍZFORRÁS HIDROGEOLÓGIAI VISZONYAI LÓCZY mutatta ki, hogy szintén pontusikori képződmény és pedig az egykori pontusi-tenger turzásának eredménye. A Harasztos-hegy csúcsait, valamint tovább nyugatra a Tóti-hegy, Gulácsi-hegy, délebbre a Badacsony tetejét, észak felé pedig a Kisfalud feletti Kopasz-hegyet bazalt és bazalt-breccsa fedi, ami megvédte a hegyek nagyobb részét alkotó pontusi rétegeket az abráziótól. A kékkúti savanyúvíz-forrás mellett egy kis mésztufa-domb emelkedik, ami a forrás meszes lerakódásából jött létre. Ha felemlítem még a medencének a Kővágóörs—kékkúti vonaltól délre levő tavi kitöltését, akkor végeztem is a terület képződményeinek felsorolásával. A terület felépítését a mellékelt szelvény tünteti fel (1. a 2. ábrát), amelyről látható, hogy a Balaton és Kisfalud között a hegységet alkotó képződmények egy lapos, később összetöredezett szinklinálist formálnak. A fő vetődések iránya megegyezik a hegység vonulatának fő irányával, azaz ÉK—DNy-i, de itt is, mint azt a hegység más részein az öregebb és fiatalabb LÓCZY LAJOS kimutatták, nagy számban fordulnak elő haránttörések is. Mielőtt a kékkúti savanyúvíz közvetlen környékének leírására, valamint a víz genezisére térnék át, felhasználom a kínálkozó alkalmat, hogy a kállai medence morfologiájára is tegyek pár megjegyzést. CHOLNOKY „A Balaton hidrografiája" c. nagybecsű munkájában a Balaton mentén 4 szintet különböztet meg: 1. a tó igazi fenekét a vízszín alatt kb. 4 m mélyen; 2. a parti szintet a letarolt pontusi rétegek tetején; 3. a jelenlegi vízszint felett 5—10 m magasan levő egyenetlen peneplént, amit a szél letarolásának tart; 4. a 20—40 m magasan, tehát a 123—143 m t. sz. f. magasságban levő szintet, amely az északi partvidéket szegélyezi s amelyről kimutatható, hogy a pontusikori nagy beltó abráziójának szintje. Kétségtelen, hogy CHOLNOKY ezen megállapítása a 125—150 M magasságban fekvő kállai medencére is érvényes. A medence érintkezése a nyilt tengerrel — LÓCZY szerint is — csak nyugat felé, Nemeskáptalantóti irányában lehetett. A jelenlegi kállai medencének azonban a pontusi időszakban valószínűleg nem is volt medence jellege, hanem az a pontusi tónak Sasföld és Szentbékálla között benyúló szélesebb öble lehetett, amelyben a tó hullámverése a triászrétegeket letarolta. Az öböl bejáratát a pontusikor végén feltört bazalt vulkánok sora zárta el s e vulkánok lávája és törmelékképződménye megóvta a pontusi képződményeket attól a letárolástól, ami a kállai medencéből azokat eltávolította s ezáltal létrehozta a jelenlegi medenceszerü formát. Bajos eldönteni, hogy a kállai medencében a pontusi képződmények elpusztítását mivel magyarázzuk. CHOLNOKY abrázióra gondol s kiindulva abból, hogy a medence jelenlegi lefolyása, a Burnóti patak, kétségtelenül epigenetikus völgy, a medencének pontusi képződményektől ki kellett töltve lenni. A kisörsi nyereg patakjának visszavágódása révén a medencéből mind több és több pontusi üledéket hordott el a patak s „végre a medencéből fenékig kitakarodott a pannóniai laza üledék" s lefolyástalan kis medencék tűntek elő